2024. augusztus 3., szombat

Szlovák válogatott támadót igazolt a Ferencváros labdarúgócsapata

Stanislav Sesták, az 58-szoros szlovák válogatott csatár a Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

A budapesti együttes csütörtökön honlapján jelentette be a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon is szerepelt – és ott egy gólpasszt jegyző – támadó érkezését.

A 32 éves Sesták a Zsolnával két szlovák bajnoki címet szerzett, megfordult a német élvonalban szereplő Bochumnál is, a török Bursasporral pedig az Európa Ligában is szerepelt.

Cristian Ramírez megvásárlása és Leandro de Almeida szerződtetése után Sesták az Európa Liga-selejtezőre készülő Ferencváros harmadik nyári igazolása.