A totálfoci tornája volt ez, két új csodálatos tehetség, Johan Cruyff és Franz Beckenbauer színre lépése, akik magukénak követelték az addig Pelére irányuló rivaldafényt. A két új sztár nagyszerűen vezette a holland és a német válogatottat a július 7-ei döntőbe, amelyben megtörtént ugyanaz, mint 20 évvel korábban Bernben, amikor a németek hátrányból győzték le a Puskás Ferenc vezette Aranycsapatot. A németek most sem voltak kimondott esélyesek, a jóslatok szerint Hollandiát illette volna meg a titulus, a házigazda mégis második világbajnoki címét ünnepelhette.
A selejtezőre 99 ország nevezett, és először játszottak több mint 200 meccset. Több esélyes nem utazhatott a döntő tornára, például Magyarország, hisz a csoportból a svédek mentek tovább. Anglia az utolsó mecset a lengyelekkel vívta a Wembleyben, s a vendégeknek a döntetlen is elegendő volt. Meg is szerezték, hisz kapusuk, Jan Tomaszewski csodákat művelt. A Szovjetunió politikai okokra hivatkozva nem utazott el a Chile elleni meccsre. Két esetben minősítőre volt szükség, s így ütötte ki a holland válogatott a szomszédos Belgiumot, Jugoszlávia pedig Frankfurtban Josip Katalinski találatával a spanyolokat. Négy újoncot is láthatott a közönség, hisz ott volt az NDK, Haiti kihasználta Mexikó botlását, Zaire lett az első, a Szaharától délre fekvő ország, amely csapatot küldhetett a vb-re, Óceánia első képviselője pedig Ausztrália lett.
A vb-n továbbá újdonságnak számított az új trófea, mert a Jules Rimet-kupát harmadik titulusa révén Brazília négy évvel korábban örök tulajdonba vette, és a lebonyolítási módszer is megváltozott, mert Joao Havelange új FIFA-elnök kezdeményezésére második csoportszakaszt vezettek be az addig alkalmazott egyenes kiesési rendszer helyett.
Voltak nevetséges esetek is, például a zairei védőé, Ilunga Mwepué, aki szabadrúgáskor kiszaladt a sorfalból, és még mielőtt a brazilok kapura lőhettek volna, általános derű közepette messze a mezőnybe rúgta a labdát. Az olaszok az angliai vb-n az észak-koreaiaktól elszenvedett vereségre emlékeztek vissza, amikor Haiti megszerezte ellenük a vezetést, ezúttal azonban sikerült fordítaniuk. Meglepetésnek számított, hogy Nyugat-Németország kikapott az NDK-tól, ami viszont hasznos bukás volt, mert a második szakaszban elkerülték a brazilokat, az argentinokat és a hollandokat. Jugoszlávia döntetlent játszott Brazíliával és Skóciával, a Zaire elleni 9:0 pedig az első helyre juttatta a gárdát. Hollandia könnyen verte Uruguayt, Lengyelország pedig legyőzte az olaszokat és az argentinokat is, ami nagy meglepetésnek számított, a látottak alapján azonban nem volt érdemtelen.
A második szakaszban a hollandok gólt sem kaptak az NDK, Argentína és Brazília ellen. Utóbbi kettő, első vb-találkozójukon, egymással vívott meg az elődöntőért, és a brazilok győztek. A másik csoportban a németek nyertek Jugoszlávia, Svédország és Lengyelország ellen. Utóbbi meccset zuhogó esőben, a sáros frankfurti pályán játszották, az egyetlen gólt pedig Gerd Müller lőtte. A győzelemhez azért kellet Sepp Maier kapus néhány bravúrja is az ördöngös lengyel csatársor ellen. Örök talány marad, hogy a házigazdákkal szemben Miljan Miljanić miért hagyta ki a csapatból addigi legjobbját, Vladislav Bogičevićet. Jugoszlávia azután a lengyelektől és a svédektől is vereséget szenvedett, s habár erős válogatottja volt, az elődöntő közelében sem járhatott.
A két csoportmásodik, Lengyelország és Brazília játszott a bronzért. A győzelmet a torna gólkirályának, Grzegorz Latónak a találatával a lengyel válogatott szerezte meg.
A döntő izgalmasan indult. A Rinus Michels edzette hollandok indultak középről, s mielőtt még egyetlen német is a labdához érhetett volna, Cruyff becselezett a 16-osba, ahol Uli Hönnes vágta fel. Következhetett a vb-döntők első 11-ese, amelyet Johan Neeskens magabiztosan értékesített. Macska-egér harc folyt a pályán egészen a 25. percig, amikor Bernd Hölzenbein került a fűre a holland 16-osban, és John Taylor angol bíró ismét büntetőt ítélt. Ezt a hosszú és göndör hajával, vastag bajszával és szakállával is kiemelkedő Paul Breitner vágta be. A holland fölény azonnal megszűnt, két perccel a szünet előtt pedig Gerd Müller, az előző vb gólkirálya lefordult Rainer Bonhof labdájával, és laposan lőtt Jan Jongbloed holland kapus alatt az ellenkező sarokba.
A X. vb névjegye
Helyszín: Németország
Időpont: 1974. június 13. – július 7.
Részt vevő csapat: 16
Mérkőzések száma: 38
Helyezések: 1. Németország, 2. Hollandia, 3. Lengyelország, 4. Brazília
A döntő: Németország–Hollandia 2:1
Gólkirály: Grzegorz Lato (Lengyelország) 7
Gólok száma: 97 (2,6 átlag)
Nézők száma: 1 865 753 (49 098 átlag)
