2024. július 30., kedd

Nem a magyarok nyertek

Németország és Dánia rendezheti a 2019-es férfikézilabda-világbajnokságot. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) dohai ülésén a német–dán pályázat maga mögé utasította a magyar–szlovák közös és az önálló lengyel kandidálást. Svédország és Norvégia a szavazás előtti napokban visszavonta pályázatát. Az IHF Tanácsa a tegnapi szavazás végeredményét nem hozta nyilvánosságra, ám az MKSZ információi szerint a magyar–szlovák pályázat az utolsó pillanatig versenyben volt.

1938, 1958, 1961, 1974, 1982 és 2007 után Németország hetedik alkalommal (’58-ban és ’74-ben az NDK, ’61-ben és ’82-ben az NSZK rendezett) adhat otthont a vb-nek, Dánia 1978 után másodszor lesz házigazda. Németországban várhatóan München, Berlin, Köln, Mannheim, Hamburg és Kiel lesz a házigazda, míg Dániában Herning és Koppenhága, utóbbi városban rendezik a döntőt is.

Érdekesség, hogy a 2019-es két rendező 2015-ben (Dánia), illetve 2017-ben (Németország) külön-külön női vb-t is rendezhet, sőt januárban Dániában lesz a férfi-Európa-bajnokság. 2015-ben Katar, 2017-ben Franciaország látja vendégül vb-n a világ legjobb férfi kézilabdásait. A 2019-es női vb-t Japánban rendezik.

NŐI EB-SELEJTEZŐK

Intő vereség

Szerbia női kézilabda-válogatottja egy kissé meglepő vereséget szenvedett az Eb-selejtező 2. fordulójában, miután 31:26-ra kikaptak Szlovéniától. A szerbek sokat hibáztak az első félidőben, a meccs pedig a 46. percben úszott el végleg, amikor a szlovénok már nyolc góllal (23:15) vezettek. Szerbia következő ellenfele tavasszal Svédország lesz.

A forduló rangadóján az immár újra Jevgenyij Trefilov vezette orosz női kézilabda-válogatott visszavágott Németországnak a hétközi, Trierben elszenvedett Eb-selejtezős vereségért. Az oroszok ugyan csak egy góllal nyertek hazai pályán, ám így is fontos két ponthoz jutottak a még a macedónokat felvonultató csoportban.

Eredmények, 1. csoport: Litvánia–Dánia 31:38, Ausztria–Ukrajna 34:28. Az állás: 1. Dánia 4, 2. Ukrajna 2 (–3), 3. Ausztria 2 (–9), 4. Litvánia 0 pont. 2. csoport: Szlovákia–Izland 19:18, Finnország–Franciaország 13:27. Az állás: 1. Franciaország 4, 2. Izland 2 (+15), 3. Szlovákia 2 (–6), 4. Finnország 0 pont. 3. csoport: Portugália–Montenegró 24:29, Lengyelország–Csehország 19:22. Az állás: 1. Csehország 4 (+18), 2. Montenegró 4 (+9), 3. Lengyelország 0 (–7), 4. Portugália 0 (–20) pont. 4. csoport: Törökország–Hollandia 17:32, Olaszország–Spanyolország 11:27. Az állás: 1. Spanyolország 4 (+33), 2. Hollandia 4 (+30), 3. Olaszország 0 (–31), 4. Törökország 0 (–32) pont. 5. csoport: Svájc–Svédország 22:30, Szlovénia–Szerbia 31:26. Az állás: 1. Svédország 4, 2. Szerbia 2 (+6), 3. Szlovénia 2 (0), 4. Svájc 0 pont. 6. csoport: Norvégia–Románia 30:18. Az állás: 1. Norvégia 4, 2. Fehéroroszország 0 (még nem játszott meccset), 3. Románia 0 (–14) pont. 7. csoport: Oroszország–Németország 29:28. Az állás: 1. Németország 2 (+4), 2. Oroszország 2 (–4), 3. Macedónia 0 pont (még nem játszott meccset).

A 3. és a 4. fordulót március 26. és 30. között rendezik. A csoportokból az első kettő jut ki a magyar–horvát közös rendezésű kontinensviadalra.

SZOMBATHELY. – A Provident-kupát Brazília női válogatottja nyerte meg, miután szombaton 28:26-ra legyőzte Magyarországot, 32:23-ra Horvátországot és 29:26-ra a norvég ligaválogatottat. A magyarok 28:28-as döntetlent játszottak a norvégokkal, az utolsó játéknap pedig 32:26-ra nyertek Horvátország ellen, így a második helyen végeztek.

SZEGED. – A magyar férfibajnokság 10. fordulójának rangadóján a Pick Szeged hazai környezetben 23:22 (14:8) arányban legyőzte a nagy rivális Veszprémet. A hazaiaknál Ancsin 8 gólig jutott, a vendégeknél pedig Ilić 10 gólt lőtt, de a mérkőzésen a szegediek fanatikus védelme döntött. A táblázaton 20 ponttal a Pick Szeged vezet a 17 pontos Csurgó és a 16 pontos, de egy meccsel kevesebbet játszott Veszprém, és a Tatabánya előtt.