Tudják, ugye, azt a szakállas viccet, hogy mibe őrült bele az ausztrál bennszülött? Hát abba, hogy vett egy új bumerángot, s a régit el akarta dobni!
Valami hasonló motoszkált a fejemben, amikor a szombaton a szerbiai férfi-tekeválogatott Szarajevóban megvédte csapat-világbajnoki címét, amelyet 2009-ben, a németországi Dettenheimben szerzett meg. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy Szerbia a németeknek köszönheti a sikersorozatot. Ne tessék azonban arra gondolni, mindez azért történhet, mert Németország már sokadik alkalommal bojkottált egy nagy versenyt. Ó, nem! Jöhettek volna a germánok a boszniai fővárosba, az arany bizony már foglalt volt! Más oka van annak, hogy Zavarkó Viliék legyőzhetetlenek.
Kezdjük azzal, hogy a nemzetközi tekeszövetség(ek)ben szinte teljhatalmuk van a németeknek. Náluk vannak (voltak?) a leggazdagabb klubok, az ő bajnoki mérkőzéseiket nézik meg legtöbben, s sokáig szinte legyőzhetetlenek voltak. Ők diktáltak tehát a tekében, ők voltak azok, akiknek kényük-kedvük szerint változtatták meg a szabályokat (most is emiatt durcáskodnak), s nekik köszönheti manapság a világ, hogy valamelyest követhető, közvetíthető egy-egy meccs, hiszen 40 százalékkal lerövidültek a párharcok azzal, hogy nem 200, hanem csak 120 dobás van. A nemzetközi tekeszövetség továbbá szabványosította a pályákat, óriási költségbe verve ezzel a klubokat és a szövetségeket, azt meg megtippelhetik, milyen gyártmányúak azok az új, automata pályák, amelyeket immár mindenütt fel kell szerelni!
A németek tehát maradéktalanul elérték a céljukat, csakhogy közben megsavanyodott a szőlő. A jó pályákon ugyanis másutt is kiváló eredményeket produkáló játékosok bukkantak fel, s immár máshol (például Magyarországon vagy Szlovákiában) is megélnek a tekéből a legjobbak. Felbukkantak olyan szponzorok, akiknek a támogatása mellett a versenyzőknek csak a teljesítményükre kell figyelni. Lassan más országokba is mind nagyobb számban szivárognak az érdeklődők a meccsekre, s immár nem csak a németek találták ki a csőben a lyukat, hanem más országokban is megtalálták a számításaikat a tekén keresztüli reklámmal.
A németek tehát megtanították a tekevilágot kapitalistaként gondolkodni, de ez bumerángként ütött vissza nekik, mert csakhamar kiderült, hogy nem ők a legjobbak. Hajlamosak lennénk azt mondani, hogy a magyarok, hiszen a férfiezüst mellett a női arany is nekik jutott, de ezzel még nem lenne teljes a kép, hiszen ne feledjük el, hogy a szerbiai válogatottat a világ legjobb tekézője, Zavarkó Vilmos mellett további többszörös világbajnok, Antal Árpád, Szél Tibor, Bárány Csongor és Ernyesi Róbert erősíti.
Legelőbb Magyarkanizsán, majd Zentán, legutóbb pedig Óbecsén épült ki a minden igényt kielégítő tekepálya. Nagyon hiányzik Topolyán, Bácsföldváron, meg a Bánátban is. Amennyiben az önkormányzatok belátják, hány fiatalnak (de idősebbnek is) adnának lehetőséget a modern pálya kiépítésével, s ezekben a közegekben is lehetőség lesz majd normálisan tekézni, úgy mérget vehetünk rá, hogy újabb nagy fellendülés tapasztalható majd e sportágban.
A kluboknak lázasan kell dolgozni annak érdekében, hogy kineveljék a méltó utánpótlást. Amennyiben ez sikerül, nincs az a szabály, nincs az a változtatás, amely révén a németek újra hegemóniára tesznek szert a tekében.
