2024. augusztus 1., csütörtök
FOCIAJÁNLÓ

A Roma az üldözői szerepért harcol

A hétvége focikínálata ezúttal nem bővelkedik rangadókban, de azért lehet találni néhány csemegét. Ezek közé tartozik az olasz élvonal egyik összecsapása, Nápolyban a helyi együttes és a Roma vív meg egymással, a győztes maradhat az éllovas Juventus üldözői között, a vesztes még nagyobb hátrányba kerülhet, ráadásul valószínűleg a dobogóról is lecsúszik. Döntetlen esetén mindkét gárda a tabellán való visszacsúszással számolhat, hiszen a mögöttük elhelyezkedő Lazio, Chievo, Milan, Genoa, Torino, Inter hatos tagjai csak a lehetőségre várnak, hogy felkússzanak a legjobb három közé.

A Napolinak négy-, a Romának ötpontos a lemaradása az élen álló torinóiakkal szemben, amennyiben bármelyikük is komolyan gondolja a bajnoki cím megszerzését, nem hibázhat, mert a Juve minden botlást megbüntet, egyre inkább távolodik a riválisoktól – ráadásul hazai pályán az Udinese ellen is esélyes, valószínűleg újabb három ponttal gazdagodik az Öreg Hölgy.

Inkább óriási harc várható, mintsem gólzápor Nápolyban, a két együttes legutóbbi hat meccséből egyiken sem született két találatnál több – különösképpen a Napolinak akadt gondja az utóbbi időben a góllövéssel, legutóbb 2014 novemberében José Callejón vette be a Farkasok kapuját, azóta 275 perces gólcsendnél járnak a hazaiak. Nápolyban igazából a jelenleg ötgólos Callejónban bízhatnak ismét, de a négy gólnál járó Arkadiusz Milik is jó formában van – római részről az öt találatot jegyző Edin Džeko a fő gólfelelős –, illetve az is a vendéglátók mellett szól, hogy ebben a párharcban mostanában a hazai csapat a sikeresebb. Legutóbb 2011 decemberében a Roma tréfálta meg a Napolit, az azóta lejátszott 11 meccsből kilencet megnyert az otthon játszó gárda, kétszer pedig döntetlen született.

SZOMBAT

10.50, Arena Sport 1: Melbourne–Melbourne City

13.00, Sportklub 3, Sport2: Leganés–Sevilla

13.30, Spíler TV, Sportklub 2: Chelsea–Leicester City

15.00, Arena Sport 1: Radnik–Zrinjski

15.00, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Napoli–Roma

15.00, Arena Sport 3: Lokomotiva Zagreb–Istra

15.30, Eurosport2: Eintracht (F)–Bayern München

15.30, M4: Gyirmót–Mezőkövesd

16.00, Spíler TV: Man. City–Everton

16.00, Sportklub 3: Olimpik Donyeck–Sahtar Donyeck

16.00, Sportklub 2: Derby County–Leeds

16.15, Sportklub 1, Sport2: Barcelona–Deportivo La Coruña

17.00, Arena Sport 1: Voždovac–Partizan

17.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Nancy–PSG

18.00, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Pescara–Sampdoria

18.00, M4: Diósgyőr–Videoton

18.30, Eurosport2: Werder Bremen–Bayer (L)

18.30, Spíler TV, Sportklub 1: Crystal Palace–West Ham

18.30, Sportklub 2, Sport2: Atlético Madrid–Granada

18.30, Sportklub 3: Aston Villa–Wolverhampton

20.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Guingamp–Lille

20.00, Arena Sport 5: Montpellier–Caen

20.45, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Juventus–Udinese

20.45, Sportklub 1, Sport2: Betis–Real Madrid

23.00, Arena Sport 3, Digi Sport 1: Estudiantes–Rosario Central

VASÁRNAP

12.00, Sport1: Deportivo Alavés–Málaga

12.30, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Fiorentina–Atalanta

13.00, M4: Békéscsaba–Vác

13.00, Sportklub 2: Huddersfield Town–Sheffield Wednesday

14.30, Spíler TV, Sportklub 1: Middlesbrough–Watford

14.30, Digi Sport 3: Gent–Zulte-Waregem

15.00, Arena Sport 1: C. zvezda–Čukarički

15.00, Arena Sport 2, Digi Sport 1: Lazio–Bologna

15.00, Arena Sport 3: Rijeka–Eszék

15.00, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Inter–Cagliari

15.00, Arena Sport 5: Rennes–Bordeaux

15.30, Eurosport2: Mainz–Darmstadt

16.15, Sportklub 3, Sport2: Ath. Bilbao–Real Sociedad

17.00, Arena Sport 3: Hajduk Split–Split

17.00, Spíler TV, Sportklub 1: Southampton–Burnley

17.00, Arena Sport 4, Digi Sport 2: St-Étienne–Dijon

17.00, Sportklub 2: ADO Den Haag–Ajax

17.30, Eurosport2: Wolfsburg–Leipzig

18.00, Digi Sport 1: Anderlecht–Lokeren

18.30, Sportklub 3: Sporting Gijón–Valencia

20.45, Arena Sport 3, Digi Sport 1: Chievo–Milan

20.45, Arena Sport 2, Digi Sport 2: Marseille–Metz

20.45, Sport1, Sportklub 2: Villarreal–Celta Vigo

21.00, Arena Sport 4: Internacional–Flamengo

21.00, Arena Sport 5, Digi Sport 2: Boca Juniors–Sarmiento

21.00, Eurosport2: Montreal–Toronto

23.00, Eurosport: Portland–Colorado

23.30, Arena Sport 4: Gremio–Santos