Mint azt már megszokhattuk, minden évben számos fellépést, vendégszereplést és versenyt tudhatnak maguk mögött a csantavéri Mendicus Művészeti Központ tamburazenekarai. Nem volt ez másképp 2024-ben sem, amikor is az egyesület mindkét formációja – az 1998-ban megalakult, jelenleg 11 tagú nagy zenekar és a 2018-ban létrejött, 11 lélekszámú Mendicus Junior Tamburazenekar – összesen 48 fellépésen vett részt.
A Plakett és Ex Libris díjas Vörös Róbert tamburazenekar-vezető, művelődésszervező húsz éve elnöke a Mendicus Művészeti Központnak. Az elmúlt esztendő legszebb pillanatairól, a büszkeségekről és a repertoárjukról beszélgettünk vele.
– Az elmúlt év hihetetlenül eseménydús volt számunkra, hiszen a kisebb és nagyobb zenekarommal összesen 48 alkalommal léphettünk színpadra, ebből körülbelül hússzor külföldön. Erdély, Magyarország, és kétszer Bosznia-Hercegovina is szerepelt az útvonalunkon. A legsikeresebb pillanatok közé tartozik a számos arany minősítés mellett, hogy a Mendicus Junior Tamburazenekar Kiskunmajsán, a népdalkörök és népzenei együttesek országos minősítésén kiemelkedő szereplésükkel elnyerte a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének Arany Páva díját, a nagy zenekar pedig Hortobágyon a KÓTA Arany Páva Népzenei Gála minősítésén a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének Arany Páva nagydíját. Ezek hatalmas elismerések, hiszen korábban Csantavéren senki sem jutott el ilyen szintre a népzene terén. Mindkét csapat elkötelezett és szorgalmas. Az eredményeink is jól mutatják, hogy kitartással és rengeteg gyakorlással képesek vagyunk kiemelkedő teljesítményre. Büszke vagyok, hogy ilyen kiváló zenészekkel dolgozhatok együtt – emelte ki Vörös Róbert, akitől megtudtuk, Magyarországon 15 helyszínen léptek fel, Vajdaságban leginkább Bácskában játszottak, és természetesen Csantavéren is sokszor felléptek, amikor csak alkalom adódott rá. Sikeresen megszervezték a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvényét is, a tamburazenekarok XII. Szárazfa Lelke elnevezésű találkozóját mintegy 230 fellépővel, és egy hattagú, az általános iskola ötödikeseiből és hatodikosaiból álló új csapattal is bővült az egyesület.
– Ez az év is ígéretesen alakul. Augusztusban újra meghívást kaptunk a kolozsvári Szent István-napokra, amelyen már hagyományos résztvevőként tartanak számon minket. Montenegróban Bijelo Polje tamburafesztiváljára, valamint Bosznia-Hercegovinában Banja Lukára és Bihaćra is várnak minket. Októberben Szkopjéban lépünk fel, ahol a helyi magyar művelődési egyesület szervez eseményt. Sőt, a görögországi Thesszalonikiben is kilátásban van egy vendégszereplés, amelyről jelenleg tárgyalunk. Nagy célom, hogy részt vegyünk a Vass Lajos népzenei versenyen és további országos KÓTA minősítőn is, amennyiben az anyagi lehetőségeink engedik. Álmom, hogy egyszer egy európai szintű, rangos versenyen is bemutathassuk tudásunkat. Bár ehhez rengeteg pénz és kapcsolat szükséges, hiszem, hogy a kitartó munka és a széles körű jelenlét előbb-utóbb meghozza az eredményét. Öröm nekünk, hogy most már a Balkánon is sikerül nyomot hagyni a magyar tamburazenével. Bosznia-Hercegovinában például kifejezetten keresik a magyar tamburazenét – összegezte beszélgetőtársunk, aki elmondta, célja, hogy minden lehetséges fórumon bemutassa a munkájukat, és továbbvigye a magyar népzene és néptánc értékeit.
Jelenleg három néptánccsoport működik az egyesületben. A Rügyecskék nevű csapat az óvodás és alsó tagozatos korosztályt öleli fel, a Csipetkékhez a felsősök és középiskolások tartoznak, a Szénaboglya csoport pedig a már hagyományos, nagy múltú néptánccsoport a faluban.
– A zenekarok irányítása nem csupán hobbi – valódi életforma. A heti próbák mellett minden szabadidőmet az egyesület szervezési és adminisztratív feladatainak szentelem. Az egyesület vezetése olyan, mint egy vállalaté, csak épp nonprofit alapon működik. Ahhoz, hogy fenntarthassuk magunkat, és fedezzük a fenntartási költségeket, évente 200–250 ezer dinárt kell előteremtenünk. Ezután gondolkodhatunk a hangszerek javíttatása, a viseletek és az utazások költségeinek fedezéséről. Hetente minden csoportnak két próbát tartok, mert ahhoz, hogy színpadképes, minőségi zenét adhassunk elő, vagy akár csak egy buliban muzsikáljunk, rengeteg gyakorlásra van szükség. A tamburázás nem olyan, mint a biciklizés: nem elég egyszer megtanulni, folyamatosan gyakorolni kell. A zenekar szívesen lépi át a hagyományos kereteket. Az ítészek gyakran mondják, hogy a tamburazene be van ,,zárva” egy bizonyos tájegységbe, azon túl nem lehet „kapadozni” tamburazenével, mert azt állítják, nem ildomos felvinni színpadra, különösen a zsűri elé nem. Mi viszont formabontók vagyunk és bátran vállaljuk, hogy olyan darabokat is színpadra viszünk, amelyeket nem szokás. Az idei repertoárban egyebek mellett dunántúli, szatmári, csongrád környéki, decsi, sárpilisi és horgosi népdalok szerepelnek, de tervezzük galgamenti és rábaközi dallamok feldolgozását is. A zenekar sokszínű és széles repertoárral dolgozik, hogy minden helyszínen megfelelően teljesíthessünk. A nagy csoport egyik tagja, Csikós Gergely, aki zenei tehetségével és partitúraírási képességeivel emeli a zenekar színvonalát. Bármilyen hangszert a kezébe vesz, azon tökéletesen játszik. Az általa készített partitúrákban minden szólam pontosan kidolgozott, így a végeredmény szinte hibátlan – hallottuk beszélgetőpartnerünktől, hozzátéve, az egyesület kapui bármikor nyitva állnak a tanulni vágyók előtt.
– A tamburázás varázslatos világa már 10-11 éves kortól felfedezhető, amikor a gyerekek kezei már elég erősek a húrok lenyomásához. De sosincs késő elkezdeni. Bármilyen életkorban bele lehet vágni, ha megvan az érzék és az idő a gyakorlásra. A siker kulcsa az elhivatottság. A zenekar repertoárja olyan, mint egy kincsestár: évente 8–10 új sorozattal gazdagodik, így az évek során számtalan dalt tanultunk meg és adtunk elő. A jegyzetfüzetemben körülbelül 1200–1300 dal sorakozik kottákkal és szövegekkel, de ennél is többet tudunk fejből. A dallamaink sokszínűsége magáért beszél: népdalok, lakodalmas mulatósok, táncdalok és operettrészletek – mindenki találhat kedvére valót. Még a régi, ritkán játszott dalok is előkerülnek az emlékeinkből, ha szükséges – emelte ki beszélgetőtársunk, a már negyven éve muzsikáló Vörös Róbert.
Nyitókép: A Mendicus Művészeti Központ tamburazenekarainak tagjai (Figura Imre felvétele)
