Hál’ istennek, Sopronban nem történt szurkolói rendbontás a Magyarország–Németország női Eb-selejtező kosárlabda-mérkőzés befejezése után. A hazai szurkolók bizonyára csalódottak voltak, de nem próbálták meg szétverni a csarnokot, ami, mondjuk, Szerbiában és Görögországban, ha ennek a sportágnak a férfi változatáról van szó, szinte már folklórnak számít. Nem dúlták fel a várost, mint a Vancouver Canuck hokizóinak határtalanul kiábrándult szurkolói a Stanley-kupa elveszített döntője után. (Különböző focipéldákról ne is szóljunk talán.)
Hanem szépen és csendben hazamentek.
Habár a rendbontások nem szolgálják a sport javát, mégis arról tanúskodnak, hogy aktív az érdeklődés a kosárlabda vagy jégkorong iránt. Kissé túl aktív és heves, ami mindenképpen elítélendő. De az érdeklődés és reakció hiánya is sokat mond. Például azt sugallja, hogy ki a fenét érdekel Magyarországon a női kosárlabda…
A női válogatott ugyanis lebőgött. A lebőgés mint kifejezés talán túl kemény? Lehet, de hogy a válogatott nem jutott ki az Eb-re, korántsem siker. Még akkor sem, ha éppenséggel csak egy győzelem hiányzott a pótselejtező megnyeréséhez, ha az Eb csak karnyújtásnyira volt.
Lépjünk vissza két évet a múltba. Rátgéber László akkor simán kivitte a csapatot az Európa-bajnokságra. Ott három erős csapat elleni vereséggel a négy utolsó között zártak. Rátgébernek az nem volt siker. A szövetségnek sem, ezért Lacit kirúgták, a kapitányi posztot pedig a soproniak egyszerűen megvásárolták Székely Norbertnek.
Két év után megvizsgálhatjuk, mit is tett a két Európa-bajnokság közötti időszakban az új kapitány. Először is csalódottan vette tudomásul, hogy a csapat lemaradt az Eb-ről. Azután kifejtette, hogy sikerült lerakni egy olyan válogatott alapjait, amelyre lehet építeni. Azután beszámolt arról, hogy a német zónavédelem ellen nem volt játékuk, hogy kimaradtak a tiszta dobóhelyzetek, aminek mentális okai is voltak. Az egyik meghatározó játékosnő, Vajda Anna hozzáteszi, hogy a csapatnak teljes mértékben ott lenne a helye az Eb-n, de nem bírták erővel a német tempót.
Lerakott alap? Csapatépítés? Ugyan már! Nyolcan voltak ott Rátgéber csapatából, a két éve keveset szerepelt négy kosarazónő helyett most másik négy koptatta nagyobbára a kispadot. Zónavédelem ellen nem volt játék? Akkor mi ellen volt? Mentális okok a dobásnál? Mit csináltak ugyan az edzéseken? Csak futottak és kondiztak? Akkor meg miért nem volt erő a német tempóhoz?
Hogy ne csak a válogatottal foglalkozzunk, hanem a szövetséggel is (amely, nem árt százszor is megismételni, Székelynek eladta a kapitányi posztot): A két éve még az Euroligában szereplő Szeged az anyagiak miatt a magyar ligában sem indul, a Pécs lányai pedig őszre, hacsak csoda nem történik, lemaradnak Európáról. Mindezt lehet csapatépítésnek és sportágfejlesztésnek is nevezni. Mondtak emberek ennél nagyobb butaságokat is. Mellébeszélésre pedig nem lehet építeni. Megpróbálták már, de nem megy.
