2024. július 30., kedd
XXI. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OROSZORSZÁG

Nehéz feladat vár a házigazdákra

A CSOPORT

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság az A csoportban megrendezésre kerülő Oroszország–Szaúd-Arábia mérkőzéssel veszi kezdetét június 14-én a moszkvai Luzsnyiki Stadionban. Bár valamilyen íratlan szabály szerint a házigazda válogatottat „illik” mindig egy kicsit könnyebb csoportba sorsolni, az orosz csapat dolga nem látszik könnyűnek, hiszen az A előjelű kvartettben a Zbornaján kívül ott van még a kétszeres világbajnok uruguayi válogatott, valamint az egyik legerősebb afrikai nemzeti tizenegynek számító Egyiptom is.

 OROSZORSZÁG (A1)

A házigazda orosz válogatott erős ellenfelek ellen készült a vb-re, Sztanyiszlav Csercseszov együttese ugyanis a francia, a brazil, a spanyol és az argentin válogatott ellen is játszott felkészülési mérkőzést, melyeken csak egy döntetlent sikerült összehozniuk a legjobb orosz labdarúgóknak.

A csapat erőssége: Az orosz csapat az összeszokottságában bízhat, hiszen a keret nagy része hazai bajnokságban szerepel, valamint a lelkes hazai publikumban, a lelátóról érkező fergeteges buzdítás ugyanis megkettőzheti a fehér mezesek erejét. A felkészülési meccseken egyébként az orosz csapatból Fedor Szmolov, a Krasznodar csatára nyújtotta a legjobb teljesítményt, a 28 éves támadó betalált a franciák, a spanyolok és a dél-koreaiak kapujába is.

A csapat gyengéi: Csercseszov szövetségi kapitány keretében nincs igazán nagynevű labdarúgó, a játékosok döntő többsége pedig az orosz élvonalban szerepel, amely nem tartozik a legerősebb európai bajnokságok sorába.

Bővebb keret, kapusok: Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), Vlagyimir Gabulov (FC Bruges), Szoszlan Dzsanajev (Rubin), Andrej Lunyov (Zenit). Védők: Vlagyimir Garat (Rubin), Ruszlan Kamborov (Rubin), Fjodor Kudrjasov (Rubin), Ilija Kutyepov (Szpartak Moszkva), Roman Neustadter (Fenerbahçe), Konsztantyin Rausch (Dinamo Moszkva), Andrej Szemjonov (Ahmat Groznij), Igor Szmolnyikov (Zenit), Mario Fernandes (CSZKA Moszkva), Vlagyiszlav Ignyatyjev (Lokomotiv Moszkva), Dmitrij Kombarov (Szpartak Moszkva). Középpályások: Jurij Gazinszkij (Krasznodar), Alekszandr Golovin (CSZKA Moszkva), Alan Dzsagojev (CSZKA Moszkva), Alekszandr Jerohin (Zenit), Daler Kuzjajev (Zenit), Jurij Zsirkov (Zenit), Alekszandr Szamedov (Szpartak Moszkva), Roman Zobnyin (Szpartak Moszkva), Anton Mirancsuk (Lokomotiv Moszkva), Alekszandr Tasajev (Dinamo Moszkva), Gyenisz Cserisev (Villarreal), Gyenisz Glusakov (Szpartak Moszkva), Anton Svec (Ahmat Groznij). Csatárok: Artjom Dzjuba (Arsenal Tula), Alekszej Mirancsuk (Lokomotiv Moszkva), Fjodor Szmolov (Krasznodar), Anton Zabolotnij (Zenit), Dmitrij Poloz (Zenit). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov.

SZAÚD-ARÁBIA (A2)

A szaúdi csapat az utolsó selejtező mérkőzésén harcolta ki a vb-részvételt, miután hazai pályán 1:0-ra legyőzte a továbbjutást már korábban kivívó Japán együttesét, és így megszerezték az ázsiai zóna B csoportjában a 2. helyet. A közel-keleti olajkirályság válogatottjának ez lesz az ötödik világbajnoki részvétele, a zöld-fehérek eddigi legjobb eredményüket az 1998-as vb-n érték el, ahol a nyolcaddöntőig jutottak.

