Amíg a mai szurkolók élnek, vagy ameddig nem tűnik fel és foglalja el teljes mértékben a médiát, a szponzorokat és az érdeklődők népes táborát egy olyan korosztály, amely eredményeivel, a játék színvonalával és egyéniségeivel feledtetni tudja a tenisz eddigi legnagyobb, az életkor sorrendjében megnevezett Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Đoković trióját, addig tartani fog a parázs vita, hogy közöttük ki is a minden idők legjobbja. Az biztos, hogy a jelen állás szerint egyikük az, de a vita eldönthetetlen marad.
Számos statisztikai megközelítéssel találkoztunk már, a legkevesebb közöttük a tárgyilagos, tisztán a tényeken és számokon alapuló, noha a teniszben csaknem minden mérhető és számokban ki is fejezhető. Sokkal több, pontosabban túlnyomórészt szubjektív, az érzelmeket és az esztétikumot mint perdöntő tényezőt előnybe helyező hármas lista készült, és nem csoda, hogy mindegyik esetben a három közül az lesz ott az első, akinek a szurkolói készítik a sorrendet. Mivel a számokkal nem lehet vitatkozni, csupán félremagyarázni őket, Federer és Nadal szurkolói, akár szakmabeliek, akár kizárólag nézők, abba a második csoportba tartoznak, és nemcsak a svájci játékának élvezhetőségét vagy a spanyol erejét és rendíthetetlen harciasságát emelik ki, hanem e kettő állítólagos feddhetetlen emberi tulajdonságait is.
A fentiekből kiindulva nem lesz nehéz kitalálni, hogy kinek a szurkolója volt, aki az alábbi lista elkészítéséhez talált ki egy végtelenül elfogult pontozási rendszert. Az illető ugyanis (bár nem derült ki, hogy egymaga találta ki, vagy többen vettek benne részt) eldöntötte, hogy kizárólag a Grand Slam-tornák alapján határozza meg a minden idők legjobbjának kilétét, de ravaszul kellett eljárnia, hogy annak a malmára hajtsa a vizet, aki kevesebb tornát nyert.
Előbb a tornákat állította értékrendbe, és meghatározta, hogy a wimbledoni serleg 4, a Roland Garros titulusa 3, a US Open bajnoki címe 2, az Australian Opené pedig 1 pontot ér. Nadal így kétszer 4 pontot kapott, tizennégyszer 3-at, négyszer 2-t és kétszer 1-et, ami összesen 60 (8+42+8+2). Federenek nyolcszor 4, egyszer 3, ötször 2 és hatszor 1 jutott, ami 51-et (32+3+10+6) tesz ki, míg Đoković esetében a pontozás így fest: hétszer 4, háromszor 3, négyszer 2 és tízszer 1, vagyis 55 (28+9+8+10). Biztosan büszke volt az illető, hogy matematikailag bebizonyította, hogy Nadal a legjobb.
Én úgy tartom, hogy a GS-tornák értéke teljesen egyforma, de a szórakozás kedvéért engedményt teszek, és a fenti sorrendben ajánlom a 10, 9, 9, 8 pontozást. Ha ezt helyettesítjük be, a következő számokat kapjuk: Đoković 7×10, 7×9, 10×8, ami összesen 213, Nadal 2×10, 18×9, 2×8, ami 198, Federer 8×10, 6×9, 6×8, ami 182. Vagyis ha Nadal és Federer legjobb tornáinak árnyalati előnyt is adunk, akkor is az a sorrend érvényesül, amit a megnyert nagy tornák tényleges száma jelent.
