2024. július 30., kedd

Pastor új csapatot épít

Új csapatot épít és a szezon második felére ígér csúcsformát Juan Carlos Pastor, a bajnokságban ezüstérmes Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának kedden bemutatkozott új edzője. A szakvezető a szegedi sajtótájékoztatón a pickhandball.hu beszámolója szerint azt mondta, időre lesz szükség a gárda felépítéséhez, mivel „elég bonyolult” az a filozófia, amit képvisel.

– Remek játékosokat szerződtettük, biztos vagyok benne, hogy beilleszkednek majd az általam tervezett rendszerbe – jelentette ki a spanyol edző, aki hozzátette, korábbi játékosa, Marko Krivokapić személyében jó segítője lesz. Az eseményen Pastor és Krivokapić mellett bemutatkozott a négy frissen szerződtetett játékos, a Lengyelországból visszatért Ilyés Ferenc, valamint García Parrodo, Niko Mindegía és Vladimir Vranješ is. Előbbi – aki visszatérésével megkapta korábbi, 18-as mezét – azt mondta, a csapat tagjainak sokat kell majd változniuk és alkalmazkodniuk annak érdekében, hogy elsajátítsák a spanyol tréner felfogását.

– Az improvizációból visszább kell majd venni – idézte Ilyést a klub honlapja. Krivokapić – akinek testvére, Milorad 24-szeres magyar válogatott – úgy fogalmazott, játékosként véget ért a pályafutása, most tanulni jött Szegedre, ahol aktív karrierje során nem szerepelhetett, most viszont edzőként lesz erre lehetősége.

– Tetszik az a négyéves projekt, amit elterveztünk, s azt gondolom, hogy a játékoskeret alkalmas arra, amit kitaláltunk – tette hozzá Krivokapić.