A csapat erőssége: A Zöld Sólymok keretében három olyan labdarúgó is szerepel, akik Spanyolországban légióskodnak. Ők mindhárman középpályások, így minden bizonnyal ez a csapatrész lesz a szaúdiak legnagyobb erőssége. Az említett három spanyolországi légiós mellett Nawat al-Abed lehet még az arabok legnagyobb fegyvere, az Al-Hilal csatára ugyanis öt gólt szerzett a vb-selejtezőkben.

A csapat gyengéi: A szaúdi válogatottnak mindenképpen javítania kell a védekezésén, a selejtezők során Juan Antonio Pizzi csapata tíz gólt kapott, a felkészülési mérkőzéseken pedig Belgium és Irak is négy gólt rúgott nekik.

Bővebb keret, kapusok: Asszaf al-Karni (Al-Ittihad), Abdullah al-Majuf (Al-Hilal), Jasszei al-Moszajlem (Al-Ahli), Mohammed al-Ovajsz (Al-Ahli). Védők: Ali al-Bulajhi (Al-Hilal), Mohammed al-Brejk (Al-Hilal), Mohammed al-Dzsahfali (Al-Hilal), Manszur al-Harbi (Al-Ahli), Motaz Harszavi (Al-Ahli), Szaid al-Movalad (Al-Ahli), Omar Harszavi (Al-Naszr), Oszama Harszavi (Al-Hilal), Jasszer al-Sahrani (Al-Hilal). Középpályások: Navaf al-Abed (Al-Hilal), Hattan Baherbi (Al-Sabab), Szalem al-Davszari (Villarreal), Taiszir al-Dzsasszím (Al-Ahli), Szalman al-Faradzs (Al-Hilal), Abdullah al-Hajrabi (Al-Sabab), Abdulmalek al-Haibri (Al-Hilal), Mohammed al-Kvikbi (Al-Ettifak), Husszein al-Mogahvi (Al-Ahli), Fahad al-Muvallad (Levante), Jahja al-Sehri (Leganés). Csatárok: Mohammed Kanno (Al-Hilal), Abdullah Otajf (Al-Hilal). Szövetségi kapitány: Juan Antonio Pizzi (argentin).

EGYIPTOM (A3)

Az egyiptomi válogatott ott volt már az 1934-es világbajnokságon is, a piros mezesek pedig legutóbb az 1990-es olaszországi Mundialon léphettek pályára, ahol nem is vallottak szégyent, hiszen egy eléggé erős csoportban két döntetlent is ki tudtak harcolni. Amennyiben a többiek is fel tudnak nőni az idén szárnyaló Mohamed Szalahhoz, és az egyiptomi védelem továbbra is jól teljesít, az észak-afrikaiak megszerezhetik az A csoport első két helyének egyikét.

A csapat erőssége: Az egyiptomi labdarúgásban jelenleg szinte minden Szalahról, a BL-döntős Liverpool csatáráról szól, aki fantasztikus teljesítményt nyújtott a Vörösöknél mind a Premier League-ben, mind a Bajnokok Ligájában. A Basel és a Roma egykori játékosa a vb-selejtezők során is remekelt, hiszen az egyiptomi gárda nyolc találatából ötöt ő jegyzett, oroszlánrészt vállalva így a Fáraók sikeréből.

A csapat gyengéi: Bár az egyiptomi keretben számos olyan labdarúgó található, aki európai klubban légióskodik, Szalahn kívül nincs igazán nemzetközileg is jegyzett játékosa a csapatnak. Talán még az Arsenalban profiskodó Mohamed Elnenytől várható kimagasló teljesítmény az oroszországi seregszemlén.

