2024. augusztus 3., szombat
MAGYAR LABDARÚGÁS

Kleinheisler nem kell a Videotonnak

Az Eb-hősre még az NB III.-ban sem számítanak, szombaton örökrangadó lesz

A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki pótselejtezőn aratott fantasztikus sikere után talán már a magyar NB I.-et lesajnálók is várják, hogy a hét végén ismét folytatódjanak a hazai élvonal küzdelmei. A Norvégia elleni csata miatt a 15. fordulót későbbre halasztották, így papíron a 16. forduló következik, benne egy legendás párharccal.

112 évvel ezelőtt, 1903. március elsején rendezték az első Ferencváros–MTK párharcot, akkor a Millenárison a házigazda zöld-fehérek 3:1-re verték a kék-fehéreket. A bajnoki visszavágónak ismét a Millenáris volt a helyszíne november 22-én, azt a mérkőzést is az FTC nyerte 3:0-ra. A párharc azóta kiérdemelte az örökrangadó elnevezést (noha a Fradi–Újpest több mérkőzést számlál). Minden sorozatot figyelembe véve a 260. egymás elleni mérkőzésre kerül sor, eddig 104-szer az FTC, 99-szer az MTK győzött, 56 mérkőzés pedig döntetlennel végződött. Ugyanez az eddigi 207 bajnoki meccs tükrében 85 Fradi-győzelmet, 46 döntetlent és 76 MTK-sikert jelent.

Augusztusban a Fradi 2:0-ra győzött hazai pályán Gera Zoltán és Böde Dániel góljaival, és most is sokkal esélyesebbnek számít, hiszen a bajnokságot veretlenül vezeti, és 18 pont az előnye a 4. helyen álló riválissal szemben. Az MTK ráadásul egy hónapja nyeretlen, a Haladástól 1:0-ra kikapott legutóbb az angyalföldi albérletben, de a gól nélküli idegenbeli meccset követően a Békéscsaba is 1:0-ra verte az Illovszky Rudolf Stadionban a magyar kupa nyolcaddöntőjében.

A Fradiban ott lesz a pályán Gera, akivel kapcsolatban a magyar sajtóban megjelent, az Eb után visszavonul. „Gyorsan szeretném cáfolni a hírt, miszerint a szezon végen abbahagyom a labdarúgást! Nem tudom, ki mondta ezt, de hogy én nem, az biztos! Jól érzem magam, és majd szólok itt, ha befejezem a focit! Ja, amúgy kijutottunk az Eb-re” – írta a középpályás a közösségi oldalán.

Rangadót vív egymással a Paks és a Haladás is, a második és a harmadik helyen álló csapat hosszú időn át abból élt, hogy idegenben verte a másikat. A sort a Haladás törte meg augusztusban, amikor Németh Márió góljával otthon tartotta a három pontot. A Paks a legutóbbi három fordulóban kilenc pontot szerzett, így magabiztosan készülhet.

Újra felmerül a kérdés: most vajon mire lesz képes a Videoton? A fehérváriaknak volt két hetük, hogy Horváth Ferenc edző gatyába rázza őket. „Úgy érzem, jól dolgoztunk, és a hangulattal sincs gond a csapatnál, a válogatott is kijutott az Eb-re, ez plusztöltést adhat a srácoknak a folytatásra” – mondta Horváth, aki olykor napi két edzést is tartott tanítványainak. Ami érdekes, hogy az oslói hős, Kleinheisler László továbbra is parkolópályán van, sem az élvonalban, sem a Videoton harmadosztályú együttesében nem számolnak vele. Csak azért, mert a nyáron úgy döntött, nem hosszabbítja meg 2016 nyarán lejáró szerződését. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a válogatottban tökéletes teljesítményt nyújtó Lang Ádám is mindössze kilenc bajnokin játszott, akkor megállapíthatjuk: van még rejtett muníció a fehérváriaknál. Hogy mennyi, majd kiderül szombaton a Vasas ellen.

Ugyancsak rangadó lesz a Honvéd–Újpest mérkőzés, a győztes ugyanis tapadhat az élmezőnyre. A statisztika azonban inkább iksz körüli eredményt sejtet, a legutóbbi hét egymás elleni bajnoki közül ugyanis öt is döntetlennel végződött, a másik kettőn, 2013 májusában és 2014 márciusában Honvéd-siker született.

A Békéscsaba egy esetleges Puskás Akadémia elleni győzelemmel a felcsútiakat hozhatná nehéz helyzetbe, a Debrecen pedig a Diósgyőrt lökheti a kiesőzóna vészes közelségébe.

A 15. forduló programja

November 21., szombat: Paks–Haladás (15.30), Honvéd–Újpest (15.30), Békéscsaba–Puskás Akadémia (15.30), Videoton–Vasas (15.30), Debrecen–Diósgyőr (15.30), MTK–Ferencváros (18.00).

1. Ferencváros

14

13

1

0

32:6

40

2. Paks

14

7

4

3

21:12

25

3. Haladás

14

6

6

2

12:10

24

4. MTK

14

6

4

4

19:14

22

5. DVSC

14

5

6

3

21:14

21

6. Újpest

14

4

6

4

18:16

18

7. Videoton

14

6

0

8

16:17

18

8. Bp. Honvéd

14

4

5

5

16:18

17

9. DVTK

14

4

3

7

15:25

15

10. Puskás A.

14

2

6

6

16:21

12

11. Vasas

14

3

1

10

10:22

10

12. Békéscsaba

14

2

2

10

12:33

8