Ezüstgerely. Kevésbé ismert díj errefelé, pedig Magyarországon 1962 óta osztják ki a sportélethez kapcsolódó művészeti kitüntetést, amelyet a képzőművészetben, az alkalmazott művészet, a sportfotó, a sportfilm és a sportirodalom terén elért kiváló teljesítményért ítélnek oda. Ez utóbbi kategóriában kapott különdíjat Táborosi László zentai sporttörténész, akinek a 125 éves a zentai atlétika 1882–2007 című kötete nyerte el a zsűri tetszését, amelynek soraiban olyan nagyságok vannak, mint dr.Gombocz János tanszékvezető egyetemi tanár (TF), Gallov Rezső újságíró, nyugalmazott államtitkár és dr.Malonyai Péter, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese.
Borkai Zsolt olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke bevezetőjében hangsúlyozta, e pályázatnak eddig valójában nem volt vesztese. Nyertese viszont annál több: az alkotók és mindazok, akik a Magyar Sportmúzeum kiállításain időről időre gyönyörködhetnek a művekben. Nos, az idei díjátadás kapcsán is volt kiállítás, amelyen ott szerepelt Táborosi műve is.
• Tizenkilenc kötet borítóján jelent meg a neved szerzőként. Miért pont ezt a könyvet tartottad érdemesnek arra, hogy versenybe szálljon?
– Igazából a sportmúzeum igazgatója, dr.Szabó Lajos adta be a nevemben, minden bizonnyal azért, mert a monarchiás időket is említi, mivel 1882-től öleli fel a zentai atlétikát. Az első magyarországi sportévkönyv 1906-ban jelent meg, és 42 egyesületet említ, köztük a Zentai Atlétikai Klubot mint az atlétikai szövetség alapítóját.
• Az elmúlt években alaposan kimerítetted a zentai évfordulókat, jeles jubileumokat, amelyek könyv formájában is az utókorra maradnak. Jelenleg min dolgozol, mi vár feldolgozásra?
– Jelenleg a 90 éves Vajdasági Atlétikai Szövetség történetén dolgozok, mivel az 1921. április 10-én alakult meg. Ez is nagy terjedelmű mű lesz, hiszen immár a 400. A4-es formátumú oldal anyagbevitelén dolgozok. Ez az anyagiak miatt talán nem az idén jelenik meg, de jövőre ígéretet kaptam a szövetségtől erre vonatkozólag. Érdekes, hogy ehhez a kivételesen értékes műhöz az atlétikai szövetség szinte nem is szolgáltatott semmilyen információt, anyagot vagy fotót, tehát igazi bányászmunka előzte meg az írást. Tizenöt alkalommal voltam például a nagybecskereki levéltárban, továbbá az újvidéki Matica Srpskában, valamint Szabadkán és Budapesten is gyűjtöttem az anyagot. Visszamenőleg mindez 8–10 év kutatómunkája. E műben nemcsak a versenyekről éremmel hazatért atléták nevét említem meg, hanem az első nyolcat-nyolcat, hiszen többük csak centiméterekkel vagy századmásodpercekkel maradt le a dobogóról, s a nevüket egyébként sehol sem említenék meg. A férfiak mezőnyével elkészültem, a nők eredményeit most dolgozom fel.
• Szűkítsük a teret szűkebb pátriárkánkra. Zentán milyen jubileumról lenne érdemes szólni?
– Húsz éve, hogy a női atlétikacsapatunk országos csapatbajnoki címet szerzett. Ismételten az anyagiak miatt erre a megemlékezésre is csak jövőre kerül sor, s ez alkalomból egy emléklapot szeretnék elkészíteni, már csak azért is, mert kuriózum, hogy a csapat egytől egyig zentai versenyzőből állt. Amikor kijutottunk a BEK-re, Leverkusenban, majd Párizsban nem is tudtak mit kezdeni velünk, mert nem találták a térképen Zentát, így úgy írtak ki bennünket, hogy „Atlétikaklub Zenta-Belgrád”. Azt gondolták, hogy Zenta a főváros egy külvárosi negyede.
