2024. július 30., kedd

Cél még nincs, de Matić mindenki ellen nyerni akar

Azután, hogy a szerbiai női válogatott ezüstérmes lett a Szerbiában megrendezett világbajnokságon, az ország még mindig kézilabdalázban ég. Ebben az euforikus hangulatban kezdte meg a felkészülést a 2012-ben Eb-ezüstérmes Szerbia férfiválogatottja a 2014-es Európa-bajnokságra, amelyet január 12. és 26. között rendeznek meg Dániában. A nemrég kinevezett új szövetségi kapitány, Vladan Matić Belgrádban 14 játékossal és 4 kapussal kezdte meg az edzéseket, s a válogatott csak január 2-án lesz teljes, mivel akkor csatlakoznak a jelenlegi kerethez a Bundesligában játszó kézilabdázók: Marko Vujin, Momir Rnić, Nikola Manojlović, Rajko Prodanović, Bogdan Radivojević, Draško Nenadić.

– A csehek elleni mérkőzéseken nem a legerősebb felállításban léptünk pályára, s most is vannak még hiányzók. Ennek van azonban egy jó oldala is, hiszen most alkalmam van megismerni azokat a fiatalokat, akik a bő keretben kaptak helyet. Nem szabad elfelejteni, hogy 15 éven át nem voltam jelen a szerb kézilabdában – mondta Matić, akinek Dejan Perić a segítője.

– Január 2-án lesz az első edzésünk, amikor mindenki a rendelkezésemre áll majd. Nincs sok időnk, éppen ezért nem lesz idő filozofálgatásra. A lényeg, hogy kialakítsunk egy csapaton belüli jó hangulatot, hogy felelevenítsük azokat a dolgokat, amelyeket novemberben gyakoroltunk, s hogy az Eb-n minél jobban játsszunk. A szerb kézilabdának nagyon fontosak a jó eredmények. Minden elismerésem a női válogatottnak, amely hozzájárult a kézilabda népszerűsítéséhez. Mi majd igyekszünk lépést tartani velük, de nehéz lesz. A férfikézilabda már egy másik mese… Egy Európa-bajnokság áll előttünk, ahol nincs könnyű ellenfél. Nem lesz egyszerű, hiszen pár hónapja vagyok csak szövetségi kapitány, de optimista vagyok, mert kiváló játékosokból álló jó csapatunk van.

Szerbia a csoportban Lengyelországgal, Oroszországgal és Franciaországgal méri össze erejét, s a kvartettből az első három helyezett jut tovább.

– Roppant erős ellenfeleket kaptunk. A lengyelek rengeteg pénzt fektetnek a kézilabdába, s a válogatottat alkotó játékosoknak a 95 százaléka a két legismertebb klubjukban játszik. Ők lesznek az első ellenfeleink, ezért beszélek most csak róluk. A felkészülést már korábban elkezdték, így előttünk járnak, de meg fogjuk találni a modellt, hogy legyőzzük őket – nyilatkozta Matić, aki hozzátette, hogy a közeljövőben fiatalítani kell majd a válogatottat, azonban az idő rövidsége miatt neki most erre nincs lehetősége, így az Európa-bajnokságon „a legjobb és a legtapasztaltabb szerb játékosok alkotják majd a válogatottat”.

Biztossá vált, hogy Nenad Vučković ujjsérülése miatt nem vehet részt az Európa-bajnokságon.

– Sajnos Vučko nem lesz a csapat tagja, a sérülése ebben megakadályozta. Az én elképzelésemben ő egy nagyon fontos „csavar” volt, mind támadásban, mind védekezésben. A helyére Uroš Mitrovićot hívtuk be, s úgy gondolom, méltó módon helyettesíti majd Vučkovićot.

Amikor elvállalta a szövetségi kapitányi posztot, Matić még a Celje edzője (is) volt, nemrég azonban a szlovén együttes szerződést bontott vele:

– Amikor megegyeztem a Szerbiai Kézilabda-szövetséggel, negatív kisugárzást éreztem a celjeiektől. Nem voltak boldogok, s csak a megfelelő pillanatot várták, hogy vége legyen az együttműködésünknek. Szeretnék nekik köszönetet mondani az elmúlt két és fél évért, jó csapatot hoztunk össze, a klub kiváló eredményeket ért el.

Matić a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyelőre még nem határozta meg a szövetség a célkitűzést, azonban ő, mint korábbi sportoló, minden meccsen nyerni akar, bárki legyen is az ellenfél. A felkészülés során Szerbia vasárnap az újságírók által összeállított válogatottal játszik barátságos mérkőzést Belgrádban, majd január 3. és 5. között Szkopjében szerepel azon a tornán, amelyen Macedónia és Montenegró lesznek az ellenfelei.

Az Európa-bajnokságon Szerbia január 13-án 18 órai kezdettel Lengyelországgal, 15-én 20.15-től Oroszországgal, 17-én pedig szintén 20.15-től Franciaországgal találkozik. Eddig 12 Európa-bajnokságot rendeztek, Szerbiának önálló államként ez lesz a harmadik kontinensbajnoksága. Jugoszlávia, illetve Szerbia és Montenegró néven a válogatott öt Eb-n vett részt, s az eddigi legnagyobb sikere az 1996-os bronzérem és a 2012-es ezüstérem.

Sterbik is a jelöltek között

A nők versenyében öt játékosból négyet a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC ad a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) szavazásán, amelyen az év legjobbját választják meg. Az IHF honlapjának szombati beszámolója szerint a magyar bajnokcsapatból Görbicz Anita mellett a norvég Katrine Lunde-Haraldsen, honfitársa, Heidi Løke, valamint a montenegrói Katarina Bulatović van versenyben a voksoláson, az ötödik pedig az ex-győri szerb Andrea Lekić.
A férfiaknál a dán Mikkel Hansen, a cseh Filip Jicha, a horvát Domagoj Duvnjak, az adai származású, spanyol állampolgárságú Sterbik Árpád, valamint a francia Daniel Narcisse került a legjobb öt közé. Sterbik a Barcelona együttesével 2013-ban BL-döntőt játszott, s 2005-ben már volt az év játékosa. Az internetes szavazáson a szurkolók az IHF honlapján (www.ihfdata.com) adhatják le voksukat január 17-ig, a győztes 10 ezer euróval is gazdagodik majd. 2012-ben a férfiaknál Narcisse, a nőknél pedig a brazil Alexandra do Nascimento lett az év játékosa.