2006-ban, a moszkvai Eb-n igen magasra tetted fel a lécet, hiszen nem kis meglepetésre 18 évesen megnyerted a kontinensviadalt. A magyar közönség meg olyan, hogy ezek után mindig hasonló produkciót vár tőled. Átok ez az arany, vagy áldás?
– Nagyon hamar a csúcsra értem, s bizony ebben a sportágban ez nem jellemző. Csodálatos dolog volt, főleg azért, mert ilyen teljesítményt akkor senki nem várt el tőlem, csak talán én magam. Aztán több sérülés is ráébresztett, hogy nem pont így mennek a dolgok, nehéz gyűjtögetni a bajnoki címeket. 2006-ban tíz lépcsőfokot tettem meg, azóta pedig lépcsőfokonként haladok. Igen fiatalon jutottam ki az első olimpiámra, azután három világbajnokságon is az 5. lettem. Ez már magában nem olyan rossz teljesítmény, de bajnoki címet azóta nem sikerült szereznem. Most úgy érzem, fejben is kellően megértem, fizikailag is óriásit fejlődtem, s készen állok az újabb sikerekre.
Ilyen szinten már olimpiai ciklusokban gondolkodtok. Pekingben 8. lettél…
– Akkor az új szabályok babráltak ki velem, mert a későbbi bajnokkal való mérkőzésemen csak én csináltam akciópontot, viszont a „korongos helyzet” háromszor is neki kedvezett. El kell ismernem, erőnlétileg akkor még hátrányban voltam, mára azonban más a helyzet, s ezt az optimizmusomat az elvégzett munka alapján táplálom.
Ezek után következtek a vb-n elért 5. helyek, amelyek kapcsán mindenképp meg kell említeni az orosz Vacsadzét, mert hát immár egyértelmű, hogy ő a mumusod, 0:5 a mérleged ellene. Egyszer azt nyilatkoztad, nagyon sokat kell ellene mozogni. Most is ez lesz a taktika?
– Az az igazság, hogy az első pár találkozónkon én sem törekedtem állásból akciókra, s ez teljesen rossz taktikának bizonyult, mert óriási erőfölénnyel rendelkezik. Ekkor fogalmazódott meg bennem ez a taktika, ami az idei Eb-döntőben be is jött, hiszen a harmadik menetben úgy éreztem, lovon vagyok. Fizikailag tisztára lehajtottam, de a döntő menet elején elkapkodtam egy helyzetet, belekapaszkodtam, s rosszul jöttem ki az egészből. Mostanra tehát már tudjuk a taktikát ellene, s nagyon remélem, a következő találkozónkon én örülhetek. Róla egyébként az a véleményem, hogy egy megfelelő felkészüléssel továbbra is a legjobb, s csak néhány ember van a világon, aki meg tudja szorítani.
Ha már rátértünk a 2011-es évre, el kell mondani, hogy számodra kiválóan kezdődött az esztendő, hiszen megnyerted Isztambulban az Emre-emlékversenyt. A vb mostani helyszínét ismered, a körülményeket, a közönséget is, mivel a döntőben egy török junior világbajnokot vertél meg. Tartani kell a hazai versenyzőktől, a közönségtől, sőt, még a bíróktól is. Fel lehet erre is készülni?
– Mivel ez egy olimpiai kvalifikációs torna lesz, a sportdiplomácia is óriási szerepet kap. Készülni minderre nem lehet, s biztos vagyok abban, hogy egy kétes szituációból a hazaiak jönnek majd ki jól. Ez főleg a 74, a 84 és a 120 kilós súlycsoportokra érvényes. Mindezen túl abban bízom, hogy nem ez lesz a jellemző a világbajnokságra.
A nyáron kirobbanó formában versenyeztél, hiszen Bakuban nyertél, a kazahsztáni csapatversenyen is győztél. Nem lett egy kicsit elhamarkodott a formaidőzítés csúcspontja?
– Igen, furcsa ez az év, hiszen nekem az alapozás utáni versenyek mindig rettentő nehezemre esnek. Mi február végén az alapozásnál tartunk még, mások már nagyban készülnek a versenyekre. Az idén jól sikerült a munka, szinte egyáltalán nem savasodtam be a versenyeken. Az első holtpont a márciusi Magyar Nagydíjon volt, ahol ugyan nem birkóztam rosszul, fizikailag bírtam, csak szellemileg voltam megfáradva. Az Eb-re való készülés nagyon jól sikerült, még annak ellenére is, hogy volt egy komoly bordasérülésem. Rengeteget jártam injekcióra, s még az Eb-meccseim előtt is lidokainos kezelést kaptam. A forma megmaradt, a vállfájdalmaktól eltekintve a sérülések elkerültek. A románoknál megroppant a bal térdem, de ezt szanálni tudtuk, mert edzéseken kímélni próbáltam.
A kiírás szerint az első öt helyezett harcolja ki az olimpián való részvétel jogát. Mivel van két harmadik és két ötödik hely, akkor most hányan jutnak ki az ötkarikásra?
– Ezt még mi sem tudjuk pontosan. Lehet, hogy a két ötödiket összeengedik majd még egy meccsre.
Ha valaki most azt mondaná, ismét ötödik leszel, de ezzel kiharcolod a londoni részvételt, megelégednél-e ezzel?
– Most már nem. Az elmúlt években annyiszor voltam már ötödik, hogy ezúttal át akarom lépni ezt a lépcsőfokot. Érmet szeretnék szerezni, ami viszont nem jelenti azt, hogy nagyképű vagyok, s más helyezés már nem is érdekel. Annyira óhajtom viszont már a világbajnoki címet, hogy most valóban mindent megteszek érte.
