2024. július 29., hétfő
MAGYAR LABDARÚGÁS

Megvan a közös pont

Szerhij Rebrov edző szerint a Fradi nagyon jó úton jár

Folytatódik a Ferencváros és a Vidi nagy versenyfutása az OTP Bank Ligában, a múlt hétvégi 16. fordulóban mindkét együttes magabiztosan nyert, így megmaradt közöttük az ötpontos különbség.

A zöld-fehérek a mumus Paks otthonába látogattak, ahol egy félidő alatt lerendeztek mindent: Böde Dániel a 16. percben szerzett vezetést egykori csapata ellen, tíz perc múlva a szlovén Miha Blažič megtoldotta az előnyt, a 0:3-as végeredményt pedig a második félidő közepén Varga Roland állította be. „Lőhettünk volna többet, de a legfontosabb, hogy nem kaptunk gólt, ez mindenkinek önbizalmat ad. A gyors gól magabiztosságot adott, az ellenfelünk kontrákkal próbált operálni. Jó úton vagyunk. A játékosok szeretnék megérteni, mit szeretnék látni tőlük, ez a fontos. Remélem, így folytatják, mindig csak az számít, mit mutatnak a pályán, én csak segíteni szeretném őket. Úgy látszik, kialakítottuk a közös pontot, a kapcsot egymás között” – nyilatkozta Szerhij Rebrov.

Szombaton a Mezőkövesd látogat a Groupama Arénába, ahol eddig nem sok babér termett a számára. Ugyan első két meccsén még szerzett pontot (2013 októberében 1:1-re, 2016 augusztusában 2:2-re végzett), de azóta három meccsen is kikapott, mindössze egyszer volt eredményes, de tizenegy gólt kapott. A Fradi a 2017/18-as szezonban háromszor is legyőzte, a fővárosban idén áprilisban 3:0-ra.

A borsodiak jó formában vannak, a legutóbbi hét fordulóban mindössze egyszer kaptak ki. A hétvégi, Újpest elleni gól nélküli mérkőzéssel az ötödik helyen maradtak, kedden aztán bejutottak a magyar kupa nyolcaddöntőjébe, miután Földi Botond és korábbi Voždovac-játékos, Stefan Dražić két-két góljával 6:0-ra győztek a III. kerületi TVE otthonában.

A Vidi folytatta jó szereplését, ezúttal a Honvédot győzte le 2:0-ra a vadonatúj stadionjában. Marko Nikolić edző külön gratulált játékosainak, hogy ebben a nehéz ritmusban három bajnoki rangadóból hármat megnyertek. „Okosan játszottunk, taktikailag ez jó meccs volt, fegyelmezett volt a csapat. Idén hátravan még a Ferencváros és az Újpest elleni rangadó, valamint a Chelsea elleni mérkőzés, nem könnyű sorozat” – tette hozzá. A Szusza Ferenc Stadionban ismét számíthat az eltiltását letöltő Vinícius játékára, Juhász Roland ugyanakkor megsérült, csak remélni tudja, hogy nincs komoly problémája.

A forduló meglepetését a Kisvárda keltette, amely szeptember elején végre meccset nyert az élvonalban (mindjárt kettőt is), azóta viszont hét bajnokin mindössze egy pontot szerzett (éppen egy Vidi elleni 2:2-vel). Ezek után múlt szombaton a Puskás Akadémia pórul járt idegenben, a hazaiak Horváth Zoltán találatával otthon tartották a három pontot. Szombaton igazi kiesési rangadó vár a csapatra: amennyiben ismét nyernének – ezúttal a Diósgyőr ellen –, úgy elmozdulnának a kiesőhelyről. Ugyanakkor a DVTK is abban bízik, hogy egy sikerrel leszakíthatja a kisvárdaiakat. A jó forma megvan hozzá, a csapat a legutóbbi három fordulóban veretlen maradt, és kilenc pontból hetet begyűjtött. Augusztusban Kisvárdán 1:1-es döntetlent játszottak egymással.

A harmadik helyen fehérvári vereség ellenére még a Honvéd áll, amely ezúttal Debrecenbe látogat, a negyedik MTK pedig a sereghajtó Haladást fogadja. A pályaválasztóként a legutóbbi öt bajnokiját megnyerő Puskás Akadémiához a négy forduló óta nyeretlen Paks látogat.

 A 17. forduló programja

December 8., szombat: Debrecen–Honvéd (17 óra), Ferencváros–Mezőkövesd (17), Puskás Akadémia–Paks (17), Diósgyőr–Kisvárda (17), MTK–Haladás (17), Újpest–Vidi (19.30).