Magyarkanizsán közös edzőtáborban készült a szerbiai birkózóválogatott a magyar felnőttcsapat második vonalával és az U23-as kerettel. Az edzőtábor része annak a felkészülési folyamatnak, amely a jövő heti, Bulgáriában megrendezendő U23-as Európa-bajnokságot, az április közepén sorra kerülő nagybecskereki olimpiai selejtezőt és a riói olimpiát előzi meg. A magyar versenyzőkkel az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kocsis Ferenc, a magyar utánpótlás-válogatott edzője dolgozott.
Kocsis életműdíját éppen a 2013-as, Budapesten megrendezett világbajnokság alatt vehette át Nenad Lalovićtól, a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) elnökétől. Ezzel az emlékplakettel harmadik magyarként bekerült a birkózók Halhatatlanok Csarnokába. Kocsis nemcsak versenyzőként ért el sikereket, hanem mesteredzőként is, tanítványai közül ugyanis Farkas Péter és Majoros István olimpiai bajnoki címet nyert, Bódi Jenő pedig – csakúgy, mint Farkas és Majoros – Európa-bajnok lett.
• Hogy esett a választása éppen a birkózásra?
– Ötven évvel ezelőtt, 13 évesen léptem először a szőnyegre, ami mai szemmel nézve már szinte késő, mivel manapság a 6-7 éves gyerekek már birkóznak. Nevelőegyesületem a budapesti Kinizsi Húsos volt, ahol a labdarúgás, kézilabda és birkózás iránt érdeklődő gyerekekkel foglalkoztak. Bátyám, Kocsis János későbbi világbajnoki bronzérmes szabadfogású birkózó vitt el edzésre, hogy tanuljak néhány fogást, mert a grundon sorozatosan megvertek, és földhöz teremtettek focizás közben a vagányabb gyerekek. Nem mellesleg jegyzem meg, hogy tízen voltunk testvérek. Én az utolsó előtti voltam a sorban, volt még egy öcsém a sor végén. Mágó Andor bácsi volt a felfedezőm. Jó érzékkel látta meg bennem a tehetséges sportolót, mert nem telt el csak egy hónap, s harmadik lettem életem első, akkor úttörőnek nevezett versenyén 53 kilóban, majd két hétre rá már második. „Kocsis Feri, a csípődobást neked találták ki, belőled még minden lehet” – mondta Andor bá. Igaza volt. Persze, birkóztam szabadfogásban is, mivel a kezdetekben még nem dől el, ki milyen irányultságú lesz, ez általában 18 éves korban szokott tisztázódni. Ide kapcsolódik érdekességként, hogy Kovács István egyedüli szabadfogású világbajnokunk kötöttfogású elemekkel lett velem együtt világbajnok San Diegóban. Visszatérve a csípődobásra, sokszor sikerült még klasszisokat is lecsípőznöm, Anatolij Bikov is így járt, bár őt odahaza, Moszkvában az olimpián nagyon nehéz volt megverni. A birkózásban nemcsak az kell, hogy valaki nagyon erős legyen, a ló is erős, mégsem tud birkózni, annál inkább elengedhetetlen az ügyes, koordinált mozgás, valamint az előrelátó és megfontolt gondolkodás.
• A Kinizsiből annak idején a Honvédba igazolt. Miért hagyta ott a nagy múltú egyesületet rövid idő után?
– Nem azért szerződtem a Honvédba, mert ott szerettem volna folytatni sportpályafutásom, hanem mert két évre bevonultattak katonának. Miután leszereltem, Andor bácsi azt tanácsolta, hogy keressek egy kisebb egyesületet. Mindkettőnknek szimpatikus volt a Ganz-MÁVAG, ahol később nagyon sokat tudtunk találkozni, és figyelemmel kísérhette a fejlődésem. Itt nagyon jó edzőkre találtam Kiss Ferenc és Jurida Károly személyében, akik a birkózásban minden meg tudtak mutatni, és olyan hátteret tudtak biztosítani, ami által szép sikereket érhettem el. A nevelőedzőm azt mondta, hogy olyan mestert válasszak magamnak, akiben megbízok, és aki számomra hiteles. Ilyen volt az akkori edzői karriere kezdetén lévő Kiss, aki korábban 100 kilóban Európa-bajnok és olimpiai 3. helyezett volt. Idővel persze a Ganz-MÁVAG a birkózás fellegvára lett, még a Honvéd lassan kiöregedett, és csak a szolgálatukat töltő katonák között fordultak elő tehetséges birkózók, maga a klub üressé vált. Miután betöltöttem a huszadik életévemet, már naponta kétszer edzettem, ami napi 6-7 óra kőkemény munkát jelentett. A váltott, pihent emberekkel való birkózás, az erőnléti edzés és a rengeteg futás iszonyatos igénybevétel volt nap mint nap.
• A felnőtteknél nemzetközi szinten hogyan jöttek az eredmények?
– Magyarországon abban az időben 74 kilóban nagyon sok jó birkózó volt. Nálunk a csapatbajnokság akkoriban még nagyon nagy dolognak számított. A birkózó sportág apraja-nagyja erre készült egész évben. Az átigazolások aszerint történtek, hogy melyik súlycsoportban van gyakrabban szükség versenyzőkre, de az egyesületek még az utánpótlás-nevelést is ezen keresztül látták. Az is megtörtént, hogy egyes, már visszavonult ászok többévi kihagyás után tértek vissza, mert hadba hívta őket az egyesületük. A Honvéd, Fradi, Csepel, BVSC, Ganz-MÁVAG mellett a csapatbajnokság igézetében alakultak szakosztályok szerte az országban: Szegeden, Baján, Orosházán, Debrecenben, Diósgyőrön, Fehérváron, hírhedt gárdák nőttek ki a szőnyegből. Az 1976-os olimpiára nem engem küldtek, azt mondták, hogy még fiatal vagyok, pedig a súlycsoportomban már nem volt ellenfelem. Az ezután következő hat évben összesen nyolc érmet szereztem világversenyeken, melyből négy euróba bajnoki és egy világbajnoki aranyérem. Meg kell még említenem azt a számomra szintúgy fontos 10 magyar bajnoki aranyérmet, melyet egyéniben szereztem, és még egyet, melyet a csapattal. Számomra a legszebb, legkedvesebb aranyérmet az 1983-as budapesti Európa-bajnokságon nyertem. Nem olimpia volt, de nekem a hazámban, szüleim, barátaim, családtagjaim előtt nyerni mindennél többet jelentett. A következő évben pedig visszavonultam, hiszen együtt volt minden érem, most már jöhet a család – gondoltam én akkor...
• Mit vár a riói olimpián a magyar kötöttfogású versenyzőktől?
– A várhatóan erős mezőny ellenére szerintem két érmet biztosan szereznek a magyar kötöttfogású birkózók, melyek közül az egyik még arany is lehet. Igazán nem szeretek jóslatokba bocsátkozni, de azt állítom, hogy ha két nagyjából megegyező képességű versenyző kerül egymással szembe, akkor közülük az nyeri a csatát, aki fejben rendezettebb és higgadtabb. Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor és Bácsi Péter nevét emelném ki, ha tudják hozni formájukat, megszerzik a kvótát, majd úgy állnak ki a szőnyegre, hogy fejben minden rendben van velük, akkor várható a fenti jóslatom beteljesedése.