Bővebb keret, kapusok: Esszam el-Hadarj (Al-Taavoun), Serif Ekrami (Al-Ahli), Mohamed Avad (Ismaily), Mohamed el-Senavi (Al-Ahli). Védők: Ahmed Fati (Al-Ahli), Ahmed Elmohamadi (Aston Villa), Mohamed Abdael-Szafi (Al-Fatah), Ahmed Hegazi (West Bromwich), Omar Gaber (Los Angeles FC), Ali Gabr (West Bromwich), Szaad Szamir (Al-Ahli), Karim Hafez (Lens), Ayman Asraf (Al-Ahli), Amro Tarek (Orlando City), Mahmoud Hamdi (Zamalek). Középpályások: Mohamed Elneny (Arsenal), Abdallah Szaid (KuPS), Mahmoud Sikabala (Al-Raed), Mahmoud Trezeget (Kasimpasa), Ramadan Sobhi (Stoke City), Tarek Hamed (Zamalek), Mahmoud Kahraba (Al-Ittihad), Amr Varda (Atromitos), Szam Morszi (Wigan Athletic), Mahmoud Abdel Aziz (Zamalek). Csatárok: Mohamed Szalah (Liverpool), Marvan Mohszen (Al-Ahli), Ahmed Hasszan Kouka (Braga), Ahmed Goma (Al-Masri). Szövetségi kapitány: Hector Cuper (uruguayi).

URUGUAY (A4)

Az 1930-ban és 1950-ben világbajnoki címet szerző uruguayi nemzeti tizenegy a dél-amerikai selejtezőcsoportban tíz pont hátránnyal a 2. helyet szerezte meg a csoportgyőztes Brazília mögött. Az Égszínkékeknek ez lesz a 13. világbajnoki részvételük.

A csapat erőssége: A 15-szörös Copa América-győztes gárda az összeszokottságban bízhat, a Celeste gerincét ugyanis már évek óta ugyanazok a játékosok alkotják. Az uruguayi válogatott kapuját továbbra is Fernando Muslera védi, a védelem tengelyében pedig ott van a csapatkapitányi karszalagot viselő Diego Godin, aki középhátvéd létére rendszeresen szállítja a fejes gólokat. Az uruk támadószekciója pedig az egyik legjobbnak számít a világon: a selejtezőkben Edison Cavani tíz, míg Luis Suárez öt góllal segítette az uruguayi csapatot.

A csapat gyengéi: Az uruguayi válogatott kulcsemberei már nem fiatalok, így nagy kérdés, hogy egy hosszú és fárasztó szezon után mennyire tudnak majd regenerálódni. Óscar Tabárez együttese azonban mindenképpen komoly játékerőt képvisel, és nagy meglepetést jelentene, ha nem tudnának továbbjutni a csoportból.

Bővebb keret, kapusok: Fernando Muslera (Galatasaray), Martin Silva (Vasco da Gama), Martin Campana (Independiente). Védők: Diego Godin (Atletico Madrid), José María Giménez (Atlético Madrid), Maximiliano Pereira (Porto), Gaston Silva (Independiente), Sebastian Coates (Sporting), Guillermo Varela (Penarol), Martín Cáceres (Lazio). Középpályások: Carlos Sánchez (Monterrey), Matias Vecino (Internazionale), Nathian Nandez (Boca Juniors), Federico Valverde (Deportivo La Coruña), Giorgian de Arrascaeta (Cruzeiro), Rodrigo Betancur (Juventus), Nicolas Lodeiro (Seattle Sounders), Lucas Torreira (Sampdoria), Diego Laxalt (Genoa), Gaston Ramirez (Sampdoria), Cristian Rodriguez (Penarol). Csatárok: Luis Suárez (Barcelona), Christian Stuani (Girona), Jonathan Urretaviscaya (Monterrey), Maximiliano Gómez (Celta Vigo). Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez.

A csoport menetrendje:

Oroszország (A1)–Szaúd-Arábia (A2) (Moszkva, Luzsnyiki Stadion, június 14.)

Egyiptom (A3)–Uruguay (A4) (Jekatyerinburg, Központi Stadion, június 15.)

Oroszország (A1)–Egyiptom (A3) (Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion, június 19.)

Uruguay (A4)–Szaúd-Arábia (A2) (Rosztov, Rosztov Aréna, június 20.)

Uruguay (A4)–Oroszország (A1) (Szamara, Koszmosz Aréna, június 25.)