2024. augusztus 3., szombat
LABDARÚGÁS

Az egykori kedvenc az új edző a Partizannál

Ivan Tomić, a Partizan korábbi középpályása vette át a szerb labdarúgócsapat irányítását azt követően, miután az előző vezetőedző, Ljubinko Drulović távozott posztjáról. A 39 esztendős Tomić a harmadik edző, aki ebben a szezonban az együttes kispadján ül: Drulović októberben érkezett Zoran Milinković helyére, ám nem sikerült elérnie a várt eredményeket: a címvédő Partizan a szerb élvonal huszonkettedik fordulója után a negyedik helyen áll, hátránya 26 pont a listavezető Crvena zvezdához képest. A klub teljes vezetősége azt követően mondott le másfél hete, hogy a csapat – amely legutóbb 2005-ben volt versenyben tavasszal az európai kupaporondon – kiesett az Európa-ligából. A Partizan teljes vezérkarának távozását másnap Miloš Vazura általános igazgató jelentette be. Ő irányítja a klubot a tisztújító közgyűlésig, amelyet hamarosan össze kell hívni, mivel harminc napon belül meg kell választani az új vezetőket.