2024. július 30., kedd
KÉZILABDA

A Veszprém a PSG-vel, a Szeged a Kiellel találkozik a nyolc között

Az MKB-MVM Veszprém a francia PSG Handballal, a MOL-Pick Szeged pedig a tavalyi döntős német THW Kiel együttesével találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében - derült ki az európai szövetség keddi, bécsi sorsolásán.

A Veszprém egy éve is a párizsi csapattal került össze a legjobb nyolc között, akkor az első mérkőzésen a francia fővárosban a kilencgólos Nagy László vezérletével 28-26-ra, majd a visszavágón hazai környezetben 31-26-ra nyert a magyar bajnok.
    A Szeged már a nyolcaddöntőben is nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy kettős győzelemmel búcsúztatta a német bajnokság második helyén álló Rhein-Neckar Löwent, most pedig még nagyobbra lenne szüksége a Bundesligában éllovas, háromszoros BL-győztes, az előző körben a címvédő Flensburgot búcsúztató Kiellel szemben.
    A negyeddöntő másik két párharcában a horvát HC Zagreb a spanyol Barcelonával, míg a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshabaev által irányított lengyel Kielce a macedón Vardar Szkopjével csap össze.

A Veszprém idegenben, míg a Szeged hazai környezetben kezdi a párharcát. A negyeddöntő első összecsapásait április 8. és 12., visszavágóit pedig 15. és 19. között kell megrendezni.
Az elődöntő sorsolása április 21-én lesz, a kölni Final Fourra május 30-án és 31-én kerül sor.