Bár számunkra természetesen Magyarország Skócia feletti bravúros győzelme volt a vasárnap esti Eb-program csúcseseménye, az A csoport másik találkozóján legalább ekkora volt a tét, hiszen a torna házigazdája és Svájc az elsőségért csapott össze Frankfurtban. Németország az alpesi gárda fölé nőtt a mérkőzésen, de a történések nem úgy alakultak, ahogyan Julian Nagelsmann és legénysége szerette volna. Az első bosszúság mintegy negyedóra után érte a germánokat, amikor Andrich jó húszméteres bombagólját Daniele Orsato játékvezető érvénytelenítette Musiala korábbi szabálytalansága miatt. A balszerencse pedig tovább sújtotta a németeket, amikor Svájc az első félidőben mutatott egyetlen kaput eltaláló lövésével megszerezte a vezetést: Freuler kanyarított be balról a kapu elé, ahol a jól helyezkedő Ndoye megelőzte a védőjét, és látványos mozdulattal a rövid felsőbe vágta a labdát. Ezt követően természetesen tovább nőtt a német nyomás, hiszen a tornarendező nem kívánta kiengedni kezéből a csoportgyőzelmet. A befejezéseknél azonban hiányzott a pontosság, vagy épp a svájci kapus, Sommer és védői állták a sarat. Így volt ez egészen a négyperces bírói ráadás második minutumáig, amikor végre fellélegezhetett a frankfurti közönség java: a negyedórával korábban becserélt Füllkrug tökéletes ütemben emelkedett Raum balról érkező beadására, majd életerős fejest küldött a svájci kapu bal felső sarkába, megmentve egy pontot, ezáltal visszaszerezve a csoportelsőséget Németországnak.
Frankfurt: Svájc–Németország 1:1 (1:0)
Deutsche Bank Aréna, 46 685 néző, vezette: Orsato (olasz). Gólszerzők: Ndoye a 28., illetve Füllkrug a 90+2. percben.
Svájc: Sommer, Rodriguez, Akanji, Schär, Aebischer, Xhaka, Freuler, Widmer, Rieder (Vargas), Ndoye (Amdouni), Embolo (Duah).
Németország: Neuer, Mittelstädt (Raum), Tah (Schlotterbeck), Rüdiger, Kimmich, Kroos, Andrich (Beier), Wirtz (Sané), Gündogan, Musiala (Füllkrug), Havertz.
A csoport végeredménye:
1. Németország 3 2 1 0 8:2 7
2. Svájc 3 1 2 0 5:3 5
3. Magyarország 3 1 0 2 2:5 3
4. Skócia 3 0 1 2 2:7 1
Nyitókép: Ndoye akrobatikus mozdulattal szerezte meg Svájcnak a vezetést (Beta/AP)