2024. július 29., hétfő
BAJNOKOK LIGÁJA

Hat forduló kellett a papírformához

Szalah két védőt vert át a gól előtt (Fotó: Beta/AP)

Szalah két védőt vert át a gól előtt (Fotó: Beta/AP)

Minden a helyére került a Bajnokok Ligája C kvartettjében, amelyben a szerb Crvena zvezda is versengett. Az előzetesen halálcsoportnak titulált négyes az utolsó pillanatokig küzdött a továbbjutásért és az El-részvételt biztosító harmadik helyért, végül azonban érvényesült a papírforma, melyre a legtöbben – köztük a legnagyobb sportfogadóirodák is – számítottak. A keddi játéknap előtt a Liverpool a harmadik helyen állt, az utolsó fordulóban pedig ki-ki meccset játszottak a Napolival. Az 1:0-s eredmény tökéletesen megfelelt Jürgen Kloppéknak. A mindent eldöntő találatot Mohamed Szalah szerezte a 34. percben, aki két védőt lerázva gurította el a labdát Ospina lábai között. A csoport másik meccsén a PSG idegenben 4:1-re ütötte ki a Zvezdát. A belgrádiak 4 ponttal sereghajtóként zártak, a PSG az élen, a Liverpool pedig másodikként jutott tovább a legjobb 16-ba.

A másik nagy kérdés a B csoportban merült fel. Az Inter hazai pályán döntetlent játszott a holland PSV-vel, ám sokáig úgy tűnt, ez is elég lehet az olaszoknak, hiszen a Tottenham nem bírt a tartalékosan felálló Barcelonával. Az edzésekről folyamatosan késő Dembélé a 7. percben szó szerint átfutott az angolok védelmén, az észak-londoniak pedig csak a 85. minutumban tudtak egyenlíteni. Végül mindez elegendőnek bizonyult, s Mauricio Pochettino gárdája a gránátvörös-kékek mögött a második helyen zárt.

A Dortmund bár kicsit megszenvedett Thierry Henry Monacójával, bezsebelte a három pontot, s mivel az Atlético Madrid nem tudta legyőzni a belga Brugge-t, a németek lettek a csoportelsők. A 18.55-kor kezdődő meccsek már tét nélküliek voltak, a D kvartettből a Porto és a Schalke kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba.

A BL-nyolcaddöntő biztos résztvevői: Real Madrid, Roma, Ajax, Juventus, Bayern München, Barcelona, Manchester City, Manchester United, Atlético Madrid, Porto, Schalke, Dortmund, PSG, Liverpool, Tottenham.

Az Európa-ligában folytatják: Benfica, Valencia, Brugge, Galatasaray, Napoli, Inter.