2024. augusztus 3., szombat
LABDARÚGÁS

Idegenbeli gólról álmodva

Ma este, 18 év után ismét pótselejtezőt vív a magyar futballválogatott

Ma este 20.45-től Oslóban olyan mérkőzés elé néz a magyar labdarúgó-válogatott, amelyhez fogható tizennyolc éve nem volt: Norvégia ellen Európa-bajnoki pótselejtezőn nagy lépést tehet a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságon való részvétel felé.

A magyar sajtó visszafogott várakozással tekint a mérkőzés elé, talán nem akar abba a hibába esni, mint 1997-ben, amikor a Jugoszlávia elleni vb-pótselejtezőt megelőző lelkesedést gyászhangulat váltotta fel a hazai 1:7 után. Tegyük hozzá, a szurkolók, a szakírók, de még a hazai szakemberek sem tudják, mit várhatnak a magyar csapattól, hiszen a selejtezők során annyi minden történt, hogy képtelenség kideríteni, melyik is a válogatott igazi arca.

A Népszabadság interjút készített Müller Sándorral, aki 1981-ben mindkét győztes vb-selejtezőn játszott Norvégia ellen. „Sokan hajlamosak úgy kapaszkodni a pótselejtező két meccsébe, mintha ezen állna vagy bukna a magyar labdarúgás sorsa. Nem szerencsés e beállítás. Annál szerencsésebb lenne a siker” – nyilatkozta a Vasas egykori középpályása.

Ha nem Pintér Attilával és egy hazai, Észak-Írország elleni zakóval nyitott volna a válogatott, ha Dárdai Pált nem rendeli vissza az utolsó mérkőzések előtt a Hertha, akkor lehet, simán meglett volna a csoportmásodik hely és az egyenes kijutás. Így viszont csak az látható, hogy míg Dárdai a játékosok képességéhez alkalmazkodó, atombiztos védelemre épülő, tökéletesen minimalista taktikával a maximumot ki tudta hozni, addig a jelenlegi kapitány, Bernd Storck teljesen másképp közelített a munkához.

A legutóbbi, görögországi 4:3-as vereség bebizonyította, hogy egy ész nélküli támadójáték olyan sebezhetővé teszi a védelmet, amit egy létfontosságú mérkőzés nem bír el. Márpedig a német kapitány támadni akar, és tökéletesen semmitmondó sablonnyilatkozatából azt is megtudhattuk, hogy „fantasztikus lesz a hangulat, a norvégok igyekeznek nyomás alatt tartani minket, és az idegenben szerzett gól duplán számít egy ilyen párharcban”.

A norvég sajtó egyébként is Storckon mulat, a helyi TV2 Telkiben forgató riporterét ugyanis megpróbálta kifaggatni arról, hogy mit tud a várható formációról és a csapat játékstílusáról. Jaj nekünk, ha ezt néhány nappal a mérkőzés előtt egy norvég tévéstől kell megtudnia! Ahogy arra is kíváncsiak lennénk, mit tartalmaz az a 30 oldalas kézikönyv, amelyet minden játékosnak kiosztott. Mások videózással készülnek az ellenfélből, a magyarok olvasással is.

Visszatérve a kerethez, nem valószínű, hogy Király Gábort valaki is kiszorítaná a kapuból, Juhász Roland eltiltása miatt logikusnak tűnik a Fiola Attila, Kádár Tamás, Guzmics Richárd, Leandro védelem is. A csúcsmeglepetést a középpályára tartogathatja Storck, aki valami ismeretlen ok miatt beleszeretett Kleinheisler László játékába. A papíron a Videotonhoz tartozó tehetség a szezonban még csak három U21-es válogatottmérkőzésen játszott, mert klubja még az NB III.-ban sem számít rá, őt biztosan nem ismeri az ellenfél. Elöl még idegenben is elképzelhető a kétcsatáros felállás, de hogy a Böde Dániel, Nemanja Nikolić, Szalai Ádám trióból ki kap lehetőséget, nem tudni.

Az idegenbeli gól álomszerű lenne a vasárnapi visszavágó előtt. Ahogy azt néhány éve egy azóta edzőként dolgozó egykori magyar válogatott csatár nyilatkozta (remélhetőleg csupán a kamera miatti lámpalázában): „Mindegy, ki rúgja a gólt, a lényeg, hogy én rúgjam!” Pontosítsunk: a lényeg, hogy mi rúgjuk!

A 2002 óta Norvégiában légióskodó, tízszeres válogatott Kovács Péter 49 százalék esélyt ad a magyaroknak, az egykori legendás edző, Egil Olsen azonban óriási csalódásként élné meg a bukást, ő 70:30 arányban norvég továbbjutást vár.

Per-Mathias Högmo szövetségi kapitányt a norvég Aftenposten című napilap tudta megszólaltatni, ami azért is nagy szó, mert a szakember korábban úgy nyilatkozott, számtalan interjút visszamondott, mert a sajtóra nem fecsérelné a drága idejét. „Láttuk a magyarok összes Európa-bajnoki selejtezőjét. Segítőim, Jarl Torske, Martin Foyston és Jordi González elemezték a meccseket, én pedig az ő jegyzeteik alapján összesítettem a tapasztalatokat” – nyilatkozta a kapitány, hozzátéve, való igaz, hogy a sorsolást megelőzően Magyarország volt az álomellenfél.

A magyar válogatott fizikailag robusztus játékosokból álló, jól szervezett csapat, erős a pontrúgásokban, és van néhány nagyon tapasztalt játékosa. De bízom benne, hogy már ismerjük minden erős és gyenge pontját.”

Este háromnegyed kilenctől kiderül.