2024. július 30., kedd

Sterbik és Nagy is kihagyja az Eb-t

A spanyol válogatottat erősítő, adai származású Sterbik Árpád, valamint a magyar nemzeti együttes legjobbja, Nagy László sem vehet részt a januári, dániai Európa-bajnokságon.

Sterbik térdproblémái miatt nem tagja a spanyol keretnek: a korábbi veszprémi hálóőr elmondta, orvosi tanácsra pihentetnie kell a lábát, ezért már a karácsony utáni, santanderi keretgyűlést is kihagyta. Mindezt természetesen megbeszélte a Valero Rivera távozása után első világversenyére készülő új szövetségi kapitánnyal, Manolo Cadenasszal.

Nagy Lászlónak, a magyar válogatott jobbátlövőjének sérült térdét hétfőn orvosi konzílium keretében vizsgálták meg, de akkor még nem született döntés az Eb-részvételről. A szakemberek abban maradtak, hogy szerdán MRI-vizsgálatnak vetik alá a sportolót, s annak eredménye alapján mondják ki a végső szót.

Az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy Nagy László térdénél, a sípcsontjának külső oldalán benyomat látható, ami egyfajta sípcsontrepedésnek felel meg – idézte a szövetség közleménye Erdélyi Gábort, a férfiválogatott orvosát. – A játékosnak két hétig pihentetnie kell a lábát, emiatt az Európa-bajnokságon nem vehet részt.A világklasszis kézilabdázó novemberben, a Veszprémnek a Celje elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén szenvedett sérülést. Állapota azóta javult, ám a bajnoki szünetben sem épült fel teljesen.

Matić keretet hirdetett

Vladan Matić, a szerbiai férfiválogatott szövetségi kapitánya közzétette annak a 19 játékosnak a nevét, akikkel folytatja a felkészülést a január 12-én kezdődő dániai Európa-bajnokságra. A szerb válogatott tagjai csütörtökön találkoztak Kovilovón, s szombattól részt vesznek a szkopjei nemzetközi tornán, ahol a vendéglátó macedónokon kívül Montenegró válogatottja szerepel még.

A szerb válogatott kerete, kapusok: Darko Stanić, Slaviša Đukanović, Strahinja Milić.

Szélsők: Ivan Nikčević, Nemanja Ilić, Rajko Prodanović, Bogdan Radivojević.

Átlövők: Marko Vujin, Nemanja Zelenović, Draško Nenadić, Momir Rnić, Miljan Pušica, Momir Ilić, Nikola Manojlović, Petar Nenadić, Uroš Mitrović.

Beállók: Rastko Stojković, Alem Toskić, Mijajlo Marsenić.