2025. április 29., kedd

Újabb nagyserleggel gazdagodott

BIRKÓZÁS – II. CSABA FERENC-EMLÉKVERSENY, MAGYARKANIZSA

Az utóbbi hetek, hónapok történései a magyarkanizsai Potisje Birkózóklub körül nem sok jóval kecsegtettek az őszi idény előtt, szombaton azonban minden a „helyére került”, hiszen a lemondófélben lévő vezetőség (a rendkívüli közgyűlést október 25-ére tervezik) nagyszerű munkát végzett a II.Csaba Ferenc-emlékverseny megszervezésében, s még aznap este a felnőttcsapat is végre nyerni tudott a bajnokságban.

Az emlékversenyen végül 19 klub mintegy 140 versenyzője jelent meg Szerbiából, Magyarországról, Horvátországból, Boszniából és Szlovákiából, a torna pedig a hazaiak megszokott fölényét hozta, hiszen jó volt nézni, mennyi kölyök foglalkozik még ezzel a sportággal a Tisza-parti városban. S tulajdonképpen ez a lényege is ezeknek a versenyeknek, hiszen minőségről itt még kár beszélni. Habár voltak bizony igen kemény küzdelmek, régi rivalizálások és törleszteni való régi dolgok, de a fő hangsúly mégiscsak a barátkozáson volt, s azon, hogy ezek a gyerekek versenyzési lehetőséget kapjanak.

Az idei újítások közé tartozik, hogy a község minden idők egyik legjobb sportolójának nevét viselő nagyserlegen kívül még egyet kiosztottak, amelyet annak a Balassa Rudolfnak szenteltek, aki elhozta Magyarkanizsára a birkózást. Ezt hagyományosan minden évben a juniorok 84kg-os győztesének osztják majd ki.

A verseny legjobbjai. Fotó: a szerző

Legfiatalabb pionírok (2000–2002), 29 kg: 1. Vrábel Áron, 2. Kávai Áron, 3. Kovács Viktor (mind Potisje) és Ágh Attila (Bős). 33 kg: 1. Nikola Dedić (Soko, Zombor), 2. Miodrag Marković (Kragujevac), 3. Aleksa Ilić (Radnički B.) és Belec Leó (Zenta). 39 kg: 1. Borsos Gergő (Z), 2. Adam Marković (Krag.), 3. Surányi Martin (Z) és Adin Ćosić (Bosna). 50 kg: 1. Argon Sadikaj (Bosna), 2. Sarnyai Ákos (P), 3. Ajdin Hasanović (B) és Pintér Áron (Z).

Fiatal pionírok, 33 kg: 1. Dejan Petrović (P), 2. Aleksandar Lazar (Soko). 36 kg: 1. Katona Ádám (Herkules), 2. Vladimir Šofa (Rad. B.), 3. Momir Radulović (Mladenovac). 39 kg: 1. Fábián Anna, 2. Đoko Gan (mindketten P). 48 kg: 1. Remete Bence (P), 2. Polgár Ákos (Z), 3. Boris Petrušić (Proleter) és Kolompár Szebasztián (H). 56 kg: 1. Vrábel Ákos (P), 2. Borna Ganić (Brezovica), 3. Almási Bence és Lengyel Tamás (mindketten Z). 59 kg: 1. Luka Dmitrović (Gavrilović).

Idősebb pionírok, 46 kg: 1. Nagy Szebasztián (P), 2. Dragan Vidović (Gav.), 3. Stefan Paić (Z) és Josip Stajduhar (Brez.). 56 kg: 1. Román Tamás (Soltvadkert), 2. Fekete Erik (Zenta), 3. Feiszthámer Dániel (P) és Matija Ceruvšek (Brez.). 66 kg: 1. Dudás Róbert (Spartacus), 2. Strahinja Živković (Rad. K.), 3. Mészáros Gábor (Spar.) és Danilo Čolić (Rad. B.). 73 kg: 1. Hegedűs Bence (Bős), 2. Tomislav Matunce (Brez.), 3. Stefan Spasojević (K) és Juhász Dávid (P).

Kadétok, 58 kg: 1. Kristijan Šimatić (Gav.), 2. Penyov Edvin (Spar.), 3. Mészáros Dániel (Spar.) és Milan Popović (Rad, K.). 63 kg: 1. Rákóci János (Bős.), 2. Matej Klarić (Gav.), 3. Nenad Miljković (Fruškogorac). 69 kg: 1. Mario Mihan (Brez.), 2. Juhász Krisztián (P), 3. Marko Perišić (K) és Penyov Ervin (Spar.). 74 kg: 1. Ivan Barišić (Gav.), 2. Zvonimir Deanović (Brez.), 3. Miloš Starčević (K) és Slejher Tamás (P). 85 kg: 1. Janković Emil (Spar.), 2. Bicskei Dávid (Z), 3. Luka Cerovšek (Brez.) és Sava Popović (Omladinac).

Juniorok, 60 kg: 1. Gazdag Krisztián (P), 2. Fernyák Attila (Bős). 66 kg: 1. Matej Lipovac (Brez.), 2. Anđelko Barišić (Gav.), 3. Kiss Norbert (P) és Filip Jotović (Rad. K.). 74 kg: 1. Kovács Dávid (P), 2. Nemanja Jeremić (K), 3. Marko Gregović (Rad. K.). 84 kg: 1. Vladimir Stankić (F), 2. Ilija Radovanović (Rad. K.), 3. Jovan Kokić (F) és Marko Avdić (Rad. K.).

A legjobb hazai versenyző: Vrábel Ákos (Potisje). A legjobb külföldi versenyző: Román Tamás (Soltvadkert, Magyarország). A torna legjobb versenyzője: Kristijan Šimatić (Gavrilović, Petrinja).

Magyar ember Magyar Szót érdemel