A szabadkai Andrej Barna a jó eredmények mellett a díjak tekintetében is remek évet zár: kedden megválasztották szülővárosa idei legjobb felnőtt sportolójának, majd szerdán tartományi szinten is elnyerte ezt a titulust. A Dnevnik napilap szervezésében immár hatvannyolcadik alkalommal díjazták Vajdaság legjobbjait.
Barna a belgrádi úszó-Európa-bajnokságon bronzérmet nyert 100 méter gyorson, valamint aranyérmes lett a szerb 4×100-as gyorsváltó tagjaként. A szabadkai úszó mögött a második helyet az ópázovai Aleksandar Inđić sakkozó szerezte meg, aki aranyérmet nyert a montenegrói kontinenstornán, valamint a válogatottal ötödik lett a sakkolimpián. Vajdaság harmadik legjobb sportolója a 2024-es évben a kishegyesi Világos Adriana.
A fiatal gerelyhajító többször megjavította az országos csúcsot, nyert az európai dobókupán, ezüstérmes lett a római Európa-bajnokságon, valamint a Gyémánt Liga döntőjében. A párizsi olimpián pedig épphogy lecsúszott a fináléról. „Kivételes számomra ez a díj, hiszen a konkurencia idén is rendkívül erős volt. Jó és sikeres évet zártam, ez az elismerés hab a tortán, ugyanakkor hatalmas motivációt jelent a jövőre nézve” – mondta a díjátadót követően a 20 éves tehetség, aki az év atlétájának járó elismerést is átvehette.
Nyitókép: Világos Adriana összességében elégedett az idénnyel (Fotó: Erős Kincses Krisztina felvétele)