2024. december 22., vasárnap
FORMULA–1

Ha nincs macska, cincognak az egerek

Miután az időmérő edzésen az első helyet azért kiharcolta, motorcsere miatt csak a 11. rajtpozícióból indulhatott a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője a Belga Nagydíjon, így nagyjából világos volt, hogy a McLaren, a Ferrari és a Mercedes érdekes csatát vív majd a serlegért. Spa-Francorchamps-ban így Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője startolhatott az első kockából a 44 körös, felújított aszfaltú futamon, de egy igen izgalmas befutón végül George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyert, elsősorban annak köszönhetően, hogy menet közben más stratégiára váltott, mint a mezőny többsége, azaz csak egyszer állt ki gumicserére. Russell mögött csapat- és honfitársa, a sokáig az élen álló hétszeres világbajnok Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a Magyar Nagydíjon pályafutása első győzelmét arató Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője harmadikként zárt. Russell egyébként Verstappen mellett a második olyan versenyző lett, aki az idei szezonban egynél több futamot tudott megnyerni.

A rajtnál és az első kanyarokban Leclerc megtartotta vezető helyét, miközben a harmadik rajtkockából startoló Hamilton feljött másodiknak, harmadiknak pedig Sergio Pérez (Red Bull) sorolt be. Közben Hamilton az Eau Rouge kanyar után megtámadta és meg is előzte Leclerc-t, ezzel átvette a vezetést, a 11. körben pedig Verstappent kerékcserére hívta a Red Bull. Egy körrel később az élről Hamilton, a harmadik helyről Pérez, a negyedikről pedig Piastri hajtott a bokszba friss abroncsokért. Újabb kör elteltével Leclerc kapott új gumikat, Piastri pedig megelőzte Pérezt, így amint rendeződött az állás az első kerékcserék után, az ausztrál harmadik volt Hamilton és Leclerc mögött. Féltávnál Pérez másodszor is a bokszban járt, és új gumikkal folytatta, ekkor Verstappen már ötödik volt, előtte Russell száguldott negyedikként.

A 25. körben Leclerc-t kihívták még egy kerékcserére, ezzel az élen álló Hamilton elé akart vágni a Ferrari, de a bokszkiállás nem volt tökéletes a monacói versenyzőnél, míg az egy körrel később a szerelőkhöz hajtó Hamiltonnál remekül dolgozott a csapat, így a hétszeres vb-győztes Leclerc elé jött vissza a pályára. Az ideiglenesen az élre álló Piastri óriási tempót diktált, miközben Verstappen is a bokszban járt, és friss abroncsokat kapott, aztán Piastrinak is új gumikat rakott fel a McLaren, de a csere nem volt tökéletes. A vezetés így az ekkor egy kerékcserénél járó Russell „ölébe hullott”, a brit pedig megpróbált innen végigmenni, miközben a mögötte érkező csapattársa gyorsabb volt nála, az időközben Leclerc megelőzésével harmadiknak felzárkózó Piastri pedig mindkettejüknél jobb tempót diktált. A hajrában Hamilton beérte csapattársát, de megelőzni a leintésig nem tudta, Russell egy kerékcserés stratégiája pedig így győzelmet eredményezett, miközben Piastrinak nem maradt ideje arra sem, hogy a második helyért próbálkozzon előzéssel. Verstappen végül ötödik lett.

A Ferrari a negyedik Leclerc és a hetedik Carlos Sainz Jr. révén 18 pontot gyűjtött, ezzel megszerezte története tízezredik vb-pontját az F1-ben, és 10 012-nél jár.

Russell sikere azt is jelenti, hogy a legutóbbi hat futamból egyszer sem az a versenyző diadalmaskodott, aki a pole-pozícióból rajtolt, ehhez hasonló pedig legutóbb a 2009-es brazil és a 2010-es kínai futam közötti időszakban fordult elő az F1-ben.

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők): 1. George Russell (brit, Mercedes) 1:19:57,040 óra, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 0,526 másodperc hátrány, 3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1,173 mp h., 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8,549 mp h., 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 9,226 mp h., 6. Lando Norris (brit, McLaren) 9,850 mp h., 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 19,795 mp h., 8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 43,195 mp h., 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 49,963 mp h., 10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 52,552 mp h.
A leggyorsabb kör: 1:44,701 perc (Pérez, 44. kör).
A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 10 van hátra), versenyzők: 1. Verstappen 275 pont, 2. Norris 197, 3. Leclerc 174, 4. Piastri 164, 5. Sainz 160, 6. Hamilton 143, 7. Russell 141, 8. Pérez 129, 9. Alonso 47, 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24 stb. Csapatok: 1. Red Bull 404 pont, 2. McLaren 361, 3. Ferrari 340, 4. Mercedes 284, 5. Aston Martin 71, 6. RB 33, 7. Haas 27, 8. Alpine 10, 9. Williams 4.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A befutó pillanata (Fotó: Beta/AP)