2024. augusztus 22., csütörtök
TSC–Makkabi

FRISSÍTETT: Hárommal nyert a Makkabi

A 74. percben Vlalukint Stefan Jovanović, Saša Jovanovićot pedig Pantović váltotta, majd Radin helyére Stanić érkezett. A Makkabi egy új játékost állított csatasorba, a játék képe azonban nem sokat változott. A TSC igyekezett tördelni a játékot, ám a 83. percben harmadszor is kapitulált: Madmon talált be közelről. A lefújásig mindkét oldalon akadt még helyzet, az eredmény azonban már nem változott, így a TSC 3:0-ás hátrányból várja a jövő csütörtökön Topolyán esedékes visszavágót.

Már 2:0 a Makkabinak

Klafurić mester egy cserét eszközölt a szünetben, Ćirković helyére Pejić érkezett. A Makkabi sokáig nem tudott mit kezdeni a komoly mezőnyfölénnyel, beszorították ugyan a TSC-t, igazán veszélyes helyzetet azonban nem dolgoztak ki. Lazetić 15 percen át tűrte a csapata tétlenkedését, majd pályára küldött három cserejátékost. Meglátjuk, ez hoz-e változást. 

Nem is kellett sokat várni, a 63. percben Perec 2:0-ra módosította az állást.

Újabb kiállítás a TSC-nél

Az első félidő ráadásában Banjac csúnya szabálytalanságát követően ugyancsak a kiállítás sorsára jutott, így a TSC már csak kilenc emberrel folytatja a mérkőzést. A félidő 1:0-s izraeli vezetéssel zárult, ám a második játékrészben a topolyaiaknak várhatóan komoly fejtörést fog okozni a rivális feltartóztatása.

Emberhátrányban a TSC

A 41. percben a topolyai gárda tíz emberre fogyatkozott, miután a játékvezető piros lapot adott Đorđevićnak. A TSC játékosa utolsó emberként lerántotta a labdával kontrára igyekvő ellenfelét.

Vezet a Makkabi

Az első 20 percben a TSC alaposan beszorult a kapuja elé, a Makkabi komoly nyomást gyakorolt Ilićre, a hálóőrnek kétszer is hárítani kellett. A topolyaiak gyors ellentámadásokkal próbálták meglepni az ellenfelet, elsősorban Ćirković és Jovanović veszélyeztett. Az első gólt a 27. percben végül a Makkabi játékosa, Dor Turgeman szerezte.

Pályán a TSC

Elkezdődött a TSC szezonbeli első hivatalos nemzetközi mérkőzése, a topolyai alakulat az Európa-liga rájátszásának első találkozóján a Makkabi ellen lép pályára a szombathelyi Haladás Sportkomplexumban. A mérkőzésre szabad eladásban az Izraelben uralkodó helyzet miatt jegyet nem lehetett váltani, a meghívott vendégek és a sajtó munkatársai mellett kizárólag a csapatok hivatalos szurkolói léphettek a stadionba.

A TSC-t a Kék Betyárok ide is hűségesen elkísérték, így a hangulatra várhatóan nem lesz panasz. Dean Klafurić vezetőedző ezúttal az Ilić, Petrović, Stevanović, Đorđević, Vlalukin, Đakovac, Capan, Banjac, Radin, Ćirković és Jovanović alkotta kezdőcsapatnak szavazott bizalmat. A formáció kicsit szokatlan, a topolyaiak trénere valószínűleg így próbálja meglepni kollégáját, a TSC-t nyárig irányító Žarko Lazetićet.

A találkozó pikantériáját a közel azonos játékerő mellett épp a bácskai alakulat és a most már a Makkabit irányító szakember kapcsolata jelenti, hamarosan kiderül, kinek sikerül túljárni a másik eszén.

Nyitókép: Erős Kincses Krisztina felvétele