Megszokottá vált már a hazai és külföldi szerzők értékelése, meg sem akad már rajta az ember szeme, miszerint „Roger Federer pályafutásának vége, Rafael Nadal pedig annyit bajlódik a sérülésekkel, hogy kétséges, valaha képes-e lesz még a magas játékszintre, ha egyáltalán győztes lesz a visszatérése, s már csak Novak Đoković dacol a korral, ő még itt van, és még állja a fiatal korosztályok rohamait”.
Igazából tévedéssel találjuk magunkat szemben, hisz Đoković még korban nem hagyta maga mögött a nagy és hasonlóan híres riválisait. Nadal 36 éves volt, amikor tavalyelőtt győzött Melbourne-ben, majd Párizsban is, Federer 36 éves és 5 hónapos, amikor 2018-ban az Australian Openen diadalmaskodott, és már a 38. születésnapját is megünnepelte, amikor 2019-ben még döntős volt Wimbledonban. Ugyanakkor a „nagyon idős” Đoković 36 éves és 3 hónapos korában győzött tavaly a US Openen, és nem sokkal a 37. életév betöltése után indulhat majd május végén a Roland Garroson. Novaknak tehát még legalább másfél-két sikeres idényre lenne szüksége, hogy nyugodt lélekkel megállapíthassuk róla, a karrier hossza tekintetében is felülmúlta Nadalt és Federert.
Đokovićnak az idei Australian Open volt az első alkalma, hogy hármuk közül ő legyen Grand Slam-győztesi korelnök. Szépen indult, azután pedig egy csapnivaló játék az elődöntőben romba döntötte az álmokat.
Mi sem természetesebb, azonnal megindult a találgatás. Novaknak ez lett volna a hattyúdala? Elérkezett-e a férfiteniszben a nagy és hihetetlenül sikeres korosztály letűnésének az ideje? Teremt-e még magának Novak alkalmat a 25. nagy serlegre, és versenyképes lehet-e a nyáron a párizsi olimpián, vagy pedig a Medvegyev, Sinner és Alcaraz vezette trió végleg kézbe veszi a gyeplőt?
Mint általában, a sportban biztosat nem lehet jósolni. Ami elhangzik, akár telitalálatnak is bizonyulhat, de lehet nagy melléfogás is. Némi túlzással, Novak Đoković az a személy, akivel legkönnyebb a jóslatban találni és hibázni is. Nem az első eset, hogy sportolói végnapjait véljük látni – ami mellesleg előfordult Federerrel és Nadallal is –, de ő mindeddig teljes játékerőben tudott visszatérni. Az ő észjárását nemcsak kísérni, hanem megérteni is nehéz. Nem volt logikus, hogy egy csuklósérülés és a műtéttől való gyerekes vonakodás miatt 2016 és 2018 nyara között szinte semmit se mutasson a nagy tornákon, majd műtét után – ami mégsem győzte meg, hogy a helyes utat választotta, és gyakran emlegeti, hogy szégyenli az elvei feladását – zsinórban nyolc nagy tornát szinte feladott, azután, mintha mi sem történt volna, mégis ő lett a csúcstartó. A jó ég tudja, hogy Melbourne tanulságai érnek-e bármit, és márciusban az Indian Wellsen milyen Novak tér vissza. És persze hogy a Roland Garroson nemcsak milyen csúcstartó Nadalt, hanem milyen címvédő Novakot is láthatunk majd, a Melbourne-ben szépen bizonyított „pelyhes állúak” mezőnyében.
