2025. január 6., hétfő
VÍZILABDA

Kupagyőztes a Spartacus

A Spartacus 14 éven aluli vízilabdázói a klub története során először nyerték meg az országos kupát, miután a Szabadkán rendezett döntő tornán minden ellenfelüket fölényes játékkal utasították maguk mögé. A tornán az ország legjobb nyolc csapata szállt medencébe, amelyeket két négytagú csoportba osztottak a szervezők. A szabadkai csapat – amelyben a Spartacus és a Becse Vízilabdaklub stratégiai együttműködésének köszönhetően több óbecsei vízilabdázó is játszott – a csoportból első helyen került be az elődöntőbe, ahonnan az obrenovaci TENT együttesét legyőzve jutott be a fináléba.

Nemanja Andrić és Darko Peslać gárdája a helyosztón határozott védekezéssel és eredményes támadójátékkal 11:7-es (5:2, 1:0, 0:3, 5:2) győzelmet aratott a belgrádi Partizan felett, ezzel új fejezetet nyitott a klub történetében, ugyanis a 14 éven aluli korosztály korábban még sosem nyerte meg a szerb kupát. A tornagyőzelemmel a csapat jogot szerzett a Regionális Ligában való részvételre, ahol a legjobb horvátországi, montenegrói, szlovéniai és szerbiai együttesek szerepelnek. A győztes Spartacus és a második Partizan mögött a harmadik helyet a Šabac szerezte meg, miután a bronzmeccsen legyőzte a TENT együttesét.

A Spartacus kupagyőztes összeállítása: Lazar Vujčić, Andrej Mrkšić, Dušan Panevski, Filip Davčik, Strahinja Šofranac, Miron Lazić, Slobodan Marinkov, Luka Dulić, Mateja Dulić, Varga Botond, Mirko Ljubičić, Nebojša Maljugić, Aleksandar Jakšić, Luka Marks, Veljko Tepavac. Vezetőedzők: Nemanja Andrić, Darko Peslać.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A kupagyőztes csapat (Fotó: Dejan Vuković felvétele)