2024. augusztus 2., péntek
FOCIMIX

A magyar válogatott mától Ausztriában készül

Tegnap Bernd Storck szövetségi kapitány, illetve két játékos, Fiola Attila és Lang Ádám jelenlétében sajtótájékoztatót tartottak a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben található központjában a csapat mai, ausztriai edzőtáborba való elutazása előtt, amelyen a német szakember a június 10-én rajtoló Európa-bajnokságig hátralévő időszak programját ismertette, illetve kitért a sérültekre és a bő keretből kimaradókra is. Magyarország nemzeti csapata mától május 18-áig készül Ausztriában, majd a 20-ai, Elefántcsontpart elleni találkozó után, május 23-án utazik vissza Ausztriába, és onnan megy majd a június 4-ei, Németország elleni idegenbeli meccsre. A kapitány az ausztriai edzőtáborral kapcsolatban elmondta, fontos, hogy a csapat kiszakadjon egy kicsit Telkiből, ne váljon monotonná a munka, és mivel Bad Kleinkirchheimben remek körülmények között, kiváló pályákon készülhetnek, erre az edzőtáborra esett a választás. Ezután Storck a 23-as keretszűkítés legfontosabb kiválasztási szempontjáról, az erőnlétről beszélt: „A játékosok erőnlétével már tisztában vagyunk. A tesztek megmutatják, hogy van még dolgunk. Az a legnagyobb kérdés, hogyan alakul a sérültek felépülése. Döntő kérdés az erőnlét, ami a Franciaországban várható magas hőmérséklet miatt is különösen lényeges.”

A sajtótájékoztatón részt vevő mindkét játékos egyaránt a mentális felkészülés fontosságát hangoztatta, hiszen akár a továbbjutás is múlhat azon, mennyire képes a csapat koncentrált maradni a nehéz pillanatokban. „Nemzetközi szinten sokkal nagyobb a tempó. Mentálisan kell felvennünk a versenyt. Olyan sorozatterhelés jöhet, amelyhez nem feltétlenül vagyunk hozzászokva, de az a munka, amelyet a válogatottnál végzünk, megteremtheti az alapot, hogy bírjuk az iramot” – fejtette ki meglátásait Lang.

Csak csökkentették az eltiltását, Platini lemond

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hatról négy évre csökkentette Michel Platininek, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökének az eltiltását. A francia sportvezető a döntést követően lemond posztjáról, ezt ügyvédje, Yves Wehrli megerősítette a Reuters hírügynökségnek.

Platini közleményben tudatta döntését a lemondásról, és jelezte, svájci polgári bíróságon folytatja a küzdelmet. A 60 éves sportvezetőt azért tiltotta el eredetileg nyolc évre a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), mert Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott neki.

Platini és Blatter „összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt kapott nyolcéves eltiltást, amelyet fellebbezésük után hat évre csökkentettek – Platini esetében most ebből faragott le még két évet döntésével a CAS.

Októberig is eltarthat Gündoğan felépülése

İlkay Gündoğan, a német Bundesligában szereplő Borussia Dortmund középpályása a napokban sérülést szenvedett, így biztosan nem lesz ott sem a Magyarország elleni június 4-i felkészülési mérkőzésen, sem az egy hónap múlva rajtoló Európa-bajnokságon. A Kicker legújabb információi szerint azonban még nagyobb lehet a baj, lehetséges, hogy a 25 éves játékos csak október közepén térhet vissza. Gündoğan edzésen, a csapattársaival közös kosárlabdázás közben sérült meg, kifordult a térdkalácsa. A futballista maga dönthet arról, hogy vállalja-e a műtétet, amely a szakértő doktorok szerint elengedhetetlen lenne a probléma tartós orvoslásához. A beavatkozás elvégzése után 3–5 hónap kihagyással kell számolnia a tizenhatszoros válogatott középpályásnak, aki így legrosszabb esetben október közepéig lenne kényszerpihenőn.

Suárez már kezében érezheti az Aranycipőt

A hétvégi katalán derbit 5:0-ra nyerte a Barcelona az Espanyol ellen, a győzelemből két góllal vette ki a részét az uruguayi Luis Suárez, aki ezzel nagyon közel került ahhoz, hogy elhódítsa a 2015/2016-os Aranycipőt, hiszen 37 idénybeli góljával négytalálatos előnye van a vonatkozó ranglista második helyén osztozó Cristiano RonaldoGonzalo Higuaín párossal szemben. A Real portugálja és a Napoli argentinja tehát csak akkor érheti be Suárezt, ha a spanyol, illetve az olasz bajnokság utolsó fordulójában legalább négy gólt szerez, miközben az uruguayi nem talál be a Granada kapujába.

A lista legjobb 20 góllövője között ott van a zentai Nemanja Nikolić neve is, aki 27 bajnoki gólnál jár a Legia Warszawa színeiben, amivel megosztva a 16. helyen áll.

AZ ARANYCIPŐ-VERSENY ÉLCSOPORTJA

1. Luis Suárez (Barcelona) 37 × 2 = 74

2. Gonzalo Higuaín (Napoli) 33 × 2 = 66

Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 33 × 2 = 66

4. Jonas (Benfica) 31 × 2 = 62

5. Robert Lewandowski (Bayern München) 29 × 2 = 58

6. Zlatan Ibrahimović (PSG) 35 × 1,5 = 52,5

7. Lionel Messi (Barcelona) 26 × 2 = 52

Islam Slimani (Sporting) 26 × 2 = 52

9. Pierre-Emerick Aubameyang (Borussia Dortmund) 25 × 2 = 50

Harry Kane (Tottenham) 25 × 2 = 50

11. Sergio Agüero (Manchester City) 24 × 2 = 48

Karim Benzema (Real Madrid) 24 × 2 = 48

Neymar (Barcelona) 24 × 2 = 48

Jamie Vardy (Leicester City) 24 × 2 = 48

15. Antoine Griezmann (Atlético Madrid) 21 × 2 = 42

16. Vincent Janssen (AZ) 27 × 1,5 = 40,5

Nemanja Nikolić (Legia Warszawa) 27 × 1,5 = 40,5

Eran Zahavi (Maccabi Tel-Aviv) 27 × 1,5 = 40,5

19. Thomas Müller (FC Bayern München) 20 × 2 = 40

20. Luuk de Jong (PSV) 26 × 1,5 = 39

Ötvenezer bérlet már elkelt az új stadionba költöző West Hamnél

Az angol élvonalban szereplő West Ham United örömmel tudatta a nyilvánossággal, hogy máris eladott 50 ezer bérletet a következő idényre a klub új szentélyébe, a londoni Olimpiai Stadionba. A Kalapácsosok a 2016/2017-es idénytől játsszák ebben az arénában a hazai meccseiket, a most zajló szezon végén költöznek el a 35 ezer néző befogadására alkalmas Boleyn Groundról, amely 1904 óta a WHU otthona. A londoni klub új stadionja 60 ezer férőhelyes, közleményük szerint már most sikerült eladni az összes, azaz 50 ezer bérletet a következő idényre. A fővárosi Premier League-csapatok közül ezzel a West Hamnek lesz a legtöbb bérletese.