Április 21-étől 28-áig Magyarország fővárosa adott otthont a 2019-es egyéni asztalitenisz-világbajnokságnak. A több mint 150 országból érkező versenyzőjével a budapesti vb minden idők egyik legnagyobb sporteseményévé nőtte ki magát. Jelzésértékű lehet, hogy Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség elnöke a jövő évi, 2020-as tokiói olimpiával kapcsolatban elárulta, hogy az előzetes jegyigénylések alapján a pingpong a második legnépszerűbb sportág a rangsorban.
Kevesen tudják ugyan, de Magyarország az érmek számát tekintve Kína mögött a második legsikeresebb nemzet a világbajnokságok történelmében, s bár a hőskor már elmúlt, a magyaroknak nem kell szégyenkezniük az eredményeik kapcsán. A házigazdák ezúttal is derekasan helytálltak, s bár az utánpótlás-nevelésben akadnak problémák, próbálnak bizakodóak lenni. Bátorfi Zoltánnal, a magyar női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitányával a vb-helyszínéül szolgáló Hungexpo területén beszélgettünk sikerekről, kudarcokról, a pingpong magyarországi és globális jövőjéről.
Láthattuk, hogy sokan voltak kíváncsiak az asztalitenisz-világbajnokságra. Tudom, hogy újságíróként egy panaszunk sem lehetett a rendezésre, de te mennyire voltál elégedett a szervezéssel?
– Szerintem fantasztikus volt. A szervezés nagyon-nagyon jól sikerült. Ilyen kompaktul, precízen véghez vitt világbajnokságon talán még soha életemben nem voltam. Mindkét terem ideális volt a játékra, a nézőteret is kiválóan elhelyezték, nem zavarta a pingpongozókat. Még engem is meglepett, mennyien kijöttek a helyszínre, tényleg rengeteg néző volt, pedig a verseny első két napját húsvét vasárnapján és hétfőjén tartották, de már a selejtezők során sokan szurkoltak.
A magyar lányok közül Madarász Dóra jutott el legtovább ezen a vb-n, ő a legjobb 32-ben búcsúzott. Pergel Szandra a második körben, Bálint Bernadett, Hartrbich Leonie, Fehér Orsi és Póta Georgina pedig a főtábla első fordulójában esett ki. Így utólag visszatekintve, másként csináltál volna valamit?
– Őszintén, én teljesen elégedett vagyok a lányok teljesítményével, egyedül Ginát sajnálom. A ranglistahelyezések alapján ő a legjobb magyar játékos, tőle vártuk a legtöbbet, de nem tudom elmarasztalni, mert tényleg mindent megtett. Ott voltam a felkészülésénél, láttam, hogy apait-anyait belead, aztán mégsem jött össze a dolog. Nagyon nehéz sorsolást kapott, peches volt az első fordulóban, az első szett pedig rányomta az egész bélyegét az egész meccsre. A többiek abszolút hozták az elvártat. Sajnos ez van, ez a realitás, sőt, az, hogy Madarász Dóri 3:1-ről fordítva megveri Li Jiét, egyenesen bravúros teljesítmény. Párosban és vegyes párosban is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, Pergel Szandra és Szudi Ádám ráadásul megszorongatták a japán duót. A fiatalok jól játszottak, mindhárman feljutottak a főtáblára, és szépen helytálltak. Bálint Bernadett-től ezt elvártam, Hartbrich Leonie szoros meccsen kapott ki a tajvani Cseng I-csingtől, és Fehér Orsi is biztató volt, úgyhogy rendben volt ez az egész. Ginát leszámítva, de azt hiszem, ő sokkal csalódottabb volt, mint én.
A három említett fiatalnak a vb előtt azt tűzted ki célul, hogy jussanak a 128-as táblára, ezt kivétel nélkül abszolválták. Ilyen jól működik az utánpótlás?
– Az ő szintjükön az, hogy eddig eljutottak, nagyon sok pontot jelent és mivel sűrű a mezőny, minden ilyen apró lépés jól jön. Ez azt jelenti, hogy a kisebb versenyeken kiemeltek lesznek, az első fordulókban könnyebb ellenfelekkel játszanak és minden sikeres meccs újabb ranglistapontot hoz. Az utánpótlás... Nem, nem vagyok megelégedve, mert lemaradásunk van és ha Póta Georgina és Pergel Szandi személyében kimegy ez az idősebb generáció, akkor gondunk lesz. Talán most elindult valami Leonie-val, Orsival és Harasztovich Fannival is, de utánuk megint egy nagy űr van. Vékony lábakon állunk, és azt hiszem, rendszerszintű problémákról kell beszélnünk. Leány nevelőklubot a Statisztikán kívül nem tudok mondani Magyarországon. Érdekes módon most azt lehet látni, hogy a fiúkluboknál – amelyekből szintén kevés van – megjelenik egy-egy lány, ami jó, csak éppen nincs egy központi bázis. Van egy nagy lyuk az ifiknél és a serdülőknél, a legkisebbeknél viszont talán újra elkezdődött valami. A legnagyobb probléma az, hogy a mennyiségből indul ki a minőség, és ha nincsenek gyerekek, akkor mindez egyértelműen a minőség kárára megy. Nincs konkurencia, nem kell megküzdeni a helyekért és ez nem erősíti – legalábbis itthon – a játékosokat.
Leonie már a vb előtt is Németországban játszott, Fehér Orsi pedig Spanyolországban folytatja. A külföldi klubba igazolás megoldás lehet a jövőre nézve?
– Nekem az volt a célom idén, hogy az összes lányt, akit csak tudok, külföldre vigyek. Sajnos ez a szituáció adta magát, mert kevés egyesület maradt meg, jövőre talán még ennyi sem lesz és veszélybe kerül a magyar Extraliga. Úgyhogy úgy gondoltam, hogy komolyabb kihívásra van szükség, edződjenek egy-egy erős bajnokságban, ami fel tudja őket vértezni és tapasztalatot tudnak szerezni a nemzetközi mezőnyben.
Főként a nőknél láthatjuk, hogy egyre nagyobb a különbség az ázsiai, elsősorban kínai és az európai asztaliteniszezők között. Globálisan nézve milyen hatással lehet ez a pingpongra?
– Ez teljesen igaz. Amiről az előzőekben beszéltünk Magyarország és a magyar utánpótlás kapcsán, ugyanúgy érvényes az egész kontinensre. Egyre kevesebb lány választja a pingpongot kedvenc sportágának, ebből pedig már könnyen születnek problémák. Még az a csoda, hogy az európai élmezőny – nem a honosított európaiak – egyáltalán ennyire tudják tartani a lépést. Ekholm Matilda, Elizabeta Samara, Sofia Polcanova, Szőcs Bernadett... De mi lesz akkor, ha ők is kimennek? Egyelőre úgy tűnik, teljesen hoppon maradunk. Összetett kérdés ez, és nagyon sok oka lehet ennek, de elég akár csak egyet is megemlíteni. A férfiaknál a világranglistán a top 150 vígan meg tud élni a pingpongból, de egy nőnél már más a helyzet. Ha valaki nincs a top 100-ban, akkor női szinten nem túl profitáló az asztalitenisz. És gondoljunk bele abba, hogy mennyire nehéz bekerülni bármilyen sportban a világ száz legjobbja közé.
