2024. július 30., kedd
KÉZILABDA

Budapest rendezi a négyes döntőt

Jövőre először zárul négyes döntővel a női kézilabda Bajnokok Ligája, és az eseménynek a budapesti Papp László Sportaréna adhat otthont – döntött az európai szövetség (EHF). A szervezet honlapján megjelent közlemény szerint a Final Four kétnapos lesz, a további részletekről, így a jegyárakról is december elején, sajtótájékoztatón számolnak majd be. Annyi azonban már most biztos, hogy az elődöntőket május 3-án, a bronzmérkőzést és a döntőt május 4-én bonyolítják le a 12 500 férőhelyes csarnokban, amely 2004-ben a női Európa-bajnokság helyosztóinak és éremcsatáinak adott otthont, s jövő decemberben ugyanezt a szerepet fogja betölteni.

– Budapest pályázata nagyon hatásos volt, meggyőződésünk, hogy a női BL történetének első négyes döntője nagy siker lesz – mondta Jean Brihault, az EHF elnöke, s hozzátette, abban bíznak, hogy a sportágért rajongó magyarok mellett Európából minél több kézilabda-szurkoló tekinti majd meg a helyszínen a Final Fourt. A női kézilabda BL első négyes döntőjének megrendezésére Budapest mellett Ljubljana pályázott.