2024. december 22., vasárnap

Rátgéber Újvidék új vendégprofesszora

Rátgéber Lászlót az Újvidéki Egyetem Sport- és Testnevelési Kara vendégprofesszorának választották. A Pécsen működő Nemzeti Kosárlabda Akadémia (NKA) vezetője a vajdasági városban született, pályafutását is ott kezdte, ám legjelentősebb eredményeit pécsi áttelepülését követően érte el. Az NKA tájékoztatása szerint a sportszakember egy olyan címet (visiting professor) vehetett át, amelyet a kar fennállása alatti ötven évben eddig senki másnak nem ítéltek oda.

A mesteredző a kitüntetés átvételekor azt mondta: jóleső érzéssel töltötte el, hogy nem felejtették el Újvidéken, de a cím egyben arra is figyelmezteti, hogy ő sem felejtheti el, honnan indult. Az Újvidéki Egyetem Sport- és Testnevelési Kara egy nemzetközi tudományos konferenciával – Novelties in Sports Sciences 2024 – ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. E rendezvény részeként kapta meg a pécsi mesteredző a címet, emellett szakmai előadást is tartott.

Rátgéber László több mint tíz éve hagyta el a kosárlabdapályát, sípját pedig egyetemi katedrára, tudományos kutatásra cserélte – a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán és a Testnevelési Egyetemen is dolgozik egyetemi docensként. Az általa alapított pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia, kiválósági központ szakmai és stratégiai igazgatója, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igazgatója. Tavaly a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága Sporttudományi Önálló Elnöki Bizottságának elnöke lett. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a százat – közölte az NKA.

KNICKS-KÖTELEZŐ KANADÁBÓL
Elérkezett az egyenes kieséses szakaszhoz az elitliga tavaly bevezetett új formátuma, a szezonközi torna, újabb nevén az NBA-kupa, a negyeddöntős mérkőzéseket ma és holnap hajnalban rendezik, emiatt a hagyományos alapszakaszmeccsek közül múlt éjjel csak egyet játszottak.

Torontóban a fiatalító-újjáépülő Raptors a keleti főcsoport egyik bajnokesélyesét, a New Yorkot látta vendégül, és az utolsó pillanatig szorongatta, hiszen még a végjátékban is vezetett 106:105-re. A befejezés azonban a Knicksnek sikerült jobban, a vendégek 113:108-ra nyertek a Karl-Anthony Towns (24), Mikal Bridges (23), Jalen Brunson (20) trió vezérletével, és 15/9-re javították győzelmi mérlegüket, amivel stabilizálták helyüket a konferencia első négyesének mezőnyében. A Torontónál RJ Barrett (30) volt a legeredményesebb.

A regionális ABA-liga túljutott a ligaszakasz első harmadán, és már egyértelműen megmutatkoznak az erőviszonyai. A két belgrádi nagycsapathoz a podgoricai Budućnost és a vadonatúj alapítású Dubai csatlakozott a szűk élmezőnyben.

NBA, alapszakasz: Toronto–New York 108:113. ABA-liga, 11. forduló: Split–Krka 83:78, Mega–Borac 98:74, Crvena zvezda–Cibona 88:78. Az élcsoport: Partizan 22, Budućnost és Crvena zvezda 20, Dubai 19, Spartacus, Mega, Igokea és FMP 17 pont stb.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A nyáron New Yorkba költöző Towns védekezését állandóan és okkal kritizálják, de most Torontóban 2-2 labdaszerzést és blokkot is jegyzett (Fotó: Beta/AP)