2024. augusztus 21., szerda
EURÓPA-LIGA–SELEJTEZŐ

A TSC megkezdi európai szereplését

A Makkabi lesz a TSC ellenfele az Európa-liga rájátszásában, az izraeli háború miatt a holnapi találkozón Szombathelyen lép pályára a topolyai gárda a tel-avivi együttes ellen. Dean Klafurić, a TSC vezetőedzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, az ellenfél egy a nemzetközi viszonylatokban is ismert csapat, már bizonyított az európai szereplések során is. A labdarúgásban azonban nincsenek előre megírva az eredmények, alaposan felkészültek, és bíznak a jó eredményben.

Miloš Pantović, a TSC csatára is jelen volt a TSC Arénában megtartott ma reggeli sajtókonferencián. Elmondta, hogy jól ismerik a Makkabit, készülnek, és szerencsés körülménynek tekinthető, hogy a visszavágót játszhatják majd hazai pályán. A holnap 20 órakor kezdődő mérkőzés egyik pikantériája, hogy az izraeli együttest az a Žarko Lazetić irányítja, aki korábban a topolyai csapattal ért el komoly sikereket. Lazetić jól ismeri a TSC játékosait, de Pantović hangsúlyozta, hogy ugyanúgy a TSC játékosai is ismerik a korábbi vezetőedző stratégiáját, játékfelfogását, így kölcsönösen megvannak az előnyök. A bácskai gárda a sjatótájékoztatót követően lebonyolította utolsó edzését az Akadémián, később pedig elindult Szombathelyre.

A Makkabi a harmadik selejtezőkörben kettős győzelemmel lépett tovább a litván Panevezys ellen.

A visszavágót jövő csütörtökön, augusztus 29-én rendezik Topolyán, a jegyek árusítása már megkezdődött. A párharc továbbjutója az Európa-liga főtáblájára kerül, a vesztes pedig a Konferencia Liga csoportküzdelmeiben szerepelhet ősztől.

Vonatkozó hír, hogy a Szuperliga hétvégi fordulójában esedékes, Crvena zvezda–TSC mérkőzést a két klub nemztközi kötelezettségei miatt elhalasztották.

Nyitókép: A TSC felkészülten várja a szezon első európai összecsapását (Fotó: TSC)