2024. július 29., hétfő
MAGYAR LABDARÚGÁS

Már a második helyen áll a Vidi

A fehérváriak szerint a magyar NB I.-nek is jót tesz a sikeres Európa-liga-szereplésük

Már a második helyen áll a címvédő Vidi az OTP Bank Ligában, a fehérvári együttes a sikeres Európa-liga-szereplés mellett immáron új stadionnal is rendelkezik, és a múlt hétvégén a debreceni 1:0-s győzelemmel megelőzte a tabellán a Honvédot.

A meccs egyetlen gólját Loic Nego szerezte, aki szerényen annyit mondott, mindegy, ki rúgja a gólt, a lényeg a győzelem és az azzal járó három pont. „Nem csupán a Debrecentől, de most már minden NB I.-es csapattól ilyen játékot kapunk, ebből is látszik, hogy az európai szereplésünk milyen pluszt jelent az egész magyar labdarúgásnak. Az ellenfeleink mindent megtesznek, hogy legyőzzenek minket, ezért is örülök annyira, hogy el tudtuk hozni a három pontot” – fogalmazott Nego.

Marko Nikolić annak örült, hogy a hetet sikerült két fontos győzelemmel zárni (a csapat egy hete az Újpestet is legyőzte 1:0-ra a stadionavatón). „Boldog vagyok, hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót, ez is azt mutatja, hogy nagyon fegyelmezett a csapat” – nyilatkozta a szerb szakember.

A fehérváriakra ma egy BATE Boriszov elleni Európa-liga-csata vár Fehéroroszországban, ahol várhatóan mínusz tíz fok fogadja majd őket, a télből visszatérve pedig vasárnap a harmadik helyen álló Honvéd érkezik Székesfehérvárra.

A kispestiek ott vissza is vehetnék a második helyet, amelyet azért veszítettek el (igaz, csak rosszabb gólkülönbségük miatt), mert szombaton nem bírtak a Mezőkövesddel. Legutóbb 2013 októberében győztek vendégként Fehérváron, a hazaiaknál akkor még a zentai születésű Nemanja Nikolić szerezte a gólt az 1:2-es mérkőzésen.

A listavezető Fradi simán verte 2:0-ra a Kisvárdát a ghánai Abraham Frimpong, illetve a szlovén Miha Blažič góljaival, így továbbra is ötpontos előnnyel vezet. „Fontos meccs volt, fontos három pontot szereztünk, megérdemelten nyertünk. Nagyon boldog vagyok, hogy két gólt szöglet után szereztünk, de még jobban örülök, hogy mi nem kaptunk egyet sem” – örvendezett Szerhij Rebrov. Csapata szombaton a mumus Pakshoz látogat, amellyel szemben a legutóbbi hét mérkőzésen mindössze egyszer tudott győzni.

A Tolna megyeiek múlt hétvégén az Újpesttel játszottak 1:1-es döntetlent, a fővárosi lilák ezúttal Mezőkövesdre látogatnak. A hazaiak a legutóbbi hat fordulót tekintve az egyik legjobb formában lévő csapatnak számítanak, pláne otthon, ahol nyolc mérkőzésen 16 pontot szereztek eddig. Ennél jobb mutatóval csak a Ferencváros rendelkezik, amely a Groupama Arénában ugyancsak nyolc mérkőzésen 18 pontot gyűjtött.

Az élcsoport együttesei közül az MTK volt a forduló vesztese, miután óriási meglepetésre 3:2-re kikapott Diósgyőrben, így hátránya kilenc pontra nőtt a Ferencvárossal szemben. Javítani otthon a Debrecen ellen lehet, míg a diósgyőriek Szombathelyen próbálhatják meg még jobban leszakítani a sereghajtó Haladást. Az utolsó előtti Kisvárda a Puskás Akadémiával meccsel.

 A 16. forduló programja

December 1., szombat: Kisvárda–Puskás Akadémia (17 óra), Mezőkövesd–Újpest FC (17 óra), Haladás–Diósgyőr (17 óra), MTK–Debrecen (17 óra), Paks–Ferencváros (19.30).

December 2., vasárnap: Vidi–Honvéd (18 óra).