2024. december 22., vasárnap

A mogyoródi futam volt 2020 legnézettebb F1-es versenye

Az idei szezon március 28-án rajtol Bahreinben

A tavalyi világbajnoki idényben a Forma-1-es Magyar Nagydíj volt a legnézettebb futam, amelyet összesen 103,7 millió televíziónéző követett világszerte – derült ki a Hungaroring Sport Zrt. közleményéből.

A mogyoródi F1-es versenypályát üzemeltető cég kiemelte, hogy ez az adat 7 százalékos növekedést jelent a 2019-es nézettséghez képest, ráadásul annak ellenére követték ilyen sokan a magyarországi viadalt, hogy az nem az első volt a koronavírus-járvány miatt később kezdődő idényben, és nem is döntött a világbajnoki címről.
A közlemény szerint a versenynaptárba tavaly bemutatkozó Portugál Nagydíjra 100,5, a bahreini Szahíri Nagydíjra 98,1, a Török Nagydíjra pedig 89,1 millióan voltak kíváncsiak.
„A Hungaroring a többi versenypályához hasonlóan izgalmas kihívásokkal szembesült a tavalyi, folyamatosan formálódó szezonban, de egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejünkben, hogy meghátráljunk, csapatunk bizonyította, hogy a legváratlanabb helyzetekhez is képes nagyon gyorsan és profin alkalmazkodni" - idézte a közlemény Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki hozzátette: „szurkolóinkat mindig is a pályánk egyik legfőbb támpillérének tekintettük, bízunk benne, hogy az idén újra köszönhetjük őket a Hungaroring lelátóin, és 2021-ben már a leglátogatottabb futam címéért leszünk versenyben."
A Forma-1 vezetése által elkészített összesítés szerint a 2019-es adatokhoz képest 4,5 százalékkal csökkent a versenyenkénti televíziós nézőszám, egy-egy GP-t átlagosan 84,7 millióan láttak. A teljes 2020-as idényt 1,5 milliárdan követték, ebben szintén visszaesés tapasztalható, 2019-ben ugyanis ez a szám 1,9 milliárd volt.
A pandémia miatt tavaly a tervezett 22 helyett csupán 17 nagydíjat rendeztek, ennek döntő többségét Európában.
Az idei szezon március 28-án rajtol Bahreinben, és a tervek szerint rekordot jelentő 23 versenyből áll majd.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás