Az elmúlt hetek, a járványhelyzet miatti szigorítások minden sportoló életét megnehezítették, ki-ki a saját lehetőségeihez mérten igyekezett edzeni és edzést tartani. A zentai Tiszavirág Kajakklub edzője, Fehér Csaba nyilatkozott lapunknak.
Hogy sikerül áthidalni ezt az időszakot?
– Nehezen és kreatívan! Olyan eszközökhöz kellett nyúlnunk, amire soha nem gondoltam volna, a közösségi média sokat segített, meg kellett tanulnom azon keresztül edzést tartani. Igazság szerint a motiváció fenntartása volt a legnagyobb feladat, végig inkább arra fektettem a fő hangsúlyt, hiszen néhány hét kiesés főleg a fiatalabbaknál nem igazán számít, könnyen behozható. Az idősebbekkel persze más a helyzet, esetükben érzékelhető lesz a kihagyás, ugyanakkor náluk is inkább a motiváltság jelentette a legnagyobb kihívást. Igyekeztem mindig valami érdekességgel előrukkolni, hetente változtattam a programon, tettem hozzá egy kis újdonságot, ugyanakkor mennyiségileg is növeltem a munkát. Az elején videón vissza is kértem a gyakorlatokat, ezeket amennyire tudtuk, közösen elemeztük, javítottuk a hibákat, csiszoltunk a kivitelezésen. A lényeg igazából az volt, hogy lássam, mozognak, viszont egyelőre azt tapasztalom, sokuknak előnyére vált ez a helyzet, még motiváltabbá váltak, amit őszintén szólva nem gondoltam volna. Kiderül, hogy ezt a továbbiakban is elő tudják-e hozni magukból, mert ez lenne a lényeg.
Épp a motivációra vonatkozik a következő kérdésem: melyik korosztály jelentett nagyobb kihívást?
– Megoszló. Az idősebbek közül van, aki egyértelműen csalódást okozott, többen nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottak. Nyilván teljesen ismeretlen helyzettel kellett szembenézniük, nekik már fejben is nehéz volt feldolgozniuk a kialakult szituációt, ezért valamilyen szinten érthető. Ennek ellenére érettebb és komolyabb hozzáállásra számítottam néhány versenyzőmtől. A 15–18 évesek hozzáállása végig kiegyensúlyozott volt, bennük már megvan a munkamorál, de még a kellő tűz is, a bizonyítási vágy munkálkodik rendesen. A legfiatalabbak nagyon kellemes meglepetést okoztak, többen nagyon komolyan vették a feladatokat, és a valódi edzéseken tapasztalt motiváltságot láttam bennük. Nem lazsáltak, otthon, az udvarban kőkeményen edzettek, szépen megoldották. A szülők rengeteget segítettek, amiért nagyon hálás vagyok nekik.
Csoportosan nem is, de az egyéni vízi edzéseket valahogy meg tudtátok oldani?
– Igen, aki saját hajóval rendelkezik, az időnként, a szigorú szabályrendszert betartva, vízen volt. Sajnos nem tudtuk kihasználni a Tisza nyújtotta lehetőségeket, pedig évek óta nem volt ilyen szép a víz! Nagyon keveset tudtunk evezni, nekünk március–áprilisban az áradás évek óta nagyon megnehezíti a felkészülésünket, most viszont tényleg ideálisak lennének a feltételek. Az árhullám épp a szükségállapot előtt vonult el, remélem, a továbbiakban legalább a természettel nem kell küzdenünk majd, és folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk!
Ezek szerint már korábban elkezdtétek a vízi edzéseket.
– A rendkívül enyhe tél lehetővé tette, hogy korán elkezdjük a vízi munkát. Már február közepén eveztünk, majd a hónap végén edzőtáboroztunk a válogatottal is, csak nem tudtuk folytatni ugyanabban az ütemben. Három-négy hét vizes edzésen már túl voltunk, mikor bevezették a szigorú intézkedéseket.
Hogy érzed, mekkora kiesés ez?
– Az idősebbeknél egyértelműen nagy, ez az idény még félszezonnak sem nevezhető. Nemcsak helyi, de válogatottszinten sem. Kérdéses, hogy milyen világversenyek lesznek, a válogatottak számára ez hatalmas érvágás lehet. Gondolok itt elsősorban azokra a versenyzőkre, akiknek ez az év lett volna az utolsó az élvonalban, és egyáltalán nem biztos, hogy jövőre ott lehetnek. Vagy ha mégis, nem tudják majd kihozni magukból azt, amire idén még esetleg képesek lettek volna. Pont azokról a szerbiai versenyzőkről beszélek, akik az olimpiai éremesélyesek közé tartoztak, ám közel sem biztos, hogy jövőre meg tudják őrizni az eddigi motiváltságot és formát.
A mindenhol uralkodó bizonytalanságból kifolyólag nyilván a versenynaptár is talány egyelőre.
– Jelen állás szerint június 1-jéig halasztottak el minden versenyt, a hazai szövetség naptárában egyelőre négy megmérettetés szerepel a mintegy 40 helyett. Ami a mini- és keskeny kajakos versenyeket illeti, két tartományi és két országos bajnokság kapott helyet benne. Remélem, hogy június második felében, esetleg július elején azért megindul a szezon, és valamennyire normalizálódik ezen a téren is helyzet, ugyanakkor tartok tőle, hogy akkor meg hirtelen túl sűrű lesz a program. Ha így történik, akkor természetesen szelektálunk majd, hogy mire is megyünk, a fő versenyeink prioritást élveznek. A helyzetből adódóan a zentai versenyünket valószínűleg idén sem tudjuk lebonyolítani, úgy tűnik, ez egy peches időszak a számunkra, tavaly az áradás miatt maradt el, idén pedig vélhetően a járvány húzza keresztül a számításainkat. Világversenyek tekintetében a szeptembert emlegetik, a Maty-ér hatalmas szerephez jut az idén is. Az ORV-t (olimpiai reménységek versenye) mindenképp megrendezik Szegeden, ezt a magyar szövetség kijelentette. A felnőtteknek egyetlen világbajnokságot irányoznak elő idén, ez a tervek szerint a nem olimpiai számok vb-je lett volna, de úgy tűnik, változtatnak a programon, és 99 százalék, hogy teljes lesz, muszáj valamit adni, hiszen a topkajakosok nem maradhatnak nagy nemzetközi verseny nélkül. A junior- és az U23-as világversenyeket törölték, bár szerintem leginkább ezekre lenne szükség, hiszen nagyon fontos korosztályokról, a jövő olimpikonjairól beszélünk. Igazán sajnálom, mert én mindig azt mondom, hogy a jövőt kell szem előtt tartani, és a hazai kajaksport szempontjából épp ezek a versenyzők az igazán fontosak, és Párizst szem előtt tartva rájuk kellene építeni. Tokiót így vagy úgy túl kell élni, és már a következő ciklusra koncentrálni!
„Az utánpótlásban látom a jövőt”
Fehér Csabának a válogatott új szakmai stábja még tavaly felajánlotta, hogy az utánpótlást követően a felnőttek munkájában is vegyen részt, a zentai szakember azonban visszautasította a lehetőséget.
– Ezt a generációt valójában el kell engedni. Novemberben, amikor az új szakmai stáb felajánlotta, hogy az olimpiáig vezessem az 1000 méteresek munkáját – 11 versenyzőről volt szó –, leginkább ez játszott közre a döntésemben, és ezért mondtam nemet. Néhány ember kivételével egyszerűen nem láttam a szemükben a tüzet, a motiváltságot, amiből szerintem egy igazán jó eredmény születhetett volna. Sokat beszélgettünk Vereckei Ákossal és dr. Pavle Jovanovval is, először úgy gondoltam, elvállalom, az utolsó pillanatban azonban meggondoltam magam. A tavalyi országos bajnokság volt valójában a vízválasztó és az alap, amikor a fiatalok megverték a komplett mezőnyt, ahol a „vén rókák” gyakorlatilag meg sem tudták közelíteni a feltörekvőket. Talán két versenyzővel tudtam volna igazán dolgozni, miattuk meg nem ért annyit, hogy itthon hagyjam a sajátjaimat. Azokat a fiatalokat, akik elképesztő munkát nyújtottak a tavalyi szezonban, és akikben még sokkal több van, csak idő kell hozzá, hogy valóban kijöjjön. Az elkövetkező időszak erről szól majd számomra, én az utánpótlásban látom a jövőt – mondta döntésével kapcsolatban Fehér.
