„Ez az Ivana nagyon tehetséges” – ilyet hallani egy világbajnok szájából nem kis dolog. Pedig Jónyer István pont ezzel a szavakkal búcsúzott el a csókai asztaliteniszezőktől kedden, amikor a budapesti Aranycsapat Alapítvány tagjaival tiszteletét tette Vajdaságban, s meglátogatta a bánáti kisközséget, amely igen nagy pingpongosokat adott ennek az országnak, meg annak a nagyobbnak, Jugoszláviának is. A Magyar Asztalitenisz-szövetség jelenlegi alelnöke ottjártakor nem sokat fecsérelte a szót, hanem mindjárt asztalhoz állt, s valamennyien kipróbálhatták magukat ellene. A legjobb labdameneteket a már említett Ivana Milovanovićtyal vívta, mi meg kihasználtuk ismét az alkalmat (decemberben is sikerült beszélgetni vele), hogy a legfrissebb magyar asztaliteniszsikerekről faggassuk.
• Bő egy héttel ezelőtt tartották meg Luxemburgban az európai olimpiai selejtezőt, amelyben nem kis meglepetésre a csere Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám is kiharcolta Londont. Kísérte az eseményt?
– Épp Németországban játszottam, de azért a világhálón keresztül figyelemmel kísértem a történéseket. A két fiú továbbjutása „mennybemenetel”-szerű dolog, hiszen be kell vallani, hogy nem számítottunk rá. Engem Lovas Petra sikertelensége lepett meg egy kicsit. Vagy a végére kifáradt, vagy idegileg nem bírta, de lesz még neki esélye Dohában. Fontos lenne, hogy komplett legyen a női csapat, mert akár még éremesélye is lehet Londonban, de még az sem kizárt, hogy a férficsapatunk a hármasból továbbjuthat. Mindenesetre, ilyen még nem volt, hogy ennyi versenyzőnk kijusson az olimpiára. Sportvezetőként büszke vagyok ezekre az eredményekre, s Dohára minden feltételt megadunk a játékosoknak és vezetőknek, hogy eredményesek legyenek.
• Decemberben azzal váltunk el, hogy járja az országot, kutatja az új tehetségeket. Látott-e új Klampárt, új Gergely, új Jónyert?
– Nagyon tehetséges versenyzőink vannak, épp ezért vidéki központokat szeretnénk kiépíteni, egyet nem is oly messze, Soltvadkerten. Gondolunk egy keleti régióra is, ahol továbbfejlesztve a fiatalokat később Budapestre irányítanánk őket. Karsai Ferenc bevonásával – aki lassan hazajön Ausztriából – az edzőképzést is fontosnak tartjuk, a felhozó edzőket utaztatni, s bevonni a jövőbe.
• Támogatás szempontjából mit jelent a Magyar Asztalitenisz-szövetségnek az, hogy ennyi fiatal kijutott az olimpiára? A Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával elégedettek-e?
– Ez biztos plusztámogatást jelent, de véleményem szerint most minden pénzt az utánpótlás nevelésére kell fordítani. A tehetségeket jobban kell menedzselni, mint eddig. Nem feltétlenül a legmagasabb szinten kell őket versenyeztetni, hanem, mondjuk rá B kategóriás versenyeken, ahol többet tudnak játszani, többet tudnak fejlődni. Az, hogy A kategóriás versenyeken játszanak egyet-kettőt, majd utaznak, s ez megismételve – nem szolgálja a fejlődésüket.
• A Zenta és a Szeged a közelmúltban nyert egy IPA-projektumban. A magyar szövetségben gondolkodnak-e hasonló együttműködésről?
– Teljes mértékben, pont azért jöttem most is. Régi barátommal, Zoran Kalinićtyal már régóta beszélgetünk erről, s szeretnénk például Zentát, Csókát belevonni ebbe az együttműködésbe. A közös edzőtáborok, edzőképzések mindkettőnkre ráférnek, hogy felzárkózzunk Európához, s ott akár elöl legyünk.
• Néhány magyarországi szövetség alkalmat ad a határon kívül élő magyaroknak is részt venni a nemzeti bajnokságban. E téren a pingpongozóknál hogyan gondolkodnak?
– A magyar állampolgárság ellenére én mindenkit arra buzdítok, ott legyen válogatott, ahol játszik. Azt nehezen lehet elérni, hogy mindenki Magyarországon legyen világbajnok. A héten egyébként erről a témáról is szó lesz az elnökségben, aztán bővebben tudok nyilatkozni ezekről.
• Megjárta most Szabadkát, Tóthfalut és Csókát. Mik a benyomásai?
– Nagyon örülök, hogy végre eljutottam a Szabó Pista-birodalomba. Eddig legtöbbször csak Zentáig jutottam, s ott leragadtam Korpa Pista „műhelyében”.
