Pósta Sándor 1888-ban született Pándon. A középiskolát Baján fejezte be, s itt ismerkedett meg a vívással. 1905-ben Italo Santelli iskolát nyitott a városban, és több más gimnazista társához hasonlóan Pósta is gyakran látogatta az olasz mester óráit. Hamar kiderült, hogy a jó testtartású, fürge mozgású fiatalembernek tehetsége van ehhez a sportághoz. A következő évben Pósta a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem orvostanhallgatója lett. A vívással itt sem hagyott fel. A Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) tagja lett, első sportsikereit tanulmányai alatt szerezte. Szerencséje is volt, hiszen új mesterétől, Gerentsér Lászlótól nemcsak a kardvívás fortélyait sajátította el, hanem az önértékelés tudományát is. Az első budapesti főiskolai vívóbajnokság csalódást okozott nemcsak neki, hanem a KEAC többi versenyzőjének is. Többen a bírókat okolták, mondván, a főváros egyetemeit favorizálták, s a vidéki, főleg az erdélyi egyetemeknek esélyük sem volt. Pósta azonban kivételnek számított, félrevonult szobájába, asszóit fejben visszajátszva rájött a hibáira, és már másnap az edzéséken a kijavításukra törekedett. Gyorsan fejlődött a technikája, a következő évben a főiskolai bajnokságon már második lett. Közben egyetemi tanulmányait is kiváló eredménnyel fejezte be. Diplomás fogorvosként kezdett el dolgozni, szabadidejében továbbra is gyakran ragadott kardot. Az I. világháború lövészárokharcaiból csípősérüléssel tért haza, ami kérdésessé tette további vívókarrierjét. Bécsben sikeresen megoperálták, majd a gyógytornának köszönhetően hamarosan ismét visszatérhetett kedvenc sportjához. Családjával Budapestre költözött, és belépett a Műegyetemi Atlétikai és Football Clubba.
Első egyéni bajnoki címét 1922-ben szerezte. A következő évben Olaszországban vett részt egy versenykörúton, ekkor testközelből láthatta, hogyan edzenek és vívnak ottani vetélytársai. Hazatérve felkérte korábbi mesterét, Gerentsér Lászlót, készítse fel a taljánok lerohanásos támadáson alapuló taktikájának kivédésére. 1924-ben másodszor is országos bajnoki címet nyert, így kivívta a párizsi olimpián való indulás jogát. Tagja volt a bronzérmet szerző Berty László, Lichteneckert István, Pósta Sándor, Schenker Zoltán, Tersztyánszky Ödön összetételű tőrcsapatnak és az olaszok mögött második helyezett kardcsapatnak is. Az utóbbiban Berty, Garay János, Rády József, Schenker, Széchy László, Tersztyánszky és Uhlyarik Jenő voltak a társai. A kardcsapat tagjaként Pósta nem vívott túl fényesen, ráadásul döntő szerepe volt abban, hogy az aranyra is esélyes válogatottnak végül meg kellett elégednie az ezüsttel. A döntőben 6:5-re vezetett Magyarország, amikor Pósta asszójában a zsűri igazságtalanul az olasz Morikának ítélt találatot. Mindez olyannyira felidegesítette, hogy a következő támadás végén levette sisakját, és elhagyta a pástot. Ráadásul az utolsó mérkőzésén még minidig zilált idegállapotban vívva esélye sem volt a győzelemre. Végül 8:8 lett a döntő végeredménye, az olaszok csak a jobb tusarányuknak köszönhetően (50:46) szerezték meg az aranyat. Az egyéni kardverseny nem mindennapi botránnyal kezdődött. Míg a magyarok és a franciák legjobb tudásuk szerint vívva körbeverték egymást, az olaszok sorra feladták csörtéiket Oreste Puliti javára, így a többiekkel szemben tisztességtelen előnyhöz juttatva őt. A magyar küldöttség azonnal tiltakozott a zsűrinél. A vádakat meghallva Puliti válogatott sértéseket vágott a magyarok fejéhez, és nem kímélte dr. Kovács Györgyöt sem, a versenybíróság magyar tagját. Ezzel óriási hibát követett el, ugyanis a magyar küldöttség soraiban ott ült az olasz Giorgio Santelli, a legendás mester fia, és a szitkozódó Puliti minden egyes sértését később a zsűri elé tárta, amely végül kizárta a versenyből a magáról megfeledkezett olaszt. Puliti honfitársai szolidárisan elhagyták a vívócsarnokot, a tizenkét fős döntő mezőnye így nyolcra apadt. A körmérkőzések során Pósta, Garay és a francia Roger Ducret egyaránt 5-5 győzelmet arattak, így hármójuk között új döntő kezdődött. Ekkor a már teljesen összeszedett Pósta könnyed győzelmeket aratott, Garayt 4:1-re, Ducret-t 4:0 arányban múlta fölül, így megérdemelten akasztották a nyakába a győztesnek járó aranyat.
Pósta rendkívül félénk versenyző volt. Nem engedte magát fényképezni. Amikor észrevette, hogy lencsevégre akarják kapni, udvariasan megkérte a fényképészeket, hogy az ellenfelét fotózzák. Ha a csapatról akartak képet készíteni, egyszerűen elbújt. A nyilvánosságot is kerülte, hacsak tehette. Különös babonája is volt: közvetlenül a versenyek előtt és után nem adott interjút senkinek. Az olimpia megnyerése után egy interjút kérő újságíró névjegykártyájának hátoldalára nemes egyszerűséggel felírta: „Megnyertem az olimpiai bajnokságot! Ez az én nyilatkozatom!”
Az olimpia után sok mindennel foglalkozott. Fogorvosi hivatása mellett szívesen rajzolt karikatúrákat, sportújságíróként is maradtak fenn cikkei, sőt mindemellett még a zeneszerzésbe is belekóstolt. Egy nagyobb kölcsön visszafizetésének érdekében még vívóleckéket is adott fiataloknak. Ugyanakkor „jóakarói” pont emiatt feljelentették. Végül elvették tőle az amatőr versenyzői státuszt, s többet nem indulhatott olimpián. 1952-ben hunyt el Budapesten
