A 86. születésnapját decemberben ünnepelte meg, de a szerkesztőség jubileumi ünnepségére már nem tudott bejönni. Hosszú betegsége gátolta meg ebben, mi, akik ismertük, tisztában voltunk egészségi állapotával, mégis reméltük, hogy még találkozhatunk vele. Sajnos, a kór gyorsabb volt.
Szántó Zoltán tóbai születésű volt, a gimnáziumot Szabadkán végezte, ott kezdett birkózással foglalkozni, majd Újvidékre jött a tanítóképzőbe, itt kezdett bedolgozni az Ifjúságba, azután a Magyar Szó sportrovatába, a birkózást pedig, mert sportolni mindenképpen kellett, tekére váltotta. Magyar Szóba végül a hatvanas évek legvégén került, a sportrovaton pedig előszeretettel követte két kedvenc sportágának eseményeit, szükség esetén más sportágakat is, és karrierje csúcsaként három nyári és egy téli olimpián is ott lehetett.
Lépes László halála után Szántó állt a sportrovat élére, és egy évtizeden át vezette azt. Nagy munkabírású és örökmozgó ember volt, aki a hirdetési osztályt is vezette, az élőújságok alkalmával a nyereményjáték lebonyolítását vállalta, ő vezette be 1985-ben a horgász- és vadászrovatot, részt vett a rejtvény rovat elkészítésében, és ez utóbbit rábízták 1993-as nyugdíjba vonulása alkalmával.
Pedagógiai érzéke révén sokat segített a fiataloknak, többek között Gáspár Mihálynak és nekem, akik 1975-ben érkeztünk a laphoz, hogy minél könnyebben beépüljünk és hasznos rovattagok lehessünk.
Számos utazása során sok külföldi barátot és ismerőst szerzett, amit valamilyen módon a mindennapi munkájában is hasznosítani tudott, a sok anekdotája közül pedig leginkább az maradt meg az emlékemben, hogy spanyol nyelvterületen külön tiszteletnek örvendett, hisz családneve ott szentet jelent.
