2024. augusztus 3., szombat
LABDARÚGÁS – EB-PÓTSELEJTEZŐ

Az újonc megtörte az átkot

Norvégia–Magyarország 0:1

A magyar válogatott 34 éves átkot tört meg azzal, hogy csütörtökön este Oslóban legyőzte Norvégiát a 2016-os Eb pótselejtezőjének első mérkőzésén. Ezzel a győzelemmel Bernd Storck együttese egy lépéssel közelebb került a jövő évi kontinensbajnoksághoz, ehhez már „csak” az kell, hogy az együttes megőrizze előnyét a vasárnapi visszavágón, amelyet Budapesten rendeznek meg 20.45-től.

A találkozó Király bravúrjával kezdődött, miután a 100. válogatottmérkőzésén pályára lépő kapus a 3. percben egy bal oldali visszagurítás után szenzációs reflexszel ütötte ki Skjelbred 10 méterről leadott lövését. A találkozó eleje norvég fölényt, majd egy magyar gólt hozott: az újonc Kleinheisler Elektől kapott egy labdát a hazaiak 16-osának jobb oldalán, s a Videoton játékosa gondolkodás nélkül lőtt, ezzel meglepte Nylandot, aki csak beleütni tudott a labdába, amely a hosszú sarokban kötött ki. Az első félidőben volt még néhány norvég félhelyzet, de a gyenge lövéseket Király könnyedén hárította, vagy pedig a védők tisztáztak. A magyar válogatott tagjai közül Elek kétszer is fejjel veszélyeztethetett volna, mindkétszer rosszul reagált a döntő pillanatban.

A második játékrész elején is a norvégek játszottak mezőnyfölényben, s nem sok hiányzott, hogy ismét a magyar csapat lőjön gólt: az 56. percben az addig csak hátrafelé passzoló Dzsudzsák becselezte magát a 16-osba, és éles szögből kemény lövéssel tette próbára Nylandot, aki ezúttal lábbal védett. A 88. percben a semmiből teremtettek helyzetet a norvégek, Király védett, a kipattanót Helland a felső lécre fejelte. Ebben a játékrészben is, csakúgy mint az elsőben, Gera és Elek óriási munkát végzett hátul, rengetegszer kisegítették a védőket. Előbbi sajnos az első félidőben besárgult, így kénytelen lesz kihagyni a visszavágót.

Oslo: Norvégia–Magyarország 0:1 (0:1)

Ullevaal Stadion, vezette: Clattenburg (angol). Góllövő: Kleinheisler a 25. percben.

Norvégia: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Högli – Skjelbred (Helland), Tettey, Johansen, Berget (Elyounoussi) – Söderlund (Pedersen), Henriksen. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Høgmo.

Magyarország: Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Kleinheisler (Nagy Á.), Gera, Elek, Dzsudzsák (Lovrencsics) – Németh K., Szalai (Priskin). Szövetségi kapitány: Bernd Storck.