Eredetileg volt egy jó címem, amihez írni óhajtottam. Mivel azonban időközben megannyi más érdekes dolog történt, találni kellett egy másik címet. Nem úsztam meg, mint Woody Allen, akit Cannes-ban arról faggattak, hogyan készült a legújabb filmje. „Volt egy jó címem, s forgatni kezdtem. Ha időközben rájöttem volna, hogy a film nem tetszik, találtam volna egy másik címet, és csináltam volna hozzá egy másik filmet.”
Így a Viva Italiát dobtam, nem azért, mert nem tetszett a hozzá illő mese, s lehet, hogy pár hét múlva, ha nem találok jobbat, előkeresem.
A napokban például a fizika foglalkoztatott. Annak is az a törvénye, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. Mert így van ez a játékokkal is. Amit gyermekkoromban szívesen játszottak, már nem „cool”, nem is ismeri senki, viszont vannak új, de alapjában véve ugyanazok a játékok. S nem a gyerekek játsszák, hanem a gyerekes felnőttek. Mondjuk akkoriban, ha nem fociztunk, kedveltük a két tűz között nevű labdázást. Ma ez úgy szól, hogy két botrány között. Amikor ugyanis a szerbiai focisták nem fociznak, emezt művelik. Liga-, kupa- és válogatottszinten, pályán, pályán kívül, bíróságon, szövetségben, itthon és külföldi vendégszereplések alkalmával. És labda nem is kell hozzá.
Az egyes játékoknak külön-külön neveik is vannak. Lehet például „Menjünk Genovába”. Vagy „Hogyan lehet kirúgni a kapitányt”. Esetleg „Találd ki a bajnok nevét, ha az nem C. zvezda vagy Vojvodina”. Sőt, lehet „Kupadöntő” is.
Az első kettőt már ügyesen lejátszották, a harmadik befejezéséhez közeledik, a negyedik első felvonását pedig szerdán láttuk.
Nos, a bajnok, hacsak a játék szervezője idő- és menet közben nem változtat a szabályokon, a Partizan lesz. Valószínűleg megérdemelten. A pályán és pályán kívül is a legerősebbek. Egyes sportolók és edzők kedvenc közhelye szerint „ők akarják legjobban a sikert”.
Ami pedig a kupát illeti, így történt: az elődöntőre összesorsolták a két belgrádi csapatot, hogy úgy fessen, mintha másnak is lenne esélye. Azután kikiáltják a legjobb bírót, aki így a kupadöntőt vezeti. A szó szoros értelmében, és két mérce alapján. Nem mondom, hogy a Vojvodina megérdemelte volna a győzelmet, az egyik 19, a másik egy híján 20, de eleve elméleti esélye sem volt. Nehéz lehet úgy focizni, hogy tudod, biztos a másik győz, ha tízet rúgsz, akkor is. Még nehezebb elviselni a velejárót. Mondjuk a fővárosi sajtó tömör mellébeszéléseit „Talán csak nem a saját szemeteknek hisztek?” alapon.
Egy ismert közíró kommentárja: „Késve kezdődött, és a vége előtt befejeződött. Viszlát egy másik botrányig!” Vlade Divac pedig váratlanul keményre fogta: „Amilyen a szövetség, olyan a kupadöntő is!”
Gondolja valaki is, hogy jövőre másként lesz?
