Így fogalmazott Slaviša Čurović ökölvívó-kommentátor az újvidéki Pupin Szállodában nemrégiben megtartott könyvbemutatón. A konferenciaterem szűknek bizonyult azok számára, akik A jugoszláv és a szerb ökölvívás legendás sportolói című kiadvánnyal akartak megismerkedni. Ott voltak a nagy Jugoszlávia legjelesebb ökölvívói, edzői, a sportágban ilyen vagy olyan módon érintettek, s az új könyv pontosan róluk szól, amelyet Nebojša Vuković foglalt egy kötetbe.
A sportág újjáéledésének kérdése azért időszerű, mert az ökölvívás az új évezredben valahogyan háttérbe szorult Szerbiában, de az elmúlt hat-hét évben ismét előtérbe kerül, méghozzá látványos módon, hiszen például a közelmúltban Belgrád Európa-bajnokságot rendezhetett, amelyen a szerbiai versenyzők arattak a medálok terén.
Ökölvívással a populáció mindössze öt százaléka foglalkozhat, csupán ekkora részarányban rendelkezünk azokkal a szükséges adottságokkal, amelyek lehetővé teszik a szorítóban történő helytállást.
Bajnoknak lenni ebben a sportágban valóban nagy szó. Ilyen például Mirko Puzović, hét Eb-érem büszke tulajdonosa, amelyből négyet zsinórban nyert meg…
A bemutatót egyébként azért a Pupin Szállodában tartották meg, mert névadója, a híres tudós, Mihajlo Pupin is tehetséges ökölvívó, birkózó volt, Amerikában egyetemista bajnok lett, a Columbia Egyetem színeiben sportolt.
Az új kiadványt – amely felöleli a szerb ökölvívás 1911-es, magyar vonalon megörökölt kezdeteit és a mai nap eseményeit is – a sportág legendába illő, jugoszláv bajnokairól meccs közben készült fotóival illusztrálták, amelyeket magánarchívumokból és a Borba napilap archívumából kölcsönöztek a szerkesztők.
Nyitókép: Tadija Kačar az 1976-os montreali olimpiáról is éremmel tért haza, a könyvbemutatón ő üdvözölte a jelenlevőket (Fotó: Szeli Balázs felvétele)
