2024. augusztus 3., szombat
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

A Romára, a Chelsea-re, az Arsenalra és a Valenciára is ki-ki meccs vár

A Bajnokok Ligája-csoportkör 6. fordulójának keddi játéknapján csak egyetlenegy csoportban volt kérdéses a továbbjutók kiléte, a szerdai játéknapon a lehetséges nyolc továbbjutóhelyből öt még kiadó. Ma kiharcolhatja a továbbjutást a BATE, a Roma, a Leverkusen, az Olimpiakosz, az Arsenal, a Chelsea, a Porto, a Dinamo Kijev, a Valencia, illetve a Gent is, közülük néhányan azonban rossz eredmény esetén akár az Európa-ligás folytatást érő harmadik helyről is lecsúszhatnak.

Az E csoportban a második helyért harcolnak a felek, hiszen a Barcelona első helye biztos. Legkényelmesebbnek a Roma helyzete tűnik, hiszen a jelenleg második olaszok az egy ponttal mögöttük álló BATE Boriszovot fogadják, és győzelem esetén továbbjutnak. A Leverkusen a Barcát fogadja, és mindenképpen nyernie kell, ha szeretne a kieséses szakaszba jutni – győzelem esetén is római pontvesztésre van szükségük, hiszen az egymás közti összevetésben a Roma jobb, pontegyenlőség esetén mindenképp előrébb végez a rangsorban. A BATE Boriszovot sem szabad leírni, hiszen egy esetleges újabb meglepetéssel, a Roma újbóli legyőzésével – szeptember végén 3:2-re diadalmaskodtak hazai pályán – ők is továbbjuthatnak, amennyiben a Leverkusen pontot hullajt a katalánok ellen.

Az F csoportban a Bayern München már korábban kiharcolta a továbbjutást, és most örömfocizni megy a már biztos negyedik Dinamóhoz, a második helyről viszont ki-ki meccsen dönt az Olimpiakosz és az Arsenal. Az angol együttes csak abban az esetben juthat tovább, ha ma nyer, ráadásul az sem mindegy, milyen eredménnyel – mivel a két csapat első meccsét a görögök nyerték 3:2-re Londonban, az Arsenal biztosan csak két- vagy többgólos sikerrel lép előre a második helyre, 1:0-s vagy 2:1-es győzelem esetén marad a harmadik, 3:2-es és más egygólos győzelem szintén második helyet érne az Ágyúsoknak. Nagyon nehéznek ígérkezik Arsène Wengerék pireuszi látogatása, az Olimpiakosz hazai környezetben igen acélos ellenfél, a legutóbbi nyolc hazai BL-meccséből hetet megnyert – vesztesen távozott a Georgiosz Karaiszkakisz Stadionból az utóbbi két évben többek közt a Benfica (1:0), a Manchester United (2:0), az Atlético Madrid (3:2) és a Juventus (1:0) is –, csak a Bayern elleni szeptemberi 0:3 csúfítja kicsit az impozáns mérleget. A két csapat ráadásul már negyedszer került ugyanabba a BL-csoportba, negyedszer találkoznak az utolsó játéknapon, korábban mindannyiszor a görög csapat nyert (1:0, 3:1, 2:1).

A G csoportban az az érdekes helyzet áll fenn, hogy a jelenleg harmadik Dinamo Kijev nagy valószínűséggel nyer és továbbjut hazai pályán a csoportutolsó, eddig pontot sem szerző Maccabi ellen, így a Chelsea és a Porto annak ellenére is ki-ki meccset játszik majd, hogy most a két továbbjutóhelyet foglalják el. A két együttes közül a Porto helyzete a nehezebb, hiszen csak londoni győzelem esetén biztos a továbbjutása. Ha a londoni meccs döntetlennel zárul, a hazaiak továbbjutnak, hiszen ha a Dinamo valóban nyer, pontegyenlőség alakul ki a három csapat között, hármas holtverseny esetén pedig a Porto járna pórul, azaz a harmadik helyen zárna. A portugálok angliai múltja nem sok jóval kecsegtet: a Porto mintha félne a szigetországi kirándulásoktól, még sohasem nyert kupameccset a ködös Albionban, 15 meccsen két döntetlen és tizenhárom vereség a mérlege.

A H csoportban a csoportkör egyetlen százszázalékos csapata, az ötből öt meccset megnyerő Zenit első helye már jó ideje biztosított, ellenben a második helyért még versenyben van a Gent és a Valencia. A belga együttesnek jobb az egymás közötti mérlege, ráadásul egypontos fórja van, ami azt jelenti, hogy a Valenciának csak a Lyon elleni hazai győzelem hozhat dicsőséget, döntetlennel akkor sem juthat tovább, ha a Gent kikap az orosz bajnoktól – viszont győzelemmel is csak akkor, ha a Gent nem nyer.

Igazán izgalmas este vár ránk, amely után már tudni fogjuk, melyik 16 csapatot követhetjük majd tavaszra az európai klubfutball legrangosabb kupasorozatának kieséses szakaszában.