Idén augusztusban a helyi sportolók, a sportmunkások és minden sportot szerető zentai polgár örömmel vette tudomásul, hogy napvilágot látott a 2012–2016-os időszakra előirányzott községi sportstratégia, amely részletesen elemzi az állapotokat Zentán, s precíz útmutatót ad azokkal a célokkal és teendőkkel kapcsolatban, amelyek a városban működő sportélet fejlesztésére irányulnak.
Nagy vívmányként mutatták be e tervezetet az önkormányzatban, s elkészítői joggal lehettek büszkék munkájukra, hiszen a sportstratégiát széles körű konzultáció előzte meg, amelyben minden sportklubnak, sportmunkásnak alkalma adódott kifejteni a véleményét, s azok közül nyilván többet be is építettek a tanulmányba. Biztos voltak olyanok, akiknek nagyon tetszett, és olyanok is, akiknek nem, hiszen az elosztási és felosztási rendszer újat hozott, de nagyjából mindenki egyetértett azzal, hogy szervezeti és szervezési szempontból másra, korszerűbbre van szükség, nem utolsósorban azért, mert a köztársasági sporttörvény rendeleteit tiszteletben kell tartani.
A sportstratégia körüli idill októberben csúcsosodott ki, amikor a községi képviselő-testület ülésén a képviselők egyhangúlag mondtak igent a sportstratégiára, amelynek egyik legsarkalatosabb pontja – ha úgy tetszik, támpillére – az, hogy 2012-ben a községi költségvetésből 3 százalékot fordítanak sportra, s ez az arány 2016-ig kell hogy elérje a 4 százalékot. A sportstratégia ugyanis tételesen lebontva ennyi pénzt igényel, hiszen az új elosztási rendszerben vannak eddig nem szerepelt tételek – megkülönbözteti például a falusi, a tömeg- és az élsportot –, tehát a stratégia csak akkor életképes, ha a megbeszélt összeg valóban ennek az igen fontos tevékenységnek a működését támogatja. A sportszövetség aztán valamennyivel kevesebbel is beérte volna, hiszen az optimista büdzsé számadatai szerint a sporttámogatás akár 24–25millió dinár is lehetett volna, de összességében mintegy 2,5milliós emelést kértek csak, amivel a klubok helyzete valamelyest enyhült volna, s talán még arra is jutott volna pénz, hogy a fűtést és az áramot fizessék.
Az idill azonban csak tiszavirág-életű volt. Kedden szavaztak ugyanis a zentai városatyák a 2012-es költségvetésről, benne a már említett 3 százalékról, és amikor már úgy tűnt, mégis minden rendben lesz, a képviselők nem kis megrökönyödésre (egy-két szünet és koalíciós egyeztetés után) saját maguk ellen szavaztak, vagyis megmásították az októberi, egységes véleményüket, s csak nem adták oda a sportnak az a pici kis emelést, vagyis az uralkodó tömörülés egységesen ellene szavazott.
Hogy ezzel kapcsolatban mit gondoltak döntésükről a város vezetői, ékesen bizonyítja, hogy egyikük sem jelent meg az idei év legjobb sportolóit kihirdető ünnepségen aznap, pedig ez az egyik közkedvelt rendezvényük évről évre, hiszen tömegesen el szoktak járni rá. Nem mertek szembesülni saját döntésükkel, azokkal a sportolókkal, akik megannyi lemondás árán legtöbbször csak a sport iránti szeretet miatt űzik a sportágukat és öregbítik a város hírnevét, s azokkal az edzőkkel sem, akik éhbérért dolgoznak, ha egyáltalán fizetett a munkahelyük. Egy adat: a vízilabdaklub kiszámolta, hogy idén 178 mérkőzést játszottak le a különböző nemzedékű zentai pólósok, amelyeken az egy árva edző egy személyben sofőr, tréner, kellékes, beszerző, apa-anya, pszichológus és ki tudja, még mi volt. Na, neki és a többi sportbolondnak magyarázzák meg a honatyák, miért jár nekik negyedakkora fizetés, mint a politikusoknak!
Mert hát itt könnyen el lehet játszadozni a számokkal. Állítom, hogy egy „valamirevaló” városi vezető bruttóban kap annyi juttatást évente, mint az az emelési igény, amelyről hallani sem akartak. De hogy ne térjünk rá ilyen alantas témákra, biztos vagyok abban, hogy vannak ügyes pénzügyi vezetők ott, a városházán, akik ki tudnák valahogy szorítani ezt a minimális összeget.
A tény viszont az, hogy erre politikai akarat nem volt. Jogilag is meg lehetne piszkálni az ügyet, hiszen a kkt határozata törvényerejű egy-egy községben, mert különben azt sem kellene betartani, hogy milyen nagyságban adózzunk. Ergo, ha októberben ellenszavazat nélkül voksoltak a sportstratégiára és „járulékos bajára”, a pénzre, akkor a honatyák saját „törvényük” ellen vétettek.
Az ügy természetesen csak hirtelen gerjeszt indulatokat, azok az idő elmúltával csillapodnak. Csakúgy mint a sportcsarnok építése körüli eufória, majd letargia, pedig az, hogy hóban-fagyban ott áll a szerencsétlen gerince az épületnek, biztosan pluszköltségeket idéz majd elő, de erről még mindig nem ildomos szólni.
Sportszövetségünk, sportszervezeteink, klubjaink élén azok a politikusok állnak, akik most a koalíciós béke miatt a sport ellen szavaztak. „Ügy” természetesen nem lesz a dologból, hiszen még az is megtörténhet (így, választások előtt), hogy a tartalékokból több pénzt irányoznak elő a sportra. Csak az a fájó, hogy minden egyes alkalommal kérni kell majd őket erre, holott ők maguk vállaltak kötelezettséget, hogy nem hagyják veszni a város sportját, sportolóit. Máshonnan segítséget ugyanis nem várhatunk, mert kis hal vagyunk mi Szerbia nagy (és zavaros) politikai tengerében, s ez a pár szavazat, itt Zentán, nem ültethet trónra sem pártot, sem egyént.
