2024. szeptember 9., hétfő
PARALIMPIA

Perić-Ranković ezüstéremmel búcsúzott

Hat magyar dobogó a hétvégén

Az óbecsei születésű, Újvidéken élő Borislava Perić-Ranković ezüstéremmel zárta szereplését a Párizsban tegnap véget ért paralimpián. Az 52 éves asztaliteniszező a 4-es kategória döntőjében Sandra Mikolaschektől szenvedett 3:1-es vereséget. A német versenyző az első két szettet 11:5 és 11:3 arányban nyerte meg, a harmadikban Perić-Ranković 11:6-tal szépített ugyan, a folytatásban viszont szoros csatában, 11:8-ra alulmaradt, így Mikolaschek begyűjtötte első paralimpiai aranyérmét (Rióban és Tokióban egyaránt az 5. helyen zárt). Már korábban tudni lehetett, hogy a párizsi lesz Perić-Ranković utolsó paralimpiája, a vereség ellenére sem lehet elégedetlen. Gazdag pályafutást zárt le a fények városában, többek között hét paralimpiai érmet gyűjtött, karrierje csúcsán, Rióban egyéniben a tiszteletére szólt a szerb himnusz.

A szerbiai delegáció összesen hat érmet szerzett Párizsban, 1 arany, 3 ezüst és 2 bronz a mérleg, ez a teljesítmény az éremtáblázat 55. helyéhez volt elegendő.

A magyar sportolók a hétvégén is „termeltek”. Pénteken délután Luterán Petra nyitotta a sort, a 400 méteren 4. atléta a T47-es kategóriában távolugrásban már felért a dobogóra. Az előző napi kedvezőtlen időjáráshoz képest barátságosabb körülmények uralkodtak a stadionban, jóval gördülékenyebben zajlott a verseny. A vb-bronzérmes Luterán jól kezdett, 5,63-mal a második helyen állt az első sorozat után. A következőben nem javított (5,53), harmadikra viszont új egyéni csúcsig, 5,81 méterig repült, és ezüstérmes pozícióból vághatott neki a verseny második felének. A magyar versenyző legnagyobb ellenfele a Tokióban harmadik, vb-győztes ecuadori Kiara Rodriguez és a kétszeres olimpiai címvédő, új-zélandi Anna Grimaldi volt. A legnagyobb izgalmakat az utolsó sorozat hozta, 5,76-os ugrásával a dán Bjørk Nørremark feljött ugyan a harmadik helyre, Grimaldi ugyanakkor belépett, így a magyar ezüstérem már biztossá vált. Luterán utolsóra újabb egyénit (5,85) ugrott, ám a győzelemhez ezúttal 6,05-ös új paralimpiai rekord kellett, amit Rodriguez teljesített.

Pénteken este aztán a medencében folytatódott az éremhalmozás, Pap Bianka arany-, Konkoly Zsófia pedig ezüstérmemmel gazdagította a kollekciót. Mindketten címvédőként érkeztek a francia fővárosba, a döntő elvárás volt feléjük, ráadásul korábban már remekeltek, így mindenki érmet várt tőlük. Pap az SM10-es kategóriában 400 méter gyorson csütörtökön már bezsebelt egy bronzérmet, 100 háton pedig megállíthatatlannak tűnt – nagyon jól kapta el rajtot, végig vezetve 1:07,97-es idővel diadalmaskodott. Konkoly az S9-es kategória kétszeres párizsi aranyérmeseként (200 vegyes és 400 gyors) ugrott vízbe a 100 pillangó fináléjában. Az amerikai Christie Raleigh-Crossley győzelméhez végül kétség sem férhetett, a 22 éves pécsi versenyző magabiztosan jött be a második helyen.

A medence aztán szombatra is tartogatott okot az örömre, Pap Bianka teljessé tette a saját gyűjteményét, a bronz és az arany után egy ezüstérmet is nyert. Utolsó számában, 200 vegyesen messze a legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba, pillangón még megbújt a mezőnyben, háton az élre állt, mellere már fél testhossz előnnyel fordult, ám Csang Meng itt megelőzte. A kínai aztán a hajrában is maga mögött tartotta Papot, aki a második hely ellenére elégedetten szállt ki a vízből.

 

Szvitacs Alexa az előző és a
2024/2025-ös idényben a Zenta
Asztaliteniszklubot (is) erősíti (Fotó: MTI)

Szvitacs Alexa az előző és a 2024/2025-ös idényben a Zenta Asztaliteniszklubot (is) erősíti (Fotó: MTI)

A magyar szempontból utolsó versenynap tartogatott még kellemes meglepetéseket. Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa is feliratkozott az éremszerzők közé. A WS9-es kategóriában szereplő, Tokióban harmadik, 2022-ben pedig vb-győztes sportoló az elődöntőben kikapott a lengyel Karolina Pęktől, így újfent bronzérmet szerzett. A Stade de France-ban Ekler Luca viszont újfent bizonyított, a távolugrásban szerzett aranya után 400 méteren új Európa-csúccsal a második lett. Ekler taktikusan versenyzett, féltávnál még csak a negyedik-ötödik volt, majd a második 200 méteren hatalmasat hajrázott, és csak a saját világcsúcsát megjavító kolumbiai Karen Tatiana Palomeque Moreno volt gyorsabb nála.

Szombaton sem maradt aranyérem nélkül a delegáció, a kajakos Kiss Péter Pál a KL1-es kategóriában 200 méteren címét megvédve utasította maga mögé a mezőnyt. A Honvéd 21 éves világ- és Európa-bajnok versenyzője jól kezdett, már a táv elején az élre állt, s bár brazil és francia riválisa egy ideig vele tartott, 80 méter környékén ritmust váltott, és fölényes sikert aratott, közel két másodpercet vert a mezőnyre.

A magyar parasportolók összesen 15 érmet szereztek Párizsban, 5 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérem a mérlegük, amivel az éremtáblázat 26. helyén zártak.

 

Nyitókép: Kiss Péter Pál fölényes győzelemmel védte meg címét (Fotó: MTI)