2024. július 30., kedd
REAL MADRID

Zidane lemondott!

Lemondott posztjáról Zinédine Zidane, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője. A francia szakember, akinek szerződése 2020-ig szólt, egy tegnapi sajtótájékoztatón – öt nappal csapata újabb Bajnokok Ligája-diadalát követően – jelentette be váratlan döntését.

Zinédine Zidane a tegnapi sajtótájékoztatón (fotó: Beta/AP)

Zinédine Zidane a tegnapi sajtótájékoztatón (fotó: Beta/AP)

„Azt hiszem, ez a megfelelő pillanat nekem, a csapatnak és a klubnak is. Ezt kell tennem mindenki érdekében – szögezte le. – Ennek a csapatnak továbbra is győznie kell, ehhez viszont változásra, három év után más hangra, más munkamódszerre van szükség. Ezért hoztam meg ezt a döntést.”

A 45 éves tréner kifejtette, nagyon szereti a madridi klubot és az elnökét is, aki mindent megtett érte. Hozzátette, ezért mindig hálás lesz neki. Egyúttal jelezte, nem keres más csapatot.

Zidane 2016 januárjában vette át a királyi gárda irányítását Rafael Benítezt váltva, majd első vezetőedzői megbízatása során egymás után háromszor vezette BL-győzelemre együttesét, a BL 1993-as bevezetése óta még címvédésre sem volt példa.

A francia tréner, aki 2001-től 2006-os visszavonulásáig játékosként is szolgálta a Real Madridot, két és fél év alatt kilenc trófeát hódított el: a három BL-cím mellett kétszer-kétszer az európai szuperkupát és a klubvilágbajnokságot, egyszer-egyszer pedig a spanyol bajnokságot és szuperkupát nyerte meg.

Rajta kívül Bob Paisley és Carlo Ancelotti diadalmaskodott edzőként háromszor a legrangosabb európai kupasorozatban, de egyikük sem sorozatban. (MTI)