2024. július 30., kedd
FELKÉSZÜLÉSI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEK

Brillíroztak a franciák és a brazilok

Érdekes eredmények születtek a hétvégi felkészülési mérkőzéseken, hiszen az egyik legnagyobb esélyesnek tartott német válogatott 2:1-es vereséget szenvedett Ausztria ellen. Jó hír azonban a Nationalelf számára, hogy Manuel Neuer visszatért sérüléséből, és végigvédte a találkozót.

Umtiti közelről talált be a kapuba (fotó: Beta/AP)

Umtiti közelről talált be a kapuba (fotó: Beta/AP)

Az Európa-bajnokságon rengeteg szimpatizánst szerzett izlandi csapat hiába vezetett Norvégia ellen, nem bírták a hajrát. Öt perc alatt két gólt kaptak, így hazai pályán 3:2-es eredménnyel maradtak alul. Kérdés, hogy vajon ez a teljesítmény mennyire lesz elég az egyébként kiegyenlítettnek tűnő D csoportban, ahol Nigéria, Horvátország és Argentína várja őket. A franciák a világbajnokságról nagy meglepetésre hiányzó Olaszországgal küzdöttek meg. A magabiztos gallok Umtiti korai találatával szereztek vezetést, majd Griezmann tizenegyest értékesítve növelte az előnyt. Bár az olaszok felzárkóztak, kiegyenlíteni nem tudtak. Az összecsapást Dembele zárta le, aki a 63. percben a tizenhatos széléről a jobb felsőbe tekerte a labdát. A Mohamed Szalah nélkül fellépő Egyiptom előzetesen vereségre ítéltetett Kolumbia ellen, akik James Rodriguez vezérletével kilencven percen át uralkodtak a „Fáraók” felett, a 35. percben szabadrúgásból a kapufát is eltalálták. Hiába a sok helyzet és a masszív mezőnyfölény, Egyiptom jól védekezett, és megúszták gól nélkül. A másik nagy esélyes Brazília vasárnap délután Horvátországgal mérte össze erejét, az előzetesen beharangozott PSG-sztár, a sérüléséből visszatérő Neymar is pályára lépett. Nem is akármilyen teljesítménnyel rukkolt elő, hiszen Coutinho passzából előbb megindult, a védőket átverő cselsorozat végén pedig bődületes felső kapufás gólt szerzett. A háromperces hosszabbítás utolsó pillanataiban a Liverpool klasszisa, Firmino emelte át Danijel Subašićot, így beállítva a 2:0-s végeredményt. Nagy várakozás előzte meg a Belgium–Portugália meccset is, ezen a rangadón azonban nem esett találat.

A világbajnokság megnyitója június 14-én 15 órakor lesz, két órával az első sípszó elhangzása előtt, melyet követően a házigazda oroszok Szaúd-Arábia ellen próbálnak jó benyomást kelteni.

További eredmények: Mexikó–Skócia 1:0, Tunézia–Törökország 2:2, Ausztrália–Csehország 4:0, Albánia–Ukrajna 1:4, Írország–USA 2:1, Anglia–Nigéria 2:1, Dél-Korea–Bosznia-Hercegovina 1:3, Thaiföld–Kína 0:2.