2024. augusztus 19., hétfő
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Van Aertnak pirosat értek a dobogók

Izgalmas hétvégével indult az országúti kerékpáros szezon harmadik, utolsó háromhetese, a spanyolországi Vuelta, amelynek idei nyitánya, vagyis első három etapja a szomszédos Portugáliában zajlik. Ezek közül az első egy 12 kilométeres egyéni időfutam volt, amely késhegyre menő küzdelemben, a szó szoros értelmében hajszálakkal dőlt el, végül az amerikai Brandon McNulty javára, aki a cseh Mathias Vaceket és a belga Wout van Aertot előzte meg a dobogón (a magyar bajnok Valter Attila 55 másodperces hátránnyal 71. lett). Másnap már maga van Aert került főszerepbe, igaz, újfent nem etapgyőztesként, de az ourémi mezőnyhajrában Kaden Groves mögött szerzett második helye piros trikót ért a nagyágyúnak. Valter itt a 47 másodperces hátránnyal beérő csoporttal érkezett meg a célba a 114. helyen.

Más rangos körversenyeket is rendeztek a héten, és nem csak a férfi mezőnyben. A női Tour de France – amely ötödik szakaszát Vas Blanka nyerte meg, ahogy arról beszámoltunk – összetettjét szoros csatában, mindössze 4 másodperccel a lengyel Katarzyna Niewiadoma nyerte meg a holland Demi Vollering előtt.

A férfiaknál a World Tourba tartozó Lengyel Körverseny volt a múlt hét kiemelt viadala, amelyen Jonas Vingegaard szakaszsiker nélkül, de kiegyensúlyozott teljesítménnyel diadalmaskodott. Dániában hasonlóan, napi részsiker nélkül a belga Arnaud de Lie ünnepelt. Kisebb francia körversenyt nyert a hazai Alex Baudin, Belgiumban pedig egy emlékviadalon a dán Markus Hoelgaard győzött.

 

Vuelta a España, 1. szakasz (Lisszabon–Oeiras, 12 km): Brandon McNulty 12:35 perc, Mathias Vacek +2 mp, Wout van Aert a. i., Stefan Küng +6, Edoardo Affini +8 mp, Joshua Tarling a. i. stb. 2. szakasz (Cascais–Ourém, 194 km): Kaden Groves 5:12:55 óra, Wout van Aert, Corbin Strong, Pau Miquel, Lennert van Eetvelt a. i. stb. Az összetett állása: van Aert 5:25:27 óra, McNulty +3, Vacek +5, Küng +9, Affini +11 mp stb. Lengyel Körverseny, az összetett végeredménye (7 szakasz): Jonas Vingegaard 24:26:22 óra, Diego Ulissi +13, Wilco Kelderman +20, Romain Grégoire +33, Magnus Sheffield +37 mp stb. Dán Körverseny, az összetett végeredménye (5 szakasz): Arnaud de Lie 15:56:14 óra, Magnus Cort +1, Anders Foldager +27, Søren Kragh Andersen +33, Jenno Berckmoes +41 mp stb. Tour du Limousin-Périgord – Nouvelle Aquitaine, az összetett végeredménye (4 szakasz): Alex Baudin 16:40:38 óra, Orluis Aular +22, Axel Zingle +24 mp stb. Tour of Leuven – Memorial Jef Scherens (Leuven–Leuven, 192,7 km): Markus Hoelgaard 4:28:42 óra, Mike Teunissen +11, Milan Menten +21 mp stb.

Nyitókép: Brandon McNulty vehette fel az idei Vuelta első piros trikóját (Fotó: Beta/AP)