2024. augusztus 22., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

A Fradi nagy csonttörő Virgilje

A nemzetközi kupakötelezettségek miatt a Ferencváros, a Paks és a Puskás Akadémia is elhalasztotta a hétvégi bajnokiját, így ezúttal csak három találkozót rendeznek meg a magyar pontvadászatban. A napokban nem meglepő módon a Ferencvárosra irányult a legnagyobb figyelem, de nem a sorozatban tizenhetedik derbigyőzelem, és nem is a Borac elleni készülődés van a reflektorfényben, hanem egy igazolás. Történt ugyanis, hogy a zöld-fehérek Marquinhos pótlására leszerződtették Virgil Misidjant, a háromszoros suriname-i válogatottat. Egy nappal később kiderült, hogy a játékos múltja finoman szólva sem makulátlan. A hollandiai Roosendalban 2018-ban összeszólalkozott egy 68 éves férfival, majd tettlegességre került sor, melynek során a labdarúgó eltörte a nyugdíjas bokáját és könyökét. Első fokon hat hónap börtönbüntetésre ítélték Misdjant, ám ügyvédjeinek köszönhetően a fellebbviteli tárgyaláson megúszta 58 nap felfüggesztett börtönnel és 240 óra közmunkával. Az eset figyelmeztető lehet a rettegett B-közép tagjai számára, miszerint egy-egy gyengébben sikerült találkozót követően nem biztos, hogy az új szélsőn kell majd számonkérni az eredményt. Mindenesetre az ügy kapcsán a klub egy közleményt adott ki: „Virgil Misidjan arról tájékoztatta a klubot, hogy az eset fiatal korában történt, pillanatnyi és hibás reakció volt egy utcai konfliktus során, amelyért megfizette a büntetését. A múltban történt, a témát lezártnak tekinti, Virgil levonta az ügy tanulságait, okult belőle, azóta ilyen nem történt. Az FTC bízik a játékosban, és reméli, hogy mind a pályán, mind a pályán kívül példamutató teljesítményt nyújt majd.”
A csonka forduló pénteki nyitótalálkozóján az Újpest a Debrecent fogadja. Minkét csapatnak lenne miért kárpótolni a szurkolóit, mert bár a lilák szombaton komoly ellenállást tanúsítottak a Fradival szemben, végül mégis vereséget szenvedtek, a Debrecen pedig hazai pályán veszítette el a Diósgyőr elleni keleti rangadót. Az újpestiekhez kapcsolódó hír, hogy középpálya megerősítésére leszerződtették a 26 éves francia Tom Lacoux-t, aki a Bordeaux-ban nevelkedett.
A fenti két csapattal ellentétben sokkal jobb szájízzel várhatja a vasárnapi nyíregyházi vendégszereplést a Fehérvár, amely az elmúlt hétvégén a 17 éves Kovács Patrik kései találatának köszönhetően mentett pontot a Zalaegerszeg ellen. A játékos így emlékszik a történtekre: „Úgy küldött a pályára minket Pető Tamás, hogy próbáljunk meg gólt rúgni, pörgessük fel a játékot, maradjunk a boxban, keményen játsszunk, próbáljunk meg egy vagy három pontot elhozni. Kiegyenlített mérkőzés volt, úgy voltam vele, hogy muszáj egy gólt rúgnom a végén, mert kihagytam egy nagy helyzetet és kaptam volna a csapattársaktól az öltözőben rendesen. Nagyon örülök, hogy végül legalább egy pontot sikerült itthon tartani.”
Vasárnap a győzelem lesz a Fehérvár célja és a szurkolók aligha fognak megelégedni egyetlen ponttal az újonc otthonában.
Érdekesnek ígérkezik a szombati Diósgyőr–Kecskemét találkozó is. Mindkét csapat rosszul kezdte a bajnokságot, ám az előző fordulóban végre megszerezték első győzelmüket, és a nagy kérdés az, hogy melyik csapatnak ad ez nagyobb lendületet.
A hétvége programja, péntek: Újpest–Debrecen (20.00). Szombat: Diósgyőr–Kecskemét (16.45). Vasárnap: Nyíregyháza–Fehérvár (17.45).