Nem kis visszhangot váltott ki az a nem régi hír, hogy Surányi László zentai vízilabdázó a 2010/2011-es Euroliga belgrádi győztesénél, a Partizannál folytatja a pályafutását. Voltak már nagy tehetségei ennek a kis Tisza-parti klubnak, elég, ha csak Prikidánovics Nándorra vagy Lengyel Károlyra gondolunk, de olyan még nem volt, hogy ekkora magasságokat ért volna el valaki. Az még a jövő titka, vajon Surda miként találja fel magát, de marad a tény, hogy a világ jelenleg legjobb klubcsapata számít a szolgálataira, s ez nemcsak az ő személyes sikere, hanem nagy dicsőség nevelőegyüttese számára, s azoknak az edzőknek – a már említett Prikidánovics, Újházi Attila, Czabafy Elemér és Tóth László – a munkáját is dicséri, akik a 29 éves fiatalemberrel dolgoztak. Legutóbb tavaly nyáron csodálhattuk meg errefelé a játékát, amikor bajnoki címhez segítette a II.ligában a Zentát, majd Görögországba költözött, ahol csapata és a liga egyik legjobbja volt.
• Pionírkorodban gerelyhajításban jobb eredményeid voltak, mint a legendás világcsúcstartónak, Jan Železnynek. Aztán a pólónál kötöttél ki, most meg a Partizanban. Hogy is volt ez?
– Sok összetevője volt annak, hogy abbahagytam az atlétikát. Volt egy sérülésem, ami hátráltatott, meg az eredmények sem jöttek úgy, mint előtte. Akkor már le-lelógtam a medencébe, mert a legjobb haverjaim mind oda jártak, így logikus volt, hogy a vízilabdánál kötöttem ki. Akkortájt azonban még álmomban sem gondoltam volna, hogy egykor majd a világ legjobb klubcsapatában kötök ki. Azt hiszem, nem kell bemutatni a zentai pólós körülményeket, s tényleg kisebb csodaszámba megy, hogy valaki ebből a klubból idáig jutott.
• Amikor váltottál, mennyivel kellett többet dolgoznod, edzened, hogy utolérd a haverokat?
– Nagyon sokat kellett edzenem. A tehetség mulandó, s én mindig a sok munkáról voltam ismert. Még amikor a Pécs csapatához kerültem, akkor is külön edzésre jártam haverommal, külön eljártam Petővári Zsolttal úszni, aki akkor már 40 éves volt, de fénykorában a világ egyik legjobb játékosának számított. Hússzor százakat úsztunk, s mindenki bolondnak nézett bennünket. Nyomtam keményen, s ez lett belőle!
• Hosszú évekig voltál Pécsett, befejezted a testnevelési egyetemet ott, megjártad Franciaországot és Görögországot. Hol volt az a momentum, amikor láttad, képes vagy nagy horderejű dolgokra is?
– A Partizan eddig természetesen szóba sem jöhetett. Ez olyan, mint Đokovićnak Wimbledon. Egy álom valósul meg. Már Pécsett megmutatkozott, hogy olimpiai bajnok bekkek, Vári Attila, Varga Tamás ellen is tudok gólt lőni, kiállásokat kiharcolni. Akkor már álmodoztam egy igazán nagy csapatról. Most ez bejött. Élni kell a lehetőséggel, s csinálni.
• Azért világos, hogy nem csak a tehetség és a munka játszik közre egy-egy ilyen lehetőség előtt. Kell a szerencse és az ismeretség is.
– Természetesen. Olyan edzők beajánlásával kerülhettem Igor Milanović elé, akikkel előtte már dolgoztam, s ismerték a munkabírásomat. Úgy ajánlottak be a Partizan vezetőedzőjéhez, hogy „Surányi egy olyan játékos, aki előtt nem száll le a vörös köd.” Az edzők nem szeretik azokat a játékosokat, akiknek elborul az agyuk.
• Köztudott, hogy a fővárosi sportolók igen nagy mellényben járnak. Hogyan küzdesz majd meg ezzel?
– Ettől tartok a legkevésbé. Azon gondolkodtam inkább, milyen lesz Vujasinovićtyal egy csapatban játszanom, ahol például egy Soro véd. Nincs ezzel gond. Játszottam én már rengeteget olimpiai bajnokokkal egy csapatban, még többet ellenük. Ők is emberek. Legtöbbször azok a legnormálisabbak, akiknek a legnagyobb eredményeik vannak. Beszélem a nyelvüket, s biztos vagyok benne, hogy sokat segítenek majd az elején. Görögországban és Franciaországban ezen a téren sokkal nehezebb volt.
• 29 éves vagy, kiváló évek várnak még rád e sportágban. Hogy érzed, mit kell most hozzátenned ahhoz, hogy ilyen szinten is bizonyítani tudj?
– Tisztában vagyok azzal, hogy nekem most minden edzésen 110 százalékot kell majd nyújtanom, hogy tartani tudjam a lépést a legjobbakkal. Remélem, hogy játékommal segítek a klubnak, hiszen idén is nagy célok vannak kitűzve, például az Euroliga négyes döntője. Egy olyan csapathoz kerültem, amely 10 éve nem kapott ki hazai környezetben.
• Hogy állnak a tárgyalások? A részletekről megtudhatunk-e valamit?
– A héten költözök le Belgrádba, ahol kapok egy lakást. Az első komoly meccset szeptemberben játsszuk a Savona ellen a szuperkupán. A szerződésért magáért nem kértem semmit sem. Biztosítva lesz a koszt, s természetesen fizetést is kapok majd, úgyhogy nem kopik fel az állam. Feltételeket természetesen eszem ágában sem volt támasztani. Ez nem az anyagiakról szól.
• Igor Milanović egykoron a világ legjobbja volt. Sokan ezt tartják róla, sokan azt, mindenesetre biztosan nem egy könnyű személyiség. Neked milyenek az első tapasztalataid?
– Nem dolgoztam még vele. Számomra első pillantásra szimpatikus, de biztosan lesz ez majd másként is. Korrekt módon elmondta, mit vár tőlem, s a belgrádi edzéseken arra biztattak a játékosok, figyeljem minden szavát, mert a világ legjobb edzője.
• Tudják-e azt Belgrádban, hogy Pécsett már gyerekekkel is foglalkoztál, és nagyon szép eredményeket értél el velük?
– Az edzősködés még fel sem merült. Most a játékkal foglalkozok. Csodálatos élmény kicsikkel dolgozni, amikor az ember napról napra látja munkája gyümölcsét. Majd talán pár év múlva. Az mindenképp nagy lehetőség ilyen téren is, hogy most a Partizan játékosa lehetek.
• Tudom, nagy szívfájdalmad volt, hogy annak idején nem válogattak be az universiadés csapatba. Ez már veszett fejsze, vagy még reménykedsz abban, hogy magadra húzhatod a címeres mezt valamilyen szinten?
– Az Universiadéról szövögetett álmoknak már vége, hiszen az korhatáros. A magyarok annak idején meghívtak, de akkor még nem volt magyar állampolgárságom.
• Ha jól tudom, magyar még nem volt a Partizan csapatában, zentai még végképp nem. Ez egyfajta tündérmese. Félsz-e, hogy felébredsz?
– Tudom, hogy nem álmodom, s tudom, hogy megdolgoztam érte. Pár napot valóban nem aludtam, de csak rajtam múlik, nekem kell megdolgoznom mindenért. Ha nem jön össze igazán, nem mást, hanem magamat kell hibáztatnom.
• Milyen posztot szánnak neked?
– Az edzőmeccseken a tréner azt mondta, pont ilyen játékosra van szüksége, aki több poszton is helytáll. Leginkább centert keresett, de amikor látta, hogy mozgok, milyen a lövésem, már akkor azon töprengett, milyen más feladatokat tud rám bízni. Valószínű azonban, hogy leginkább széléről beálló centerben leszek.